Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Felújították az újtelepi teniszpályát

Közélet
közösség
felújítás
Tóth kálmán

facebook megosztás

Öcaline - 2024. ápr. 24., 16:00

Jeles közösségi kezdeményezés eredményeként, a környék lakóit is aktivizálva tették használhatóvá újra az újtelepi teniszpályát. A munkálatok révén a régen népszerű bázis újra várja majd a szabadidősport szerelmeseit.

Évek óta használaton kívül volt, így nem csoda, hogy alaposan "lerobbant" az újtelepi teniszpálya, mígnem több lakó javaslata nyomán Tóth Kálmán rukkolt elő a közösségi kezdeményezés gondolatával. A gondolatot tett követte, a környék lakóinak bevonásával a napokban önkéntes munka keretében vágtak bele a hajdan népszerű sportbázis felújításába. Szépen haladtak a munkálatokkal, hangsúlyozta a helyszínen az önkormányzati képviselő:
– Nagyon örülök annak, hogy többen is bekapcsolódtak a munkába. Úgy érzem, szükség van a mostanihoz hasonló közösségi aktivitásokra, együttműködésekre. A feladat adott: előbb kitakarítjuk a területet, majd egy úthenger segítségével, végül a vonalazással újra játékra alkalmassá tesszük a pályát. Remek az idő, és nagyon bízom abban, hogy hamarosan újra birtokba vehetik a pályát a környék lakói, és sokan újra ütőt ragadva tesznek az egészségükért. Nagyon örülök annak is, hogy sokan mellénk álltak – nagy köszönet mind a kezdeményezés támogatóinak, mind a gereblyét, lapátot ragadó lakóknak!

Az önkéntesek mezőnyét erősítette Vass András is – a volt válogatott, vb-bronzérmes kenus, aki a DSTV kamerája előtt kiemelte: az utóbbi években ugyan eltávolodott a sporttól, de amikor hallott a kezdeményezésről, szívesen kapcsolódott be a munkálatokba. Azzal a nem titkolt céllal vállalt szerepet, és ragadott a lapát helyett ezúttal gereblyét, hogy idővel ő is használhassa majd a megújult pályát.
Sokszor bebizonyosodott, hogy a jó dolgokhoz csupán jóakarat, a közösség összefogása szükségeltetik – itt egy újabb ékes példa erre, ezúttal Újtelepről.

Hiszen a jeles összefogás nyomán jó esély van arra, hogy az évtizedes múltú, hajdan nagyon is népszerű pálya felébred Csipkerózsika-álmából, és újra várja majd a szabadidősport híveit. 

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Közélet

Fókuszban a hit és a szeretet, avagy minden, ami összeköt bennünket

Fókuszban a hit és a szeretet, avagy minden, ami összeköt bennünket

2023. jan. 22.

Településünk egyházi közösségei az idei évben is közös istentiszteleteket tartottak – az ökumené jegyében, négy templomban, négy időpontban.

Újabb fél millió forint támogatás – ezúttal a "Hikari Dojo"-nak

Újabb fél millió forint támogatás – ezúttal a "Hikari Dojo"-nak

2023. jan. 22.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8181 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 409 ezer 50 forint támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Hikari Dojo  Harcművészeti-, Sport- és Kulturális Egyesület részesült. 

Fontos döntés született, elrendelte a bíróság a DVCSH felszámolását

Fontos döntés született, elrendelte a bíróság a DVCSH felszámolását

2023. jan. 21.

A DVCSH Kft. neve több okból is hírhedtté vált városunkban az elmúlt negyed században – egy korszak azonban most lezárult.

Minden szempontból veszélyes üzem lesz az iváncsai akkumulátorgyár

Minden szempontból veszélyes üzem lesz az iváncsai akkumulátorgyár

2023. jan. 19.

Egy éven belül immár a harmadik tragikus munkahelyi baleset történt a napokban az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén. A tragédiák közvetve egy másik veszélyre, a környezetvédelmi, baleset-megelőzési, katasztrófavédelmi szempontokra is figyelmeztetnek.

"... visszakaptuk a fényes Dunaújvárost"

"... visszakaptuk a fényes Dunaújvárost"

2023. jan. 19.

Önkormányzati évértékelő sorozatunk következő állomása a 3-as választókerület, ahol képviselőként Motyovszki Mátyás dolgozik – a városlakókkal történő folyamatos kapcsolattartás mellett az elért apróbb-nagyobb eredményekre is büszke.
 

"... együtt gondolkodunk és együtt is cselekszünk!"

"... együtt gondolkodunk és együtt is cselekszünk!"

2023. jan. 18.

Önkormányzati évértékelő sorozatunk újabb megállója az 1-es választókerület – Szántó Péter képviselőként az élhető, komfortos városrész kialakítását tartja legfontosabb feladatának.

Szabó Zsolt: "Nemcsak a lakók szavazata számít, hanem a véleménye is..."

Szabó Zsolt: "Nemcsak a lakók szavazata számít, hanem a véleménye is..."

2023. jan. 17.

Önkormányzati évértékelő sorozatunk következő állomása a 6-es választókerület – ott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester dolgozik képviselőként. Mint hagsúlyozta, csak közösen tehetnek legszűkebb lakókörnyezetükért.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csak a DAB-ASP örülhetett győzelemnek

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Balomania"

  4. Mit vegyél fel hideg időben, hogy stílusos maradj?

  5. Ötgólos siker Görögországban is

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Embedded thumbnail for DSTV: felemás forduló Bonyhádon

DSTV: felemás forduló Bonyhádon

Top hírek

  1. "A halál négy kapuja" – új horrorfilm díszbemutatója a Kultikban

  2. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  4. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Farsangi forgatag (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő