Városunk vezetésének nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester ismét szépkorút köszöntött. Ezúttal Papp Lajosné fogadta a jó kívánságokat 90. születésnapja alkalmából.
Dunaújváros Televízió
Városunk vezetésének nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester ismét szépkorút köszöntött. Ezúttal Papp Lajosné fogadta a jó kívánságokat 90. születésnapja alkalmából.
Dunaújváros Televízió
Idén már huszonegyedik alkalommal rendezi meg önkormányzatunk a Virágos Dunaújvárosért versenyt, melyben nyolc kategóriában várják a városlakók, cégek, szervezetek nevezéseit.
Szavakba foglalni nehéz, meséljen a kép, meg a reggeli gyöngyvirág illatfelhője: boldog anyák napját minden Édesanyának. Csók és ölelés, most csak így, Anyu!
Jelentősen megkönnyítené a Dunaújvárosi Állatvédő Egyesület munkáját, ha végre saját gépjárművel tudnának részt venni az állatok mentésében.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2998 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Fejér megyét még mindig a vírustérkép vörös zónájában találjuk – 300 fertőzöttel.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2942 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Fejér megyében a hivatalos adatsor szerint alig emelkedett a fertőzöttek száma – jelenleg 298 fő.
A zenetippet a Városvédők Újtelepért Egyesület felajánlása nyomán és picit már a közelgő anyák napjára kacsintva Csapó Nóra adta, reméljük, ezúttal is sokan csatlakoznak ma este; a hálataps előtt, pontban nyolctól a "Mama, kérlek" szóljon városszerte!
A hagyományokhoz híven idén is átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjat. Ezúttal Polák Norbert, rendőr főtörzsőrmester és Szili István, tűzoltó törzsőrmester részesültek az elismerésben, valamint posztumusz díjat kapott Specker János, a Táborállási Polgárőrség egykori vezetőségi tagja.