Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Autóvásár, ami még programnak is jó

Mozaik
autóvásár
közösség
önkormányzat

facebook megosztás

Fábos Zsolt - 2024. nov. 10., 08:00

Kíváncsiak az emberek az autóvásárra. Van, aki azért megy ki, mert venne, van, aki eladna és jócskán vannak, akik nézelődni mennek ki, kíváncsiságból. Jól vizsgázott az októberi autóvásár, és jól az elmúlt vasárnap rendezett második is.

Kilenc óra körül már örömmel újságolta eladó és vevő, hogy megszületett a nap első adásvétele, ami talán meg is adta a november 3-ai, második újkori használt autóvásár hangulatát. Aztán kora délelőtt egymás után érkeztek az új gazdának szánt verdák, de ugyanilyen ütemben jöttek a nézelődők is. 

Vásári hangulat és forgatag

Az újkori második használt autóvásár felhozatala ismét vegyes volt, a sokévestől a sokmilliósig sorakoztak egymás mellett az autók. Reggel 8-kor nyitott a kapu és kilenckor már volt miért körbejárni. Az emberek csoportokba verődve hol egy idősebb Opel motorterét elemezték szakértői szemmel, hol pedig a büfénél beszélték meg a világ nagy dolgait. Pont úgy, mint egy vásári forgatagban. A város részéről ezúttal Motyovszki Mátyás felügyelte a rendezvényt, aki maga is szívesen beszélgetett ismerőssel és ismeretlennel:
– Már hűvösek a reggelek, de szépen elkezdtek gyülekezni az eladásra szánt autók. Azt gondolom, hogy az autóvásár körüli visszajelzések egyértelműen pozitívak, sőt, nekem az országból már több helyről jelezték, érdekli őket, bíznak abban, hogy hosszabb távon megmarad a vásár. Mondjuk jogos, hiszen a földrajzi fekvésünk egy regionális vásárra is predesztinálna minket. A hely mindenesetre hibátlan. Meglátjuk, mi mindenesetre minden hónap első vasárnapján kinyitjuk az autóvásár kapuját. Amúgy meg, tényleg el lehet tölteni itt akár több órát is. Én javaslom mindenkinek. 

Van, aki csak bóklászni jön

Már legutóbb biztossá volt, hogy az autóvásár intézménye marad Dunaújvárosban, van érdeklődés, többeket érdekelnek a használ tautók. Erdős Imre feleségével járta körbe a használt autókat, azt mondja, ez még időtöltésnek is remek:
– Itt voltunk már az októberi vásáron is és tényleg jó ez egyfajta időutazásnak is. Felidéztük az egykori kinti vásártéri autópiacok hangulatát, meg persze a Kék Duna melletti forgatagét is. Mi szerettünk bóklászni annak idején, meg most is szeretünk. Itt lakunk a Barátság városrészben, elindultunk reggel, közben beszaladnunk egy boltba is, most ez a vasárnap délelőtti program. Az autók is érdekelnek, szeretnénk fiatalítani is, de most nem találtunk megfelelő autót. Hátha majd decemberben. 
Szóval van, aki csak bóklászni jön, van, aki gondolkodik és fontolgatja. Van, aki csak az árakra kíváncsi és más autókhoz viszonyítva próbálja belőni a sajátja értékét. Van, aki megcsodálja a BMW-ket, hogy van bennük gyárilag beépített irányjelző. Végül is mindegy, mert a belépést és a részvételt nem kell indokolni.

Az autóvásár életre hívója Mezei Zsolt is valami hasonló miatt kezdeményezte az egészet és pont ezért: eladni, venni, nézelődni, beszélgetni, ráérni egymásra. Legközelebb december első vasárnapján.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

Új korszak a férfi szépségápolásban

Új korszak a férfi szépségápolásban

2021. aug. 22.

A mai kor férfija már nem vonakodik a szépségápolástól, kozmetikumoktól. Törekszik az ápolt külsőre, különös tekintettel a frizurára, arcszőrzetre. A szépségápolás következő lépcsőfoka a természetes alapanyagokból készült termékek használata.

Parázs-Varázs, esti menü: az élet íze (galériával)

Parázs-Varázs, esti menü: az élet íze (galériával)

2021. aug. 21.

Az élet íze közmondásosan édes, drága böngészők és aranyos mindenki, de még mellette – éreztük – fűszeres, olykor csípős, néha fanyar, máskor tüzesen perzsel, de mindenképpen: finom. Parázs-Varázs, második rész, újabb gazdag képanyaggal körítve.

Nyári programok Magyarországon

Nyári programok Magyarországon

2021. aug. 19.

Ki ne szeretné a nyarat, a napsütést, a hosszú nappalokat és a finom ételeket? Ez az évszak a szórakozásról és a kikapcsolódásról szól, amikor végre van lehetőségünk önfeledten utazgatni. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk pár olyan programot, ami akár családosoknak, akár baráti társaságoknak, akár idősebbeknek is izgalmas lehet. (X)

Vidám alkotások várják a kempingben nyaralókat

Vidám alkotások várják a kempingben nyaralókat

2021. aug. 19.

Ternay Nikolett és Vass József, a kemping munkatársai sokat tettek azért, hogy a Dunaújvárosban nyaralók vidám környezetben tölthessék a nyaralásukat. 

A társállatok szerepe, jelentősége (5.)

A társállatok szerepe, jelentősége (5.)

2021. aug. 18.

A felelős állattartás híveinek kezdett új sorozatunk immár ötödik részében Czibere Cecília habilitációs kutyakiképző ezúttal a társállatok mindennapi tevékenységek terén nyújtható segítségét elemzi. 

Dunaújváros mesél: Vasváros a Duna partján

Dunaújváros mesél: Vasváros a Duna partján

2021. aug. 17.

Újabb remek riporttal örvendeztette meg a városépítés kezdetei iránt érdeklődőket a DunaújvárosMesélPontHu blog. A Vasváros a Duna partján című összegzés a Vasmű "hőskorába" enged bepillantást – a sorozat szokásához híven szemelvényekkel csinálok kedvet, de az egész írást jó szívvel ajánlom!

Csillagnézés így is, úgy is – újra együtt (galériával)

Csillagnézés így is, úgy is – újra együtt (galériával)

2021. aug. 16.

Bevallottan a közösségi élmény megteremtését is célozta az a kezdeményezés, amelyre még múlt pénteken várták az érdeklődőket a Víztoronynál. Csillagnézés csillaghullás idején – csillagos ötös program kerekedett.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő