Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 03. Balázs
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: két győzelem a kicsiknél

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2016. már. 14., 12:52

Első mérkőzésén még nehezebben, de a másodikon már nagyon simán nyert a DKKA U11-es kézilabda csapata a bajnokság vasárnapi, gárdonyi fordulójában.

Gárdonyban lépett pályára hétvégén a DKKA U11-es leány kézilabda csapata, mely a Tata, valamint a Bábolna együtteseivel mérte össze erejét a korosztályos bajnokság újabb fordulójában. Takács Józsefné tanítványai remek napot fogtak ki ezúttal, hiszen a Tata ellen 18-15-ös, míg a Bábolna ellen 27-6-os sikert arattak, így két sikerrel zárták a fordulót. Mint azt az együttes edzője elmondta, első összecsapásukon a vártnál több hibát is vétettek, de amikor nagyon kellett, összeszedték magukat, így megérdemelten arattak háromgólos sikert, míg a Bábolna elleni találkozón az elejétől odafigyeltek, végig irányították a meccset, s végül nagyon könnyed győzelemnek örülhettek. Takács Józsefné szerint azért is hasznos volt a csapat számára a két találkozó, mert a keret fiatalabb tagjai is bőven kaptak játékidőt, amivel szerencsére tudtak élni is.

Eredmények

DKKA – Tata 18–15 (10-6)
DKKA – Bábolna 27–6 (16–2)

A csapat tagjai és a gólszerzők: Abonyi Réka, Péli Dorottya (kapusok) – Szabó Daniella (19), Balogh Dóra (4), Wenszky Janka (2), Varjas Lara (5), Imre Viktória (2), Sztanó Kincső (10), Dobos Hanna (5), Török Elvíra (1), Váradi Hanna (7), Szappanos Vivien,Bankó Zoé(5),Kiss Flóra (3). Edző: Takács Józsefné.

A rovat további hírei: Sport

Az újonc sikere a nőnapi kupán

Az újonc sikere a nőnapi kupán

2023. már. 16.

A Kecskemét együttesének győzelmével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett Nőnapi Carissa Virág Foci Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna.

Visszatér az irányító a Kohászhoz

Visszatér az irányító a Kohászhoz

2023. már. 15.

Bouti Fruzsina hároméves kisvárdai kitérő után ölti újra magára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának mezét a 2023/2024-es szezonban.

Előnyben a DKSE

Előnyben a DKSE

2023. már. 15.

Egy kisebb megingással együtt is magabiztos, 3-0-s sikert aratott a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE ellen az NB I Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

DSTV: egy álom vált valóra

DSTV: egy álom vált valóra

2023. már. 14.

Bejutott az Andersen Liga döntőjébe a Worm Angels jégkorong csapata, melynek vezetőedzője, Láng Zoltán, valamint játékosa, Németh Péter is boldogan értékelte az együttes bravúros teljesítményét az alapszakaszt megnyerő Győr ellen. Hangkép.

Egy dobogó Kaposvárról

Egy dobogó Kaposvárról

2023. már. 14.

Harmadik helyen végzett Veréb Dávid a Kaposváron megrendezett szabadfogású és női nemzetközi válogató versenyen a mögöttünk hagyott hétvégén.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2023. már. 14.

A DFVE ifjúsági leány vízilabdázói kikaptak, a serdülők viszont nyerni tudtak a BVSC elleni korosztályos bajnokin.

Kezdődik a negyeddöntő

Kezdődik a negyeddöntő

2023. már. 13.

Hazai környezetben vág neki a bajnoki negyeddöntő három nyert mérkőzésig tartó párharcának a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE ellen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eb-döntős a magyar válogatott!

  2. DSTV: vereség emelt fővel

  3. Közmeghallgatás a Városházán

  4. Új védővel erősített a DFC

  5. Cimborafarsang és Mazsola percek a gyermekkönyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő