A listavezetőt fogadja a Kohász

spigott - 2024. február 7. 7:30

A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit a DKKA felnőtt együttese ma délután öt órától.

Kép: DO-archív

Rettentő nehéz mérkőzések állnak a DKKA felnőtt csapata mögött, mely a közelmúltban előbb a Győr, majd a DVSC ellen igyekezett helyt állni, s ugyan voltak felvillanásai kézilabdázóinknak, ezzel együtt sem tudták igazán nagy csatára késztetni vetélytársaikat. A folytatás sem ígérkezik azonban könnyebbnek, mert ma délután öt órától az a Ferencváros látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mely a mezőny egyetlen hibátlan együttese, s értelemszerűen vezeti is az NB I-es pontvadászatot.

A bajnoki esélyesének egyértelműen a zöld-fehérek számítanak, de ez nem jelenti azt, hogy a mieink feladnák a találkozót sőt, mint azt Virág Roland edző elmondta, abban reménykednek, sikerül azokban a játékelemekben előrébb lépniük, melyekre nagy szükség lesz a számukra igazán fontos összecsapásokon.
– Előző két mérkőzésünket BL-csapatok ellen játszottuk, s mind a két meccsen annyi volt a célunk, hogy megpróbáljuk azokat a részfeladatokat megoldani, amiket kitűztünk magunk elé, hogy védekezésben fejlődjünk, s támadásban minél ötletesebben és bátrabban játsszunk. Sajnos a tapasztalat az volt, hogy nagyon sok hibával játszottunk, szóval csak hellyel-közzel sikerült megoldani a feladatainkat, de bízom abban, hogy a következő, szintén a BL-ben edződő Fradi ellen már sikeresebben végezzük el ezt a részét is a játéknak, de ehhez kell egy kis vagányság és bátorság is. A Fradi ellen is fejlődni akarunk, hogy azokat a játékokat, amiket gyakorlunk, minél jobban végre is tudjuk hajtani, s a védekezésünk úgy összeálljon, hogy a későbbiekben, azokon a meccseken, amiken nagyon fontos lesz számunkra a pontszerzés, nagyon kemények legyünk és tudja mindenki, hogy mi a feladata.

A rovat további hírei: Sport

U20-as vb: a rangadót is simán nyerték a magyarok

U20-as vb: a rangadót is simán nyerték a magyarok

2024. jún. 26.

A dánok elleni nyolcgólos győzelemmel nyerte meg középdöntős csoportját a két DKKA-játékossal felálló magyar válogatott a szkopjei U20-as világbajnokságon.

DSTV: hogyan kezdjük el?

DSTV: hogyan kezdjük el?

2024. jún. 25.

Az időjárást elnézve ha a vízben még nem is vagyunk nyakig, a strandidőben biztosan. Sokan ilyenkor riadnak meg az egészségüket-küllemüket illetően, ám az életmódváltás egy hosszú folyamat – Dóczi Zsuzsa segítségét kértük a témában, aki gyűjtötte az elhatározás nulladik lépésének legfontosabb pontjait. Hangkép.

Tánc vb: remek dunaújvárosi eredmények

Tánc vb: remek dunaújvárosi eredmények

2024. jún. 25.

Kiváló eredményekkel zárták a fővárosban megrendezett tánc világbajnokságot a Szent Pantaleimon és a Violin iskola növendékei.

U20-as vb: továbbra is hibátlanul

U20-as vb: továbbra is hibátlanul

2024. jún. 24.

A veretlenül megvívott csoportkör után a középdöntőt is biztos győzelemmel kezdte a két DKKA-játékossal felálló U20-as női kézilabda válogatott a szkopjei világbajnokságon.

Tizenhatan folytatják a felkészülést

Tizenhatan folytatják a felkészülést

2024. jún. 24.

Három DFVE játékos maradt a magyar női vízilabda válogatott tizenhatosra szűkített olimpiai felkészülési keretében.

DSTV: sokan voltak

DSTV: sokan voltak

2024. jún. 23.

Rengeteg nevezővel s közülük is nagyon sok DKSE versenyzővel rendezték meg az Intercisa Kupát a Fabó Éva Sportuszodában a közelmúltban. A helyi versenyzők pedig nagyon sok szép eredményeket értek el – mondhatjuk azt is, hogy éremeső volt a hétvégén. Hangkép.

Könnyed siker Kanada ellen

Könnyed siker Kanada ellen

2024. jún. 23.

A harmadik negyedben nyújtott remek játékának is köszönhetően aratott hétgólos győzelmet a Kanada elleni felkészülési meccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.