Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

Közélet
szépkorú köszöntés

facebook megosztás

doszerk - 2025. jún. 06., 15:00

Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.

Varga Károlyné Dunaföldváron született 1935-ben; általános iskolai tanítói pályafutását Baracson kezdte.  

1954 óta él városunkban 

Éva néni szinte napra pontosan emlékszik minden, az életében fontos évszámra, így például arra is, mikor került városunkba:  
– 1954-ben kerültem az akkori Sztálinvárosba. Ennek közvetlen előzménye, hogy 1953-ban Baracson kezdtem tanítani, majd egy év után az akkor épült új iskolába, a mai Móricz Zsigmond Általános Iskolába kerültem. Egyből komoly feladatot kaptam: az első osztályomban 49 kisgyermek volt. 
Mint az ünnepelt felidézte, a Móricz iskola kezdeti éveiben szinte szemmel látható volt a város terjedése. Épült egyik ház a másik után, és a bővülés révén nagyon sokan jöttek az ország különböző helyeiről az építő munkásoktól kezdve az ipari munkásokon és kereskedőkön át a mérnökökig. Sokan megtalálták itt a számításaikat. 

Később megnyitott a Gorkij téri általános iskola, amely aztán elsőként a Mező Imre nevet kapta, majd Aranyvölgyi Általános Iskola lett. A születésnapos szépkorú végül innen ment nyugdíjba, idézi föl, természetesen napra pontosan:
– 1990. augusztus 15-én mentem nyugdíjba. Sokat köszönhetek a 38 évnyi tanításnak, hiszen a férjemet is a pályám kapcsán ismertem meg, Ő akkoriban napközis tanár volt. Rengeteg gyermeket tanítottunk, egyengettük az útjaikat. Szívesen gondolok vissza azokra az időkre. Hiányzik, és mégsem hiányzik. Egy bizonyos ideig nagyon-nagyon hiányzott, amikor aztán a rendszerváltás megtörtént, attól kezdve már nem.
 
"Négyen vagyunk Évák"

Éva néninek két gyermeke született, akik négy unokával és két dédunokával ajándékozták meg – a kerek évfordulót is „az Évák körében” ünnepelte: 
– Képzeljék, négyen vagyunk Évák: én, az egyik gyermekem, az egyik unokám, de még az egyik dédunokám is Éva. Ők a legfontosabbak, akikért érdemes minden nap felkelni. Imádom őket, és én ma már csak nekik, a családomnak élek. 

Éva néni úgy véli, bár szerettei tartják fitten, a mindennapokban kedvenc elfoglaltságainak is hódolnia kell, hogy szelleme ugyanolyan friss maradjon, mint amilyen jelenleg is. A derű fontos alaptulajdonság: 
– Tudják, azt gondolom, hogy a hosszú életem titka az olvasás és a keresztrejtvényfejtés. Ezt a két dolgot mindenkinek szívből ajánlom. És, hát nyilván az sem utolsó szempont, hogy rendben vagyunk magunkkal: én tudom, hogy ki vagyok, van véleményem, és az egész életem tevékenységgel telt. Minden nap főzök, piacra járok és boltba. Épp az előbb jöttem haza, elmentem az újságjaimért, a Fülesért és az Olasz módra-ért – már csináltam egy kört.  
Az őt követő generációknak pedig annyit üzent: tanuljanak becsületesen, sportoljanak és olvassanak. Ezek a legfontosabb dolgok – és teljesebb lesz az életük!

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Már igényelhető a kedvezménnyel elszámolt földgáz

Már igényelhető a kedvezménnyel elszámolt földgáz

2022. okt. 02.

Az önkormányzat tájékoztatja az érintett lakosságot, hogy településünkön is igényelhető a kedvezménnyel elszámolható földgáz. A részletekről a város hivatalos weboldala tudósít.

Tartós élemiszer gyűjtőpont összefogással – a rászorulóknak

Tartós élemiszer gyűjtőpont összefogással – a rászorulóknak

2022. okt. 02.

A Roma Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére, több szociális szervezet, illetve civilszervezet aktív közreműködésével napokon belül megkezdi tevékenységét a város új adománygyűjtő programja. A tervek szerint a rászorulók számára elsősorban tartós élelmiszereket gyűjtenek majd.

"Mi nem szemetelünk!" – itt a részletes felhívás

"Mi nem szemetelünk!" – itt a részletes felhívás

2022. okt. 01.

A közelmúltban szárba szökkent önkormányzati kezdeményezés célja, hogy aktivizálja a helyi erőket – bevallottan "A tiszta Dunaújvárosért!” jelszavával! Felhívás.

Mától lehet avart és kerti hulladékot égetni, de csak szerdánként és péntekenként!

Mától lehet avart és kerti hulladékot égetni, de csak szerdánként és péntekenként!

2022. okt. 01.

Több fontos előírás és tilalom, valamint néhány jelentős kérés kapcsolódik az éppen ma kezdőd periódushoz.

Vadállatok a városban: szerencsére nincs okunk az aggodalomra

Vadállatok a városban: szerencsére nincs okunk az aggodalomra

2022. szep. 30.

Az elmúlt hetekben rendre megjelentek a Dunaújvároshoz köthető közösségi médiafelületeken a róka és nyest észlelésekről szóló bejegyzések. Az eseményeket figyelemmel követik a városvezetők, sajtótájékoztatót is tartottak a legfontosabb tudnivalókról. 

Népszámlálás: segíti az önkitöltést az önkormányzat

Népszámlálás: segíti az önkitöltést az önkormányzat

2022. szep. 30.

Az idei népszámlálás  menetrendje szerint először október 1. és október 16. között, az internetes önkitöltési időszakban az adatszolgáltatók kizárólag interneten keresztül, önállóan tölthetik ki a népszámlálási kérdőíveket. Az önkormányzat segít!

Távhő: újabb fórumot rendeztek a költségosztásról

Távhő: újabb fórumot rendeztek a költségosztásról

2022. szep. 29.

A költségosztás volt a témája annak a fórumnak, amit a DVG Zrt. hívott össze kedd délutánra a Kultik Moziba. A távhőszolgáltató tavaly óta negyedszer hívta össze a közös képviselőket és lakásszövetkezeti vezetőket annak érdekében, hogy a távhőelszámolás során érvényesüljön a költségosztás. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő