1956
Orbán: a forradalom nemzeti forradalom volt
Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk ‒ hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen.
Harcoljatok! Harcoljatok!
Szeptember vége. Florida, evezős világbajnokság. A kormányos kettesek döntője zajlik. Tévéközvetítés. Semmi izgalom. Egyelőre. De eltelik másfél perc, és a két amerikai szpíker belendül. Ahogy sűrűsödik az élmezőny, egyre inkább megemelik a hangjukat. Nemsokára már fönt bennük a pumpa, mind pörgőssé válik beszédük, és egyre hangosabbá, szinte kiabálnak, aztán a vége felé, mint a fába szorult féreg, valósággal ordítanak. Hihetetlen - harsogják. És: grandiózus. És: felfoghatatlan.
A hősök emléke ma is fontos
A hősök emléke ma is fontos, a jóban és a küzdelemben is egyaránt osztozunk, hogy a megpróbáltatásokból végül megerősödve kerüljünk ki - emelte ki Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Tallinnban, az 1956-os forradalom évfordulójára rendezett megemlékezésen a tárca vasárnapi közleménye szerint.
Egy ember a „sötét” oldalon
Hatvan éve volt: megyei pártaktíva-értekezletet tartottak Fehérváron. A forradalmat vérbe fojtó hatalomnak minden egyes jó szó, elismerés, sikerjelentés úgy kellett, mint egy falat kenyér.
A titokzatos T. G.
Úgy hívták: T. G. Így nevezte a megyei hírlap 1957. február 12-én megjelent egyik írása. De vajon ki rejtőzött a monogram mögött? Hogy hangzott a teljes neve? Csak találgattak az emberek.
A semmit érők árnyéka
Ma is elővesz egy kötegnyit a kisszekrényből. Napi kényszere, hogy frissítse az agyát. És hogy mindig felszakítson egy régi sebet… mert az idős Géza bácsi, a vénségére magára maradt ember hajlamos csak a rosszra emlékezni. A magány nem jó tanácsadó.
Az '56-os forradalom Sztálinvárosban
A három hete betegség miatt elmaradt előadást pótolták kedden délután a József Attila Könyvtárban, ahol Kronászt Margit történész-muzeológus beszélt a városunkban hatvan évvel ezelőtt lezajlott eseményekről.
Az utolsó hangfoszlányok Penteléről
1956-ban a „boldogság születésnapjának” hajnalán Pentele csendjét szokatlan zaj verte fel. Először csak morajlás hallatszott a távolból, majd a zúgás egyre közelebb ért. Az avatott fül azonosítani tudta a hangot: tankok közelednek.
Kölykök a márványcsúszdán
Évtizedek lim-lomja közt bogarászva egy megemlékezésre hívó régi kártya akad a kezembe. Előlapján különös fénykép: törmelékhalmaz közepén hatalmas, földre bukott kőoszlop, gyerekek csúsznak-másznak rajta. Bizarr látvány, hát még a története!
A hamis emlékezet – és a véres valóság
„… nem volt semmiféle tömegbe lövés a laktanyából. Csak a tömeg fölé lőttek a katonák figyelmeztetésül…” Mintha az ’56-ot követő megtorlás idejéből, a pártsajtóból származnának e szavak. De nem… a tényeket még akkor sem merték letagadni. Inkább elhallgatták.
Tízezer dühös ember
Szerda volt, kellemetlen hűvös-nyirkos nap. Azon a hajnalon, 1956. október 24-én Sánta Károly alezredes utasítására a 15. légvédelmi tüzér hadosztály ezredei riadókészültségbe léptek. Így történt ez Sztálinvárosban is.
Amikor a magyar szabadságvágy a felszínre tört
Közös megemlékezésre hívta a városlakókat az önkormányzat a temetői kopjafához az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének hatvanadik évfordulója alkalmából. A hagyományoknak megfelelően az önkormányzati ünnepség a színházban folytatódott, amelyen átadták a Dunaújvárosért Díjakat.