Dunaújváros Hetilap

Civil Közoktatási Platform: felháborító lépés a Madách igazgatójának felmentése

Öcaline - 2024. szeptember 7. 9:00

Oktatás = botrány botrány hátán. Úgy tűnik, ez a tanév sem kezdődhet meg kormányzati erőfitogtatás és megfélemlítés nélkül – a Civil Közoktatási Platform a Madách Imre Gimnázium igazgatójának "felháborító és jogszerűtlen" felmentése nyomán adott közre állásfoglalást. A dokumentum szerkesztett változatát közöljük.

A lapunkhoz eljuttatott összegzés előzménye, hogy egy elhamarkodott, nem egyeztetett – és nem utolsósorban a szakmai kritikákra süket –, ráadásul egyelőre még nem hatályos rendelet miatt kirúgták a nagymúltú gimnázium igazgatóját. Az ok: a tantestület értelmező szöveget tett közzé a szülők számára arról, hogy a mobiltelefonokkal kapcsolatos korlátozásból az iskola mennyit tervez megvalósítani. A Civil Közoktatási Platform szerint a leírtak megfeleltek a szabályozás adta feltételeknek – ennek ellenére mennie kellett a Madách igazgatójának.
 
A megfélemlítés a cél

A Civil Közoktatási Platform felháborítónak és jogszerűtlennek tartja az igazgató azonnali felmentését egy olyan jogszabály be nem tartására hivatkozva, amely még nem is lépett életbe. Ez az ügy nem a mobilhasználatról szól, hanem a megfélemlítésről, hiszen az iskola nem állította, hogy a jogszabályt nem fogják betartani
A mobilteleszközök általános letiltásának jogszerű, iskolaszintű kikerülésére az új rendelet szerint is megvan a lehetőség: ehhez az iskola összes tanárának be kell írnia a Krétába, hogy az óráin minden osztályban engedélyezi a használatot. A fegyelmi indoklása – "Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt" – nem jogos; minden alapot nélkülöz.

A politika vérebei

A Civil Közoktatási Platform egy normálisan – szabályok és szakmai szempontok szerint, nem politikai vérebként – működő, nem rendőrminiszter által vezetett oktatási minisztérium a fegyelmi döntés előtt elolvasta volna az iskola szülőknek írt tájékoztatását, megkérdezte volna az igazgatót a szándékairól, és nem csupán a hatásvadász sajtóhírek alapján dönt.
A "példastatuálás" helyett a Belügyminisztérium illetékeseinek inkább arra kellene figyelniük, hogy ne kényszerítsék az igazgatókat törvénytelen magatartásra: a rendelet hatályba lépésének napjára, szeptember 1-jére az iskoláknak már meg kell határozniuk a házirendben az eszközök összegyűjtésének és biztonságos megőrzésének, kiadásának a módját. Erre azonban a jogszabályok szerint csak a szülőkkel és diákokkal való egyeztetés után kerülhetne sor – akikkel ezt az egyeztetést csupán szeptember 2. után tudták az intézmények megkezdeni.

Életszerűtlen és betarthatatlan

A rendelet újabb bizonyítéka annak, hogy a kormánynak a gyermek, a jövőben való boldogulása semmit nem számít. A Madách gimnázium ugyanis éppen azokat a korszerű és szakmai érveket fogalmazta meg tájékoztatásában, melyet számos civil szervezet, köztük a Civil Közoktatási Platform is kinyilvánított a társadalmi egyeztetés során. Egy a mindennapokhoz tartozó eszköz helyes használatát megtanítani kell – ahogyan veszélyforrásként az áram, a forró víz és a közlekedés sem betiltható. A használatot nehezítő szabályozás akadályozni fogja az informatikai eszközök oktatási célú alkalmazását, ami a tanári hozzáállás és a kevés iskolai eszköz miatt úgyis ritkább a kelleténél.
Az pedig önmagát minősítő intézkedés, hogy egy nagymúltú szakmai közösség vezetőjét az iskolaév kezdete előtti napokban távolítják el – megalapozatlanul és jogtalanul, önmagában egy kritika megfogalmazása miatt. "A miniszternek és környezetének a leghalványabb elképzelésük sincs egy oktatási intézmény életéről, semmiféle felelősséget nem éreznek az ott dolgozók és ott tanulók iránt" – nyomatékosítja a Civil Közoktatási Platform állásfoglalása.
 

A rovat további hírei: Közélet

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.