Nem adtak esélyt a vízilabdázók
A DFVE serdülő és ifjúsági csapata is nagyon sima győzelemnek örülhetett a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.
Újabb fordulót rendeztek vasárnap a női vízilabdázók serdülő és ifjúsági bajnokságának küzdelmeiben, s a DFVE utánpótlás együttesei ezúttal az A-Híd OSC Újbuda ellen ugrottak medencébe a budapesti Nyéki Imre Uszodában.
A tabella negyedik helyére hajtó serdülő együttes remekül kezdte a fővárosiak elleni találkozót, s az első nyolc percben hat gólt szerezve tudatosította vetélytársával, hogy sok jóra nem számíthat. Kardos Krisztina tanítványai a folytatásban is jobban, pontosabban játszottak ellenfelüknél, s minden negyedet magabiztosan megnyerve örülhettek végül kiütéses, 21-6-os sikernek, így 14 fordulót követően a negyedik helyen állnak a serdülő bajnokságban.
Kép: DO-archív
Az ötödik helyen álló ifjúságiak esélyesként várták a kilencedik helyezett OSC elleni csatát, s ahogy az várható is volt, nem okozott gondot számukra a három pont megszerzése. Fiataljaink már az első negyedben ötgólos előnyt szereztek, s ugyan a másodikat 3-1-re elveszítették, a folytatásban már nem adtak esélyt ellenfelüknek, s végül nagyon sima, 14-5-ös győzelemmel erősítették meg helyüket az ifjúsági korosztály tabellájának ötödik helyén.
Eredmények, gólszerzők
Serdülők
DFVE – A-Híd ÓSC Újbuda 21-6 (6-1, 5-2, 5-1, 5-2)
Gólszerzőink: Somogyvári Lili 5, Sümegi Nóra Virág 4, Jonkl Csenge 3, Szabó Nikolett 3, Erdélyi Hédi 2, Velics Flóra 2, Kardos Dominika 1, Kardos Laura 1.
Ifjúságiak
DFVE – A-Híd OSC Újbuda 14-5 (5-0, 1-3, 4-0, 4-2)
Gólszerzőink: Sümegi Nóra Virág 4, Huszti Vanda 4, Lara Luka 3, Szellák Csenge 2, Somogyvári Lili 1.
A rovat további hírei: Sport
Többen is távoztak az Acélbikáktól
2024. máj. 15.
A külföldi játékosok mellett összesen nyolc magyar hokis hagyta el a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát a "holtszezonban".
Jótékony gumiégetés a betonkockán
2024. máj. 14.
Közel félmillió forintot gyűjtöttek össze Napraforgó bölcsőde számára a Bimmer Parádé hagyományos májusi rendezvényének résztvevői a mögöttünk hagyott hétvégén.
Öt dunaújvárosi az olimpiára készülő bő keretben
2024. máj. 14.
Mihók Attila és Cseh Sándor kihirdette a női vízilabda válogatott bő olimpiai felkészülési keretét. Huszonhárman, köztük öt dunaújvárosi játékos kezdi meg a munkát május 27-én.
Élesedik a harc a Dunaújváros Kupáért
2024. máj. 13.
Már a legjobb négy közé jutás lesz a tét a kispályás labdarúgók számára a Dunaújváros Kupa következő fordulójában.
Életben maradtak
2024. máj. 13.
Remek második félidei játékkal aratott megérdemelt, 2-1-es győzelmet az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.