Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szoros Kohász-siker

Sport
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2023. júl. 29., 12:30

Fordulatos csatában aratott egygólos győzelmet a Dunaszerdahely elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Lejátszotta első edzőmérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely nyári felkészülésének második hetében, a szlovák Dunaszerdahely ellen húzott szerelést pénteken délután fél négytől.

Rapatyi Tamás együttese az Oguntoye – Agócs, Trawczynska, Moreno, Nick, Bouti, Sallai összeállításban vágott neki az összecsapásnak, méghozzá komoly lendülettel, hiszen szűk öt perc elteltével már 4-1-re vezetett a több helyzetet is elhibázó vendégek ellen. Idővel pontosított játékán a DAC, míg a mieink oldalán egyre több hiba csúszott a helyzetek kihasználásába, így a vendégek előbb egalizáltak, majd a vezetést is magukhoz ragadták (8-9). A fordulatos csatát hozó első felvonás hajrája is nagy izgalmakat hozott, hol a mieink, hol az ellenfél vezetett, de a szünetre 13-13-as állással vonultak a felek.

Képek forrása: DKKA

A térfélcserét követően újra magához ragadta a vezetést együttesünk, ám 18-17 után sorozatban három gólt is szereztek a vendégek, igaz, túl sokáig ők sem örülhettek az előnynek, mert 21-21-nél ismét egált mutatott az eredményjelző. A mérkőzés utolsó negyedében akadtak gondok a helyzetek értékesítésével mindkét oldalon, a DAC-nál a volt dunaújvárosi Bakos, míg a mieinknél Bartók mutatott be több bravúrt, s bár az 57. percben még a vendégek álltak közelebb a sikerhez, a véghajrában Bartók újabb védéseivel, valamint Csáki duplájával fordított a Kohász, mely 25-24-es sikerrel zárta első felkészülési mérkőzését.

DKKA – HC DAC Dunaszerdahely 25-24 (13-13)

A DKKA gólszerzői: Csáki 6, Paróczy 5, Trawczynska 4, Borgyos 3, Nick 2, Sallai 1, Szalai 1, Moreno 1, Bouti 1, Lakatos 1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: évzáró teniszverseny

DSTV: évzáró teniszverseny

2022. nov. 08.

Évzáró páros teniszversenyt szervezett az Etalon Tenisz Egyesület Rácalmáson az MG Sportcentrumban. A viadal ezzel együtt arra is lehetőséget biztosított, hogy betekintést nyerjünk az egyesület mindennapjaiba, valamint a centrum életét érintő fejlesztésekbe, tervekbe is. Hangkép.

Nem bírtak az éllovassal

Nem bírtak az éllovassal

2022. nov. 08.

Kemény, szoros csatában, az utolsó tíz percben kapott gólokkal szenvedett 4-1-es vereséget a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata a TFSE elleni hazai bajnokin.

Hazai éremeső a Gárdonyiban

Hazai éremeső a Gárdonyiban

2022. nov. 07.

Szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat a Danubius KSE tollaslabdázói a Gárdonyi iskolában megrendezett országos ranglista versenyen.

Folytatás az éllovas ellen

Folytatás az éllovas ellen

2022. nov. 07.

Nagyon nehéz negyven perc vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a listavezető TFSE ellen az NB II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában.

Fontos pontokkal gazdagodtak

Fontos pontokkal gazdagodtak

2022. nov. 07.

Bár az első játékot elbukta, végül magabiztos győzelmet aratott a Szolnok elleni hazai mérkőzésen a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Ligában.

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

2022. nov. 07.

Remek kezdés után, hibátlan emberelőnyös játékkal aratott 7-4-es győzelmet a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az UTE elleni hazai találkozón az Erste Ligában.

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

2022. nov. 06.

A hetedik helyen végzett a gerenda világbajnoki szerdöntőjében a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  2. A címvédő érkezik

  3. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  4. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  5. DSTV: nyílt nap és bemutatók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő