Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Országjáró turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata

Mozaik
Magyar Nemzeti Cirkusz
előadás
kitekintő

facebook megosztás

doszerk - 2025. már. 18., 07:00

Országjáró turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz utazó társulata csütörtökön. Ifjabb Richter József cirkuszigazgató és artistái idén 20 hazai városban szerepelnek Lendület című gálaműsorukkal.

Kép: Magyar Nemzeti Cirkusz

A Magyar Nemzeti Cirkusz hétfői közleménye szerint a 31. szezon premier előadását március 20-án Budapesten, a Pólus Center mellett felállított óriás sátorban tartják, ahol március 23-ig állomásozik a társulat. Budapest után kelet felé indulnak, Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben lépnek fel. Az év hátralévő részében több mint 200 alkalommal tekintheti meg műsorukat a közönség.

A közleményben idézik ifj. Richter Józsefet, aki szerint a gálaműsor címéhez mérten lendületes produkciókat hoz a nagyvilágból, amelyek többsége először látható Magyarországon. Az igazgató a népszerű lovasszámok mellett kiemelte az orosz hinta és a felfújható gumikerék produkciót is. "A párizsi Cirque d’Hiver-ből érkezett hozzánk egy artistapáros, akik technikás perzs és egy tüzes levegőszámot mutatnak be" - mondta, hozzátéve, hogy az új műsorukban is előkelő helyet kapnak a gyerekek kedvencei: a pónilovak és a kiskutyák.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nemzetközi állatvédelmi irányelveket követve a Magyar Nemzeti Cirkusz 2022-ben kivonta vadállatait a cirkuszi munkából, így a társulat csak háziállatokkal lép fel a turné során. Kitérnek arra is, hogy március 26-án a Richter cirkuszdinasztia történetét bemutató időszaki kiállítás nyílik a Nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjteményben. A Porondtól a Safari Parkig című tárlat a cirkuszművészet világába kalauzolja a látogatókat, bemutatva a Richter család 200 éves örökségét.

A március 26-tól október 31-ig látogatható nagykőrösi kiállítás különlegessége, hogy nemcsak a múltat, hanem a jelen cirkuszművészetét is bemutatja, kiemelve a Richter család szerepét a műfaj megőrzésében és megújításában - áll a közleményben.

(MTI)

A rovat további hírei: Mozaik

Miért viszkethet a fejbőr?

Miért viszkethet a fejbőr?

2024. jún. 20.

A fejbőr viszketése megkeserítheti a mindennapjainkat. Sok esetben valamilyen fejbőrbetegség húzódik a kellemetlen tünet mögött, most azonban végigveszünk mindent, ami kiváltó ok lehet. (X)

Resti Családi Napok: bulira fel – már két napon át!

Resti Családi Napok: bulira fel – már két napon át!

2024. jún. 19.

Színes és változatos kínálattal, rengeteg gyerekprogrammal és de pláne sok-sok muzsikával csalogatja a városlakókat a Vasmű útra a Resti Családi Napok eseménysorozata. Irány a flaszter szombaton és vasárnap – itt a tételes program!
 

Kis méret, hosszú távú, megbízható teljesítmény – a gombelemek világa

Kis méret, hosszú távú, megbízható teljesítmény – a gombelemek világa

2024. jún. 19.

A gombelemek éppúgy a mindennapok részét képezik, mint a nagyobb társaik, a felhasználók általában mégis kevesebb ismerettel rendelkeznek ezekkel a termékekkel kapcsolatban. Ennek magyarázatára szolgál az a tény, hogy jellemzően ezeket az elemeket sokkal ritkábban kell cserélni, mint például egy ceruzaelemet. (X)

Miért fontos a mezőgazdasági épületek megfelelő szigetelése?

Miért fontos a mezőgazdasági épületek megfelelő szigetelése?

2024. jún. 18.

A különféle mezőgazdasági létesítmények, például a terménytárolók és magtárak, valamint az istállók és ólak szigetelésére kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen hatással van a teljesítményre, a hatékonyságra. (X)

Idén is visszatér Dunaújvárosba a Donnert Nagycirkusz

Idén is visszatér Dunaújvárosba a Donnert Nagycirkusz

2024. jún. 18.

Látványos és szórakoztató műsort indított útjára idén is a Donnert Nagycirkusz csapata. Az országjáró előadássorozat állomása lesz Dunaújváros, csütörtöktől tíz napon keresztül jeles művészek szórakoztatják majd a közönséget. 

Milyen növényvédő szerek kaphatók manapság?

Milyen növényvédő szerek kaphatók manapság?

2024. jún. 18.

Az ember által termesztett haszonnövényeket előszeretettel támadják meg különféle rovarok, kártevők, de különféle betegségek is veszélyt jelentenek rájuk. Ezekkel szemben érdemes védekezni, máskülönben a termény egy része könnyen oda lehet. (X)

Mi mindenre jó az alumíniumredőny?

Mi mindenre jó az alumíniumredőny?

2024. jún. 17.

A redőnyök piacán az egyik legmagasabb minőséget az alumínium típusok képviselik. Nemcsak kiváló hőszigetelők, hanem a külső hangokat is tökéletesen kizárhatjuk velük. Mivel távirányítóval is működtethetők, abszolút kényelmes megoldás jelentenek bárhol, bármikor. Okosotthon esetén pedig igazi főnyeremény egy aluárnyékoló, hiszen fényre is be lehet állítani az üzemelését.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő