Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Négypontos meccs a Kisvárda ellen

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2024. jan. 12., 17:30

Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

A jó kapusteljesítményre ezúttal is nagy szükség lesz! (Kép: DO-archív)

Szépen kezdte a 2024-es esztendőt akadémiánk felnőtt csapata, mely szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba elleni kupatalálkozón, amivel bejutott a sorozat ötödik fordulójába. sokáig azonban nem örülhettek kézilabdázóink, ugyanis a hét elején megkezdték a felkészülést az előttük álló újabb feladatra, melyet már a bajnokságban kell megoldania Szalaiéknak, méghozzá a Kisvárda ellen szombaton délután öt órától.

A forduló előtt a mieink a tabella hetedik helyén állnak négy győzelemmel és hat vereséggel, s céljuk nem lehet más, csak az, hogy itthon tartsák a fontos bajnoki pontokat. Ami a Kisvárdát illeti, szombati ellenfelünk szintén hullámzó teljesítményt nyújt a szezonban, mert eddig lejátszott tíz meccséből hármat nyert meg, míg egy döntetlen mellett hat alkalommal szenvedett vereséget, s így szerzett hét pontjával éppen a mieink mögött, a nyolcadik helyen áll a mezőnyben.

Mint azt Virág Roland, együttesünk edzője elárulta, nagy küzdelemre számítanak a szombati találkozón, melyre ezúttal is várják az értük szurkolókat.
– A Kisvárdában több utánpótlás és felnőtt válogatott is szerepel, szóval kiélezett mérkőzésre számítunk, így is készülünk. Apróságok dönthetnek a pontokról, gondolok akár a kapusteljesítményre, illetve az állóképességek közötti különbségekre. Utóbbiban szerintem előrébb léptünk, s még a mérkőzések végén is rá tudunk tenni egy lapáttal, ami mindenképpen pozitív. Nagyon várjuk a szurkolókat, a Békéscsaba ellen is nagy segítséget jelentett, hogy ennyien kilátogattak, s a B-közép is szenzációs volt, őket is nagyon várjuk, szükség van rájuk minden hazai találkozón.

A rovat további hírei: Sport

Vereség a bajnoki nyitányon

Vereség a bajnoki nyitányon

2024. szep. 08.

Az első játékrészben még jól tartotta magát, a szünetre vezetéssel fordult, de a végjáték során nagyon elengedte a házigazda MTK gárdáját a DKKA a női kézilabda bajnokság nyitó fordulójában – a szombat délutáni meccs végén az ellenfél örülhetett a 31-26 arányú sikernek.

DSTV: a Szuperkupáért küzdöttek

DSTV: a Szuperkupáért küzdöttek

2024. szep. 07.

Gólzáporos szezonkezdet, a Karmacsi Autó FC gárdája egy 4:2-es győzelemmel hódította el a DLSZ Szuperkupáját. Persze a Jóbarátok csapata sem szomorkodik, sőt, a következő szezonban is esélyes kihívója lesz a bajnokcsapatnak. Hangkép.

Rajt a bajnokságban

Rajt a bajnokságban

2024. szep. 07.

Az MTK elleni fővárosi összecsapással kezdi meg a bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese szombaton délután.

DSTV: munkában a röplabdázók

DSTV: munkában a röplabdázók

2024. szep. 06.

A DKSE felnőtt röplabdacsapata is elkezdte a felkészülést a 2024/2025-ös szezon küzdelmeire. Tomanóczy Tibor tanítványai már labdás edzést végeztek – mint azt elmondta, ebben az időszakban rendkívül fizikális az edzés, sok gyakorlással és sok kontakttal. Hangkép.

Jótékonysági futás szombaton

Jótékonysági futás szombaton

2024. szep. 06.

Három távon mérethetik meg magukat a mozogni vágyók a Fuss velünk, fuss értünk! elnevezésű jótékonysági futóversenyen szombaton délelőtt.

Kovács-Seres Hunor hetedik a vb-n

Kovács-Seres Hunor hetedik a vb-n

2024. szep. 05.

Bár az utolsó körig volt esélye az éremre is, végül a hetedik helyen fejezte be a nyíltvízi junior úszó világbajnokság 10 kilométeres versenyét a DKSE tehetsége, Kovács-Seres Hunor.

A főpróba nem sikerült

A főpróba nem sikerült

2024. szep. 05.

Nem játszott jól, így háromgólos vereséget szenvedett a horvát KHL Sisak elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A MAC jutott a négy közé

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

DSTV: hírek a horgászat szerelmeseinek

Top hírek

  1. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

  5. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő