Végrehajtás alól vonta el a kocsit – szétszerelve találták meg egy garázsban

Öcaline - 2023. április 21. 14:50

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a végrehajtó által lefoglalt személygépkocsit elvonta a végrehajtás alól. Közérdekű munka a büntetése, értesült a DO.

A vádemelés tényét a vármegyei főügyészség erősítette meg. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzéséből kiderül: a vádirat szerint a végrehajtó még tavalyelőtt májusban lefoglalta a vádlott házastársának gépkocsiját, amelyről tudomása volt a vádlottnak is. A házastárs elköltözött a vádlottól, azonban a gépjármű a férfi birtokában maradt – mint később kiderült, azt egy dunaújvárosi garázsban tárolta szétszerelt, használhatatlan állapotban. 
A végrehajtó a gépjármű elszállításáról értesítette a vádlottat és a házastársát is, azonban azt elszállítani nem tudta, mivel sem a vádlott, sem az adós nem jelent meg, a jármű pedig nem volt feltalálható. Ezt követően a végrehajtó még két alkalommal kísérelte meg a szállítást – továbbra is eredménytelenül. Ezt követően tavaly október végén a vádlott útmutatása alapján, egy garázssoron találta meg a végrehajtó az autót, teljesen szétszerelt állapotban: a kocsiról hiányoztak a kerekek és minden kiszerelhető alkatrész. A jármű értéket nem képviselt, a férfi ily módon a lefoglalás alatt álló gépjárművet a végrehajtás alól elvonta.

Az ügyészség vádiratában a férfival szemben tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta, erősítette meg.

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

2024. jún. 07.

A szakemberhiányból fakadó piaci rést találta meg az a férfi, akivel szemben 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói. Nagy mester – csalásban!

DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok

DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok

2024. jún. 05.

Tíz emeletnyi lépcső várt a versenyzőkre a tűzoltók immár hagyományos lépcsőfutó versenyén, derül ki a DSTV összegzéséből. A Duna-parti erőpróba ezúttal is nagy sikert aratott a verseny vendégei körében – népes szurkolói kör biztatta a lánglovagokat. Hangkép.

Családi ház kerítésébe csapódtak Nagyvenyimen

Családi ház kerítésébe csapódtak Nagyvenyimen

2024. jún. 04.

Kamion és személygépkocsi ütközött a Mezőfalvi út és a Földvári utca kereszteződésében. Az éjszakai ütközés léptékére jellemző, hogy egy családi ház kerítését, kandelábert, közlekedési táblákat letarolva mindkét jármű a kertben állt meg. 

Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás

Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás

2024. jún. 02.

A szokásos havi képlet szerint városunk mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; minden a szokásos, 11 órakor kezdődik a morgatás, a lakosságnak nincs teendője – ez csak próba.

Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira

Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira

2024. máj. 30.

Borzalmas bűncselekményt követett el, felesége unokáját éveken át molesztálta az a férfi, akinek ügyében súlyosbításért fellebbezett a Győri Fellebbviteli Főügyészség. Áldozata csak 10 éves volt, amikor először letámadta, értesült a DO.

Rendvédelmi nap a Kultik Mozinál: tömegvonzás (galériával)

Rendvédelmi nap a Kultik Mozinál: tömegvonzás (galériával)

2024. máj. 25.

Ahogy évek óta mindig, ezúttal is nagy sikert aratott a Közbiztonsági hónap eseménysorozat keretében tartott Rendvédelmi nap – a programot a Kultik Mozi előtti téren rendezték pénteken.

Betörte a sértett orrát és késsel kiszúrta az autójának a kerekét

Betörte a sértett orrát és késsel kiszúrta az autójának a kerekét

2024. máj. 24.

Nem mindennapi támadás ügyében döntött a vádemelés mellett a helyi ügyészség – a tavaly októberi attak szomorú mérlege betört orr és két kiszúrt gumiabroncs volt. Közérdekű munka lehet a "jutalom", értesült a DO.