Dunaújváros
Háromszáz millió forint a sportszervezeteknek
Több, mint negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a novemberi közgyűlésen. Az ülésen dönteni kellett az élményfürdő műszaki munkálataival kapcsolatban is. A Modern Városok Program keretén belül pedig fejlesztené a város a víziközmű-hálózatot és mintegy háromszáz millió forinttal támogatják a sportszervezetek létesítményhasználatát.
Huszonöt év munkájának elismerése
A Jószolgálati Otthon Közalapítvány szociális gondozó ápolója, Cruceru Carmen Mihaela vehette át a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat.
Később a DVTK ellen
A miskolciak nemzetközi kupaszereplése miatt későbbi időpontban játsszák le a péntekre kiírt DVTK – DAB Erste Liga összecsapást.
Szoros verseny, színvonalas előadások
A Dunaújvárosi Egyetemen lezajlott a házi Tudományos Diákköri Konferencia hat szekcióban, magyar és angol nyelven is, melyre összesen 39 dolgozat érkezett.
A férfinap is megér egy ünnepi délutánt
A Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesületének tagjai a nőnaphoz hasonlóan a férfinapról sem feledkeznek meg, így minden évben megünneplik társaságuk férfi tagjait is a nemek egyenlőségének jegyében.
Eredményes edzőtábor
Világ- és Európa-bajnok birkózókkal gyakorolhattak a közelmúltban a Dunaferr SE birkózói a szokásos Regionális Edzőtáborban.
A költő üzenete a legfontosabb
Tizenkilencedik alkalommal tartott városi szavalóversenyt a Dunaferr iskola, melyre a korábbiakhoz hasonlóan ismét rengetegen jelentkeztek, hogy elszavalhassák kedvenc versüket.
Sima továbbjutás a kupában
A Dunaferr SE röplabda csapata a Magyar Kupában a Debrecen együttesét legyőzve magabiztosan, kettős győzelemmel jutott tovább.
Döntetlen a rangadón
Az első negyedben megszerzett előnyt sajnos nem tudta megtartani a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, így a végén az egy pontért is meg kellett harcolni a BVSC ellen,
Végül biztos siker a Debrecen ellen
Az első félidőben még akadozott a gépezet, ám a második felvonásban nyújtott jobb, pontosabb játékával végül simán, 24-18-ra nyert a Debrecen elleni bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
D+ TV Híradó - Fórum, kisposta
Lakossági fórum, újra nyit a technikumi kisposta, felújították a Dózsa iskola tornatermét - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Folytatják a járdafelújítási programot
Három új villanyoszlopot telepítettek a Tavasz utcai parkolóba, és megkezdték ezen a területen a járdasor térkövezését is.

