Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda NB I/B: végül biztos győzelem

Sport
kézilabda
DKKA
utánpótlás
bajnokság
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2015. nov. 20., 14:53

Közel háromnegyed óráig csak szenvedett, de remek véghajrájának köszönhetően ötgólos, 25-20-as sikert aratott a Marcali elleni mérkőzésen a DKKA NIBI/B-s csapata.

Hazai környezetben, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lépett pályára csütörtökön a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I/B-s együttese, mely esélyesként várta a Marcali elleni összecsapást a pontvadászat tizedik fordulójában. A találkozó azonban nem várt nehézségeket okozott együttesünknek, mely csak hatalmas küzdelemben, az utolsó negyed órában mutatott jobb játékának köszönhetően tudott ötgólos, 25-20-as győzelmet aratni a lelkesen küzdő vendégek ellen.

Képek: DO-archív

György László edző szerint azonban ebben semmi meglepő nem volt, mert az ellenfél remekül fel volt készítve, ráadásul tanítványai egy kissé fáradtan mozogtak a közelmúlt megerőltető sorozata miatt." Esélyesként vártuk a Marcali elleni találkozót, ugyanakkor az első félidőben még igen enerváltan játszottunk, érezni lehetett az egyébként erősen tartalékos csapat tagjain, hogy kissé elfáradtak a Győr elleni szerdai találkozón. A Marcali ezt remekül kihasználta, s az első félidőben végig vezetve lépett meg tőlünk 13-9-re. A térfélcserét követő első negyed óra sem az elképzeléseink szerint alakult, egészen a 47. percig csak futottunk az eredmény után, de végül a nagy küzdelemben sikerült átvennünk a vezetést, s a hajrában nyújtott játékunknak köszönhetően 25-20-as győzelmet arattunk. Nem volt jó mérkőzés, inkább küzdelmes, s ha nem is ment most úgy a játék, ahogy azt szerettük volna, a küzdelemre, az elszántságra nem lehetett panaszunk" – értékelt NB I/B-csapatunk szakvezetője.

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a dobogó

Közel volt a dobogó

2024. jún. 18.

Egy negyedik és egy ötödik hellyel zárták a dunaújvárosi birkózók a Miskolcon megrendezett U15-ös szabadfogású országos bajnokság küzdelmeit.

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

Gurisatti Gyula vb-bronzérmes Plovdivban

2024. jún. 18.

Bár nagyon közel volt az első helyhez is, szépen fénylő bronzéremmel zárta Gurisatti Gyula a plovdivi mozgáskorlátozott horgász világbajnokságot.

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

Remek hazai eredmények az Intercisa Kupán

2024. jún. 17.

Közel ötven dobogós helyezéssel zárták a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Intercisa Kupa első fordulóját a DKSE tehetséges úszói.

Bajnokot avattak a Campusban is

Bajnokot avattak a Campusban is

2024. jún. 17.

Magabiztos sikerrel biztosította be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának bajnoki címét a Fejó-Therm együttese.

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

Hajdu Jonatánék negyedik helye az Eb-n

2024. jún. 16.

Óriási csatában ért el negyedik helyezést a szegedi Európa-bajnokságon Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában.

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

Bukarestben talál gazdára a magyar női tornászok utolsó kvótája

2024. jún. 16.

A június utolsó hétvégéjén Bukarestben sorra kerülő nemzetközi felkészülési versenyen dől el, hogy Kovács Zsófia vagy Székely Zója kapja-e a magyar női tornászválogatott utolsó olimpiai kvótáját.

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

DSTV: Kis Nikolett Los Angelesben is remekelt

2024. jún. 15.

Néhány nappal ezelőtt örömteli hírek érkeztek, városunk sportkedvelő közönsége legnagyobb örömére. Kis Nikolett, a dunaújvárosi Fox SE versenyzője egy éven naptári éven belül tudta megnyerni a Nemzetközi Brazil Jiu-Jitsu Szövetség négy legrangosabb versenyét. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  2. DSTV: matchboxok a templomban

  3. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  4. Játékost cseréltek az Acélbikák

  5. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő