Dunaújváros Hetilap

Önkormányzati támogatás a déli határon szolgálatot teljesítő újvárosi rendőröknek

Molnár Emese - 2015. október 15. 14:04

Az októberi rendes közgyűlését tartotta városunk képviselőtestülete. Ezúttal mintegy harminckét napirendi pontban kellett döntést hoznia a városatyáknak.

Az első napirend tárgyalásakor több aktuális témában tettek fel kérdéseket. Az egyik ilyen az élményfürdőről készült felmérés eredménye. Szepesi Attila gazdasági alpolgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy majd a decemberi közgyűlés elé kerül az erről szóló napirend, de elöljáróban elmondta, körülbelül ötszáz millió forintba kerülne a felújítása, s háromszáz-négyszázötven millió forintba kerülne a fenntartása. A Modern városok program keretében Orbán Viktor miniszterelnök Dunaújvárosba látogat majd. Ezen a találkozón a kormányzati támogatások mértékéről is tárgyalnak, amely befolyással lehet az élményfürdő és a zöld SZTK további sorsára is.

A tájékoztatók után megkezdődött a döntéshozói munka

A szeptember 1-jén módosult gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény bővítette azok körét, akik ingyenes gyermekétkeztetést vehetnek igénybe. Ez érinti a dunaújvárosi Bölcsődék Igazgatóságát. Az év végéig tartó időszakra vonatkozó becsléseik szerint százhárom új gyermek kaphat ingyenes étkeztetést és további huszonnégy gyermek lett jogosult az eddigi féláras étkezés helyett az ingyenesre. Ez összesen 2,37 millió forintot jelent, amelyet a közgyűlés meg is szavazott a kiadások fedezetére. A törvénymódosítás a Dunaújvárosi Óvodát is érinti. Esetükben már több, körülbelül nyolcszázötvenöt ingyenes étkezésre jogosult gyermekre számítanak. A képviselők az ehhez szükséges 12,8 millió forintot biztosítják.

A közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények dolgozói béren kívüli juttatásban részesüljenek Erzsébet-utalvány formájában (amelyet meleg- és hideg étel vásárlására fordíthatnak). A jövő évre vonatkozóan a hétszázhetvennyolc dolgozó mintegy 63,9 millió forint juttatásban részesül (nettó ötezer forint/hó/fő).

Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros (121 fő): 9.949.830 millió forint

Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai (170,5 fő): 14.020.215 millió forint

Útkeresés Segítő Szolgálat (57 fő): 4.687.110 millió forint

Dunaújvárosi Óvoda (219 fő): 18.008.370 millió forint

Intercisa Múzeum (12 fő) 986.760 millió forint

Egészségmegőrzési Központ (12 fő): 986.760 millió forint

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza (29 fő 2.384.670 millió forint

Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (133 fő): 10.936.590 millió forint

József Attila Könyvtár Dunaújváros (24,5 fő): 2.014.635 millió forint

A dunaújvárosi partvédőmű víztelenítő kútjaiból kitermelt víz jelenleg a szennyvíztisztító telepre érkezik. Az oda befolyó víz nem szennyvíz, de nagymértékben igénybe veszi a cég infrastruktúráját, a kezelése rendkívül költséges. Megoldást jelenthet, ha a csápos kutakból kitermelt vizet a szabadstrand vízfrissítésére használnák fel. Ennek érdekében a közgyűlés kinyilvánította azon szándékát, hogy a DVG Zrt-vel szerződést kíván kötni a szabadstrand vízpótlására készült terv felülvizsgálatára, az engedélyeztetési eljárás lefolytatására és a kivitelezési munkák elvégzésére mintegy 347 millió forint értékben.

A képviselők 1,3 millió forintot biztosítottak, hogy a balesetveszélyes lépcsősort kijavítsák a piacon.

A köztéri hulladékgyűjtő edények ürítési feladataihoz 36 millió forint többletforrást kért a Dunanett Nonprofit Kft., amelyet a közgyűlés támogatott is.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége levélben arra kérte a polgármestert, hogy Dunaújváros a többi megyei jogú városhoz hasonlóan ötmillió forinttal támogassa a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarlakta falvakat, mivel Ukrajna keleti területein jelenleg is háború dúl, s ez súlyos következményekkel hat nemzettársaink mindennapjaira. A férfiak katonai szolgálata miatt egyre többen nélkülöznek a magyarlakta településeken. A közelgő tél újabb nehézséggel fenyegeti az ott élőket, fontos lenne a mindennapokban az élelem, a fűtés biztosítása. A képviselők megszavazták a támogatást.

 Újabb dunaújvárosi sportoló nyert olimpiai kvalifikációt. Ahogy Takács Krisztián és Hajdu Jonatán, úgy most Gurisatti Gyula részére is megszavazták a képviselők a havi 250 ezer forint (plusz járulékok) támogatást a sikeres felkészülés érdekében.

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet nyilvánítottak a kormánynak, valamint azon rendvédelmi és civil szervezeteknek, akik a határon teljesítenek szolgálatot, akik megvédik az országhatárt, a lakosságot. A dunaújvárosi rendőrök támogatására ötmillió forintot szavaztak meg a képviselők. Ez volt az egyik legfontosabb napirendi pont a csütörtöki közgyűlésen.

 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság állományából is nagy létszámban teljesítenek szolgálatot a rendőrök az államhatár védelmében. Cserna Gábor polgármester egy korábbi sajtótájékoztatóján kiemelte, támogatni kívánják a határ megvédésén dolgozó rendvédelmi szerveket. Továbbá, a helyi közgyűlés elé kíván terjeszteni egy olyan nyilatkozatot, amelyben megköszönik a határon dolgozó rendvédelmi és civil szervezetek munkáját. A mostani közgyűlésen a képviselők elé került és el is fogadták azt a határozat, mely alapján köszönetet mondanak a magyar kormánynak azért, hogy megvédi Magyarországot és annak polgárait az Európai Unióra és hazánkra nehezedő bevándorlási hullámtól, és hogy olyan politikát folytat, amellyel hosszú távon megvédi Magyarországot a migrációs válsággal együtt járó nehézségektől.

Köszönetüket fejezik ki a Magyar Honvédségnek és a határon szolgálatot teljesítő rendészeti szerveknek azért, hogy életüket és testi épségüket veszélyeztetve, áldozatos munkájukkal közreműködnek Magyarország határainak, illetve a magyar lakosság védelmében. Köszönetüket fejezik ki a migráns hullám kezelésének elősegítésében közreműködő civil és karitatív szervezeteknek. Valamint, támogatni kívánják a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság személyi állományába tartozó és a magyar államhatáron szolgálatot teljesítő munkatársait és itthon maradt hozzátartozóit. Ennek érdekében ötmillió forint támogatást biztosítanak, a konkrét felhasználásról pedig a rendőrséggel egyeztetnek. A célzott támogatás érdekében már előzetesen egyeztettek Nagy Zoltánnal, a város rendőrkapitányával. Az ő tájékoztatása szerint jutalmazásra, a kollégák rekreációs kiadásainak finanszírozására, egyenruházati cikkek beszerzésére, esetlegesen túlórák elszámolására lehetne fordítani a támogatást.

A rovat további hírei: Közélet

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

2024. máj. 10.

Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.