Jól ismert helyszínen folytatódott a DSTV sorozata a város köztéri szobrainak történetét feldolgozó sorozat. Az immár harmadik epizódban a Martinász-szoborról és a Borovszky-emléktábláról mesél Hodik Mónika, az Intercisa Múzeum munkatársa. Hangkép.
DSTV: a városi szobrok története
A rovat további hírei: Kultúra
Három kivételes nap
Október-november fordulója: kegyeletünnepek sorakoznak egymás után. Vallási tartalmúak, de van köztük egy, ami független a világlátástól, és csöndes emlékezésre szólít.
Máris Dunapentele!
Tegyünk egy gondolatkísértetet. Tudjuk, hogy Pentele Szálinvárossá válásáig, az új név felvételéig az első felvetéstől hónapok teltek el. Most képzeljük el: az ősi név visszavételéhez természetes körülmények között mennyi idő kellett volna? A válaszig idézzük fel a „keresztelés” előtti időket.
Életre kelt hősök
A holnap helye című kiállításhoz kapcsolódóan kreatív foglalkozást szerveztek gyerekek számára a Kortárs Művészeti Intézetben szombaton délelőtt.
Ütős maraton lesz ez is
Kilenc hónap múlva kezdődik csak, de máris megjöttek az első nevek a 2019-es Rockmaraton fellépői közül. A lényeg, hogy a külföldi fellépőkön kívül továbbra is minden stílus képviseli magát hazai színekben is.
’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései
Újváros népe túlvolt már azon a megrázkódtatáson, amit az 1953 nyarán hozott országos beruházási megszorítás okozott. A város és a vasmű építésében törés keletkezett ugyan, de az élet végül is ment tovább. És bár az ’53-ban fejlesztésre fordított pénz két év alatt egyharmadára csökkent – de a nagyolvasztó felépült és 1954 februárjától termelni kezdett. Visszatért a remény.
Szonáta hangjai szálltak a barakktábor fölött…
Csak a képzelet szülte ezt a címbéli mondatot. Elvileg igaz lehetett volna, valójában nem: az épp hatvanöt éve, 1953 októberében megnyílt újvárosi zeneiskola ugyanis nem a szomorú képet mutató Radar vagy az Ezres közelében kapott helyet. De az épülő településen kétségkívül együtt volt jelen a kétféle valóság.
A diktatúra sokba került…
Szülővárosomban tartja magát egy legenda. Ötvenes évek, ünnepi alkalom, fontos vendég érkezik a fővárosból, s az elöljáróság mindent megtesz a méltó fogadására. Egy ünnepségszervező kapja a parancsot: valamely tanintézmény diákjait rendelje ki, akik majd méltóan köszöntik a főrangot.