Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: biztos siker az MTK ellen

Sport
DKKA
Dunaújváros
MTK
kézilabda
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2015. szep. 12., 19:30

Gyenge első félidő után a második játékrészben feljavult, végül nagyon sima 33:23-as győzelmet aratott a DKKA női kézilabda csapata az MTK ellen.

Idei harmadik bajnoki mérkőzését játszotta ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely az MTK csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Eszter tanítványai toronymagas esélyesként várták az idényt két komoly vereséggel kezdő fővárosiak elleni összecsapást, s mint azt szakvezetőnk a találkozó előtt elárulta, céljuk egyértelműen a győzelem megszerzése volt, melyet lehetőleg tovább javuló játékkal szerettek volna elérni.

Ehhez képest az első félidő egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a mieink elképzelték, hiszen a vendégek igen hamar megszerezték a vezetést, s bár kétszer még sikerült egyenlítenie a Kohásznak, a folytatásban jobbára az történt a pályán, amit a fővárosiak elterveztek. A Golovin-csapatnak ugyanis nem okozott túl nagy gondot a mieink nyitott védelmének átjátszása, ráadásul a kapuból sem érkezett segítség, így a 10. percben 6-4-re az MTK vezetett. hiába cserélt kapust Mátéfi Eszter, s hiába sikerült egalizálni a félidő derekán, 7-7 után újra a vendégek percei következtek: sorozatban lőtt négy gólt szereztek a keményen védekező, s gyorsan, ötletesen támadó kék-fehérek, így a 20, percben időt kellett kérnie a dunaújvárosi szakvezetésnek (8-12).

A rövid pauzát követően Azari és Triscsuk felezte meg a DKKA hátrányát, de a várt feltámadás sajnos elmaradt, mert két kihagyott ziccernek, s a továbbra is meglehetősen szellős hazai védekezésnek köszönhetően újra meglépett néggyel az MTK (11-15). Az első félidő utolsó öt percében mindkét csapat sokat hibázott, de a nagy rohanásból a mieink jöttek ki valamivel jobban, ám a szünethez érve még így is 16-13-ra vezetett ellenfelünk, így a térfélcserét követően igen komoly változtatásokra lett volna szükség a remélt győzelem megszerzéséhez.
A fordulás után védekezést változtatott a Kohász, mely visszaállt hatos falra, ráadásul végre jöttek az első felvonásban nagyon hiányolt ütközések is, így alaposan meg is változott a játék képe. Mindössze három perc kellett ahhoz, hogy egyenlítsenek Bulathék, akik a 34. percben már két góllal vezettek, így gyorsan ki kellett kérnie idejét Golovin mesternek is (18-16). Ez azonban már nem segített együttesén, mert a piros-fehérek végre azon a sebességi fokozaton játszottak, melyet már a mérkőzés elejétől elvártak volna drukkereik, így fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség. Kovács Anna, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina is alaposan megszórta magát ebben az időszakban, miközben a túloldalon Oguntoye több bravúrt is bemutatva bizonytalanította el még jobban a vendégeket (27-19).

Az utolsó tíz perc már semmi izgalmat nem tartogatott, mindkét edző lehetőséget adott az addig kevesebbet szereplőknek, de Termány Rita bombái, valamint Takács Bianka remek helyzetkihasználása így is mosolyt csalt a hazai drukkerek arcára. A DKKA együttese végül nagyon simán, 33-23-ra nyerte a mérkőzést, melyen újra bebizonyosodott, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha saját kapunk előtt is hajlandóak vagyunk megdolgozni minden egyes labdáért. Véleményünket Mátéfi Eszter vezetőedző is osztotta, aki szerint a félidei szemléletváltás hozta meg a várt sima győzelmet.
- Ahogy a Mosonmagyaróvár ellen, úgy most is adtunk egy félidei előnyt ellenfelünknek. Nem a legjobb szellemben védekeztünk az első harminc percben, de a fordulás után nagyon összekapták magukat a lányok, s végül ilyen arányban is megérdemelten nyertünk, amiért természetesen jár a gratuláció az együttes tagjainak.

DKKA – MTK 33-23 (13-16)

DKKA: Nagy É. Azari 1, Kovács A. 7, Takács D., Bulath 8, Szalai B. 3, Vincze 3. Csere: Oguntoye (kapus), Triscsuk 6, Klujber, Termány 2, Takács B. 3, Ferenczy, Nick. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

MTK: Ignácz, Szádvári 2, Valovics 4, Wolf 2, Barna 2, Gorliska 6, Hosszu 2. Csere: Putz (kapus), Bacikova, Tóth M. 1, Horváth, Kovács 2, Blaubacher, Gera 1, Dakos 1, Faluvégi. Vezetőedző: Vladimir Golovin.

2. Galéria
DKKA
kézilabda
Dunaújváros

facebook megosztás

Idei harmadik bajnoki mérkőzését játszotta ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely az MTK csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Eszter tanítványai toronymagas esélyesként várták az idényt két komoly vereséggel kezdő fővárosiak elleni összecsapást, s mint azt szakvezetőnk a találkozó előtt elárulta, céljuk egyértelműen a győzelem megszerzése volt, melyet lehetőleg tovább javuló játékkal szerettek volna elérni és ez sikerült is.

DKKA: Nagy É. Azari, Kovács A., Takács D., Bulath, Szalai B., Vincze . Csere: Oguntoye (kapus), Triscsuk, Klujber, Termány, Takács B., Ferenczy, Nick.

Sándor Judit
DKKA - ütős győzelem az MTK ellen - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2015. szep. 13.

A rovat további hírei: Sport

Méltó megemlékezés Liszi Ferencre

Méltó megemlékezés Liszi Ferencre

2019. okt. 01.

A kiváló testnevelőről, nagyszerű edzőről emléktorna keretén belül emlékeztek meg az U13-as röplabdázók.

Döntetlen a Fradi ellen

Döntetlen a Fradi ellen

2019. szep. 30.

A futsal első osztály ötödik fordulójában hihetetlen küzdelem után játszott döntetlent a Dunaferr a Ferencváros otthonában.

Válogatott keret a selejtezőkre

Válogatott keret a selejtezőkre

2019. szep. 30.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 26 fős keretet hirdetett, melybe nyolc év elteltével került be ismét Feczesin Róbert.

Szép sikerek az Újszász kupán

Szép sikerek az Újszász kupán

2019. szep. 30.

Remek eredményekkel zárták az új tanév első versenyét a Gárdonyi iskola lábtoll-labdásai.

Rangadó előtt a Dunaferr

Rangadó előtt a Dunaferr

2019. szep. 30.

Kőkeménynek ígérkező mérkőzés vár a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatára a bajnokság hatodik ötödik fordulójában.

Bravúr a javából!

Bravúr a javából!

2019. szep. 29.

Kiváló védekezésének, remek kapusteljesítményének is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a címvédő FTC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Továbbra is jól megy idegenben

Továbbra is jól megy idegenben

2019. szep. 29.

A Dunaújváros PASE labdarúgó csapata idegenben, Kovács Barnabás első félidőben szerzett góljával győzte le a Rákosmente gárdáját.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fontos pontokra hajt a DFC

  2. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  3. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  4. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  5. Idegenben szerepel a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő