visszaemlékezés
Sztahanov a hazugsággyárból
2016. nov. 13.
Nem volt könnyű felismerni. Az igazat megvallva, elsőre nem is sikerült. A közösségi portálon bukkant rám, üzenetet küldött, fotót is mellékelt. Nézegettem a képet – de sok idő eltelt, jócskán megváltozhatott.
A hamis emlékezet – és a véres valóság
2016. okt. 25.
„… nem volt semmiféle tömegbe lövés a laktanyából. Csak a tömeg fölé lőttek a katonák figyelmeztetésül…” Mintha az ’56-ot követő megtorlás idejéből, a pártsajtóból származnának e szavak. De nem… a tényeket még akkor sem merték letagadni. Inkább elhallgatták.
Forradalmár, tilinkóval
2016. okt. 16.
A hangszer elmaradhatatlan társa volt. Soha nem feledem az élményt: a ’90-es évek derekán a Budavárban, a Magyarság Házában egy konferencián voltunk. Hosszabb szünet következett.
Az utolsó alkotás
2016. aug. 27.
A régi iskolája előtt járt. Gondolt egyet, a bejárat felé vette az irányt. Nagyon távolinak tűnt, amikor kiszakadt az egykori közösségből. Tizenkét évesen állította válaszút elé az élet. Osztályfőnöke győzködte: menjen át egy erős, hatosztályos gimnáziumba.
Sportősapák: a kigolyózott, meg a tönkrefagyott
2016. aug. 07.
Tán ez az utolsó pillanat, hogy még van időnk az olimpia múltjába pillantani; aztán a riói napi történések mindent uralnak majd. Lépjünk vissza 120 évet: az újkori első olimpián hazánkfiai dicsőséget szereztek Magyarországnak. Egyikük az első olimpiai bajnokunk lett. Sőt, kétszeres győztes!
Gyorsjárattal kórházba, temetőbe…
2016. aug. 06.
Robbanásszerű nevetés szakítja szét a koraeste csöndjét, a házból jön, az asszony, aki az udvaron tesz-vesz, bevágtat, látja, hogy anyja könnyei potyognak, és csak nevet, nem képes abbahagyni, alig tudja kinyögni: nézd, lányom!
Az emlékeztető szelence
2016. jan. 17.
Kezébe vette a dóznit. Felpattintotta a fedelét. Beleszimatolt. Áporodott- gondolta.Persze, sok éve már, hogy nem gyújtott rá, a maradék dohány illata elszállt. Valamikor remek cigarettát tudott sodorni.Nagy bagós lévén, nyugdíjazásakor a kollégáitól dohányszelencét kapott. Hűen őrizte azután is, hogy leszokott.
Csodák ideje
2016. jan. 12.
Egy különös történet motoszkál a fejemben. Mennyből az angyal…- zendített rá váratlanul a pöttöm kislány. Az arcokon zavart mosoly, de a leányka torkaszakadtából énekelt, cérnahangja átszállt a fekete ruhás emberek fölött, körbejárta a kőkereszteket. A karácsonyi ének egy temetés meghökkentő része lett.
Népvándorlás Pentelére
2015. szep. 14.
Újabb írást küldött el szerkesztőségünkhöz idősebb Farkas János óvárosi lakos. Ezúttal arról mesél visszaemlékezésében, hogyan fogadták Dunapentele lakói a város építésekor ideérkező idegeneket, és miként szembesítették a gazdákat arról, hogy eltulajdonítják a földjeiket.
1956, Pentele üzen: nem alkuszik
2014. okt. 31.
"Tíz halott, több tucat sebesült – a nap szomorú mérlege. Pentele összesen huszonnégy embert gyászolt, köztük két, felismerhetetlenül szétroncsolt testű ismeretlent. A forradalom elbukott, de a szellem már kiszabadult a palackból... És a város végig kitartott."
A mintaváros lázadása
2014. okt. 23.
"Sztálin halála után a nevét viselő vasmű és a város életében is fordulat következett be. Az erőltetett iparosítás, a „vas és acél országa” hamis célkitűzése súlyos gazdasági gondokat okozott, s ez érezhető lett a romló közellátásban is..."
Isten szomorú?
2014. okt. 23.
"Igen, meglehet, hogy bánatában önti ránk a természet haragját rendre ezen az ünnepnapon. Október 23-a ugyanis legtöbbször esőt, szelet, hideget hoz. Vagy mindez csak az emlékeinkben él? Ha tényleg megcsal az emlékezet, nincs mit csodálni ezen..."