DKKA
Továbbra is hibátlanul
2018. aug. 01.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia mindkét utánpótlás együttese megnyerte csoportját a Generation Handball elnevezésű nemzetközi tornán.
Jó kezdés Dániában
2018. júl. 31.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es együttesei egyaránt két győzelemmel kezdték meg szereplésüket a viborgi Generation Handball elnevezésű utánpótlás tornán.
Szoros meccsen győzött a Kohász
2018. júl. 26.
Az MTK-ból és az FTC-ből összeállított vegyes csapat ellen jó iramú felkészülési mérkőzést játszott a válogatottjait nélkülöző DKKA együttese.
Három válogatott játékos, két nemzetközi edzőtábor
2018. júl. 23.
Kim Rasmussen, a Magyar Női Kézilabda Válogatott szövetségi kapitánya három DKKA játékost, Szalai Babettet, Szekerczés Lucát és Sirián Szederkét hívta be bő keretébe. Ők jelenleg Törökországban készülnek a válogatottal, majd onnan egyenesen repülnek át Dániába, a DKKA felkészülésének helyszínére, így igen izgalmas időszakot élnek meg.
Kezdésnek jó volt!
2018. júl. 20.
Magabiztos, 29-20-as sikert aratott az MTK elleni fővárosi felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.
Idegenben kezd a Kohász
2018. júl. 19.
Nem hazai környezetben, hanem a fővárosban lép pályára első nyári edzőmérkőzésén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.
Három Kohász-játékos a válogatottban
2018. júl. 19.
Három dunaújvárosi játékossal a keretében edzőtáborozik a törökországi Belekben vasárnaptól jövő szombatig a magyar női kézilabda-válogatott.
Verhető ellenfél a kupában
2018. júl. 17.
A svájci Spono Eagles, vagy a koszovói KHF Shqiponja Gjakove lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának ellenfele az EHF Kupa második selejtezőkörében.
Klujber Katrin a világ tetején!
2018. júl. 17.
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia újdonsült világbajnoka, Klujber Katrin szerint elsősorban egységének, elszántságának köszönhette azt junior válogatottunk, hogy minden mérkőzését megnyerve hódította el a debreceni junior kézilabda világbajnokság első helyét.
Újra munkában a kézilabdázók
2018. júl. 11.
Megkezdte felkészülését a 2018/2019-es szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, melyre külföldi edzőtábor, rengeteg gyakorlás, s minimum tizenkét felkészülési mérkőzés is vár a bajnokság szeptemberi rajtjáig.
Elkészült a sorsolás
2018. júl. 11.
A Vác ellen kezdi és az Érd ellen zárja a 2018/2019-es bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
Eb-győztes serdülők
2018. júl. 08.
Mind a nyolc mérkőzését megnyerve végzett a svédországi nyílt Európa-bajnokság első helyén a magyar női serdülő kézilabda válogatott.