Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tudatosabb, jobb játék kell a Kohásztól

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. nov. 09., 12:00

Az MTK elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a DKKA felnőtt női kézilabda csapata ma délután öt órától.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult akadémiánk felnőtt csapatának legutóbbi két találkozója, ahogy azt a gárda szakvezetése, játékosai és drukkerei remélték, ugyanis előbb a Mosonmagyaróvár, majd a Vác ellen is vereséget szenvedett együttesünk, mely nyolc lejátszott mérkőzést követően a kilencedik helyen áll a bajnoki tabellán. Az előttünk álló fordulóban ismét idegenbe látogatnak kézilabdázóink, akik a fővárosi Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban lépnek pályára az MTK ellen ma délután öt órától.

A kék-fehérek messze nem úgy szerepelnek idén, ahogy azt a bajnokság kezdete előtt remélték. A nyáron jelentős átalakításon átesett fővárosiak ugyanis első négy meccsüket elveszítették, s bár azóta összehoztak két ikszet az Alba VKC és a Vasas ellen, a legutóbbi fordulóban Debrecenben is kikaptak, így hét meccset követően mindössze két szerzett ponttal szerénykednek a bajnoki táblázat tizenharmadik pozíciójában.

Nagy szüksége van tehát mindkét csapatnak az újabb pontokra, így izgalmas, nagy csatára számíthatnak azok, akik a helyszínen tekintik meg az összecsapást, mely előtt Rapatyi Tamás vezetőedző elárulta, a közelmúlt meccseinél jobb teljesítményt remél játékosaitól.

– Az MTK eddig nem úgy szerepel a bajnokságban, ahogy szerették volna, de tudni kell azt is, hogy nagyon sok sérültjük volt az elmúlt időszakban, de úgy néz ki azonban, hogy ellenünk már teljes csapattal tudnak felállni. Az MTK egy nagyon erős csapat, s az, hogy most saját várakozásaik alatt szerepelnek, nem mond semmit, egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A bizarr a dologban az, hogy egy harmadik helyszínen lesz megrendezve a találkozó, mert nem tud hazai környezetben játszani az MTK sem, így idegenben játszik majd mindkét csapat. Arra számítok, hogy sokkal jobb, tudatosabb lesz a játékunk, és ezáltal eredményesebbek is tudunk lenni. A keretünk változatlan, kisebb sérültjeink vannak, de azzal a csapattal vágunk neki mai meccsnek is, mint a Vác ellen.

A rovat további hírei: Sport

Sima meccsek a Campusban

Sima meccsek a Campusban

2019. szep. 04.

A PW-Shield és a Tízpróbások csapata is magabiztos győzelemmel gyűjtötte be a bajnoki pontokat a Campus Osztály első játéknapján.

Minden játékos megérkezett Telkibe

Minden játékos megérkezett Telkibe

2019. szep. 04.

A magyar labdarúgó-válogatott valamennyi játékosa megérkezett Telkibe, ahol a csütörtöki, Montenegró elleni barátságos és a jövő hétfői, Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készül a nemzeti együttes.

Élvezetes meccsen nyertek a Bikák

Élvezetes meccsen nyertek a Bikák

2019. szep. 03.

A bajnoki rajt előtti utolsó előtti előkészületi mérkőzését a második harmadban mutatott kiváló játékának köszönhetően megérdemelten nyerte a DAB a Hokiklub Budapest ellen.

Újra munkában a Sárkányok

Újra munkában a Sárkányok

2019. szep. 03.

A Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület továbbra is minden eszközzel arra törekszik, hogy a sportágat szerető kosárlabdázókat neveljen városunkban.

Átadták a felújított Csónakház épületét

Átadták a felújított Csónakház épületét

2019. szep. 03.

Dunaújváros önkormányzata és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség példaértékű támogatásának köszönhetően teljes megújulhatott a Dunaújvárosi Csónakház. A felújított épület ünnepi átadását kedden tartották, melyen jelen volt Cserna Gábor, városunk polgármestere és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke is.

Nagy csaták a nyitányon

Nagy csaták a nyitányon

2019. szep. 03.

Szoros mérkőzésekkel kezdődött meg hétfőn este a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályának 2019/2020-as szezonja.

Ezüstös Sárkányok!

Ezüstös Sárkányok!

2019. szep. 03.

A dunaújvárosi Dragon Steel SE-re épülő U18-as magyar egység három ezüstéremnek örülhetett a thaiföldi sárkányhajó világbajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Balaton partján sem borult a papírorma

  2. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  3. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  4. Fontos pontokra hajt a DFC

  5. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő