Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Az önkormányzat megvásárolná az élményfürdőt

Közélet
közgyűlés
városháza
képviselőtestület
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. ápr. 21., 14:02

Újabb vételi ajánlatot tesz az önkormányzat az élményfürdő megvásárlására, huszonöt millió forinttal pedig támogatják a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságot- többek között ezekről is döntöttek a csütörtöki közgyűlésen.

A helyi buszközlekedési feladatokat ellátó Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (a volán) megküldte az önkormányzatnak a tavalyi évre vonatkozó beszámolóját, és mintegy 490 ezer forint veszteségének kiegyenlítését kérte. A közgyűlés elfogadta a napirendet.

A Dunanett Nkft. az önkormányzat anyagi támogatását kérte abban, hogy a Budai Nagy Antal úti telephelyén lévő műhelyt felújíthassák. Megsüllyedt az épületrész, cserélni kellene a tető felülvilágító ablakait. A munkálatokra 63,5 millió forintot biztosítottak a képviselők.

Mintegy 78,3 millió forintot szavazatott meg a közgyűlés utak, járdák, és lépcsők felújítására.

Az önkormányzat támogatja azokat a dunaújvárosi sportolókat, akik kvalifikációt szereztek a riói olimpiára. A közgyűlés döntött a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület két sportolójának, Garda Krisztina és Kasó Orsolya támogatásáról is, hiszen a vízilabda válogatott tagjaiként indulási jogot szereztek Magyarország számára.

Gyermekétkeztetés a szünetben

Az önkormányzat ebben az évben 9,1 millió forint normatív támogatást kapott az államtól a szünidei gyermekétkeztetésre. Ezt a támogatás kizárólag a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésére lehet felhasználni. Azok a gyermekek, akik „csupán” rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, nem étkeztethetők a normatívából. Ám az önkormányzat saját költségvetésből nekik is biztosítja a napi egyszeri meleg étkezést. A hivatal tájékoztatójából kiderült, a tavaszi szünetben alacsony volt az érdeklődés. 845 gyermek szüleit értesítették a lehetőségről, közülük 116 gyermeknek kérték az ingyenes ebédet a tavaszi szünetben. A város a DVG Zrt-vel biztosította az étkezést a Fészek Tanétteremben.

Közbiztonság

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság 25 millió forint támogatást kért az önkormányzattól, elsősorban az illegális migráció miatti helyettesítés és közterületi jelenlét fokozása miatti kiadások, valamint speciális eszközök beszerzése céljából. A közgyűlés meg is szavazta az összeget, mégpedig úgy, hogy 12 millió forintot a közbiztonság javítására, a közterületi szolgálat növelésére, bűnmegelőzési feladatok ellátásra fordítanak. 13 millió forintot az illegális migráció miatt Magyarország déli határszakaszára tartósan vezényelt rendőri erők pótlására, valamint a nemzetközi terrorfenyegetettségre tekintettel az előzetesen tervezett rendezvények biztosítására, speciális eszközök beszerzésére (wifis kamera) fordítanak.

Az Intercisa Múzeum szeretné bővíteni az állandó kiállítását (Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig), bemutatni a megépítése óta eltelt negyven esztendőt. Ehhez van egy pályázati lehetőség, amellyel 18,7 millió forintot nyerhetne el az intézmény. A tíz százalékos önerő biztosításához kérte a múzeumigazgató az önkormányzat támogatását, a közgyűlés pedig biztosította is azt.

Alapítványi támogatások

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítványnak 1,6 millió forintot biztosítottak a Közbiztonsági hónap rendezvénysorozat megvalósítására, valamint további 400 ezer forinttal támogatják az alapítványt.

A Vasas Táncegyüttes Alapítványának tavaly kétmillió forintot biztosított az önkormányzat eszközfejlesztésre, új jelmezekre, fellépő ruhákra. A támogatásról el is számolt az alapítvány. Most négymillió forint támogatást igényeltek, hasonló célokra, technikai berendezések cseréjére, eszközbeszerzésre, jelmezekre, fesztiválokon való részvételhez, amelyet meg is adtak a képviselők.

A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért éjjel-nappali szolgálatot lát el a fővárosban, és a környező hét megyében. Az alapítvány a koraszülöttek, beteg koraszülöttek speciális mentését, szállítását, neonatológiai sürgősségi ellátását végzi. Tavaly a város területén 4103 kivonulás során 164 ezer kilométert teljesítettek mentőautóikkal. A munkájukhoz 200 ezer forint támogatást kértek az önkormányzattól, amelyet meg is szavaztak a képviselők.

A Pro Minoritate Alapítvány 400 ezer forint támogatást kért az önkormányzattól a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megrendezéséhez, amelyet az erdélyi Tusnádfürdőn tartanak majd július 19-24. között. Az alapítvány célja az európai és hazai etnikai és nemzeti kisebbségek támogatása, különös tekintettel a határon túli magyarok segítésére. Nyári szabadegyetemeket, szakmai napokat, konferenciákat, fesztiválokat, külpolitikai klubot is szerveznek többek között. A közgyűlés ezúttal is támogatta az alapítvány kérvényét, és 400 ezer forint támogatást biztosít a huszonhetedik alkalommal megrendezésre kerülő szabadegyetemhez.

Szabadtéri program

A képviselők ötmillió forintot biztosítanak a Bartók színháznak a Petőfi Művészeti Liget rendezvényeire. Idén június 24. és július 31. között lesz a nyári programsorozat. Hetente három alkalommal kínálnának kulturális kikapcsolódást a városlakóknak, augusztus végén pedig ligetzáró ünnepség lesz. A zenei programban a jazz, a blues, a világzene legjobbjaiból válogatnak, a programban több városból elszármazott elóadó is fellép. Négy koncertre a Művész Presszó teraszán kerül sor, a színház művészei pedig két irodalmi összeállítást mutatnak majd be.

Szintén ötmillió támogatást nyújt az önkormányzat a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának rendezvényére, a június 9-12. között megrendezésre kerülő DUDIK-fesztiválra, amelynek helyszíne az alsó Duna-part lesz.

Óvodai költözés

Ebben a nevelési évben a Dunaújvárosi Óvoda 14 intézményegységében 61 csoport működését hagyta jóvá a fenntartó önkormányzat. A következő nevelési évre 340 gyermek felvételét kérték a tagóvodák valamelyikébe. Az újakkal, illetve az óvodákban maradókkal együtt 958 gyermek alapján kell meghatározni az indítható csoportok számát. Mivel az óvodában 1570 férőhely áll rendelkezésre, így 58 csoport indulását hagyta jóvá az önkormányzat. Vannak olyan óvodák, ahol kevesebb csoport jön létre, de például a Csigadombi waldorf óvodában a megüresedő három férőhelyre tizenhárman jelentkeztek, ezért ott új csoport indítására van szükségük. Viszont, a két csoporttal már kicsinek bizonyul a Lilla közi helyiségük. A gyermeklétszámokra tekintettel olyan megoldást dolgoztak ki a Dunaújvárosi Óvodával közösen (és amelyet a közgyűlés is jóvá hagyott), hogy a Garibaldi utcában lévő Mesevár Tagóvoda egy csoportja átköltözik a Gagarin téri Aranyalma Tagóvodába. A Garibaldi utcai helyiségben pedig a waldorf óvoda működne a következő nevelési évtől.

Városfejlesztés

Dunaújvárosban világörökségi várományos helyszín a limes nyomvonala. E terület fejlesztésére az úgynevezett GINOP pályázat keretében lesz lehetőség. A mostani ülésen a képviselők a limes turisztikai fejlesztésére irányuló tanulmányterv, költségbecslés elkészítését rendelték el.

Egy tanulmányterv elkészítését kérte a közgyűlés, mégpedig a Modern Városok Program keretében megvalósítandó műugró sportcentrum létrehozásáról. Az elképzelések alapján, ez a műugró sportcentrum a Fabó Éva Sportuszoda területén lenne. A tanulmánytervben azt vizsgálják, hogy a terület alkalmas-e a megvalósítására, milyen formában, milyen költségekkel. Ez országos bázis lehetne a műugróknak, műúszóknak, emellett világversenyeket is megrendezhetnének.

Az önkormányzat megvásárolná az élményfürdőt, amelynek jelenlegi tulajdonosa a Recovery Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt. A város tavaly szeptemberben és idén februárban 635 millió forintos vételárat ajánlott (az ingatlan tehermentes állapotára), amelyet márciusban nem fogadott el a tulajdonos. Elképzelhető, hogy 700 millió forintos áron létre jöhet a megegyezés. Az önkormányzat megbízta a DVG Zrt-t azzal, hogy készítsen bevételi számításokat öt évre vonatkozóan, mérje fel az ingatlan állapotát, hogy mekkora költségből lehetne üzemképes állapotba felújítani. A vásárlást, illetve az élményfürdő felújítását a Modern Városok Program keretében valósítaná meg az önkormányzat.

A rovat további hírei: Közélet

Megkezdődött a hóügyelet

Megkezdődött a hóügyelet

2022. nov. 22.

Az időjárás ugyan még nem mutatta meg valódi téli arcát, de vastagon benne vagyunk a novemberben, így bármikor jöhet a hideg, a hó, lefagyhatnak a város útjai. A síkosságmentesítésért felelős DVG Zrt. elindította a hóügyeletet a napokban. 

Felújítják a Petőfi Sándor utcai rendelőt, kiköltöznek az orvosok

Felújítják a Petőfi Sándor utcai rendelőt, kiköltöznek az orvosok

2022. nov. 21.

A felújítással és helyettesítéssel kapcsolatos tudnivalókról a város hivatalos oldalán jelent meg tételes tájékoztató. Figyelem, fontos, a rendszer éppen mától él!

Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

Babaköszöntő csomag a dunaújvárosi újszülötteknek

2022. nov. 20.

Mostantól minden dunaújvárosi újszülött egy babaköszöntő csomagot kap ajándékba. Ráadásul mindegy is, hogy a baba hol született, a lényeg az, hogy az új család dunaújvárosi legyen. A kezdeményezés a héten startolt, és az öt hónapos Lilike szülei már át is vehették az ajándékot.

Brutális az önkormányzatokat sújtó teher az energiaválság miatt

Brutális az önkormányzatokat sújtó teher az energiaválság miatt

2022. nov. 19.

Az elmúlt időszakban fenekestül felforgatta a mindennapokat az energiaválság. Az elmúlt évben többszörösére nőttek az energiahordozók árai. Az intézményrendszer működtetése nehéz feladat elé állítja az önkormányzatot városunkban is.

DSTV: a víz útja a kúttól a csapig

DSTV: a víz útja a kúttól a csapig

2022. nov. 19.

Rendhagyó bemutatóra csalogat a DSTV összeállítása. A város vízszolgáltatója, a Mezőföldvíz Kft. bejárása nyomán a víz útját ismerhetjük meg – vagyis azt, hogyan jut el az éltető nevű a kinyerő helytől a fogyasztókig, városlakókig. Hangkép.

Levelek a Jézuskának – idén harmadszorra

Levelek a Jézuskának – idén harmadszorra

2022. nov. 18.

Az elmúlt esztendőkben is nagyot ment az autós Mikulások és a DO/DSTV stábja közös ajándékgyűjtő akciója – nem volt kérdés, hogy lesz folytatása a Családok Átmeneti Otthona kis lakói javára szervezett közösségi kezdeményezésnek. Örömet szerezne egy rászoruló családnak karácsonykor? Újra itt a lehetőség!  

Demonstráció: élőlánccal kezdődött a nap!

Demonstráció: élőlánccal kezdődött a nap!

2022. nov. 18.

Szakadó esőben, hidegben is több mint száz tiltakozó, köztük sok diák gyűlt össze az Irodaház előtt reggel; városunkban is szerveztek élőláncot az Egységes Diákfront – Pala Mozgalom országos akciója keretében. Folytatás délután a Városháza téren, este nyílt fórum a Kortársban!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Hét témát tárgyalt a rendkívüli közgyűlés

  3. Hogyan válaszd ki a megfelelő ékszerszínt a bőrtónusod alapján?

  4. DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

  5. Komoly, jó meccsre készülnek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő