Második helyen végzett a DUE-Maarks Graphics felnőtt női vízilabda együttese az OB I-ben, így egy helyet feljebb lépett a dobogón a tavalyi eredményéhez képest. Ám nem csak ebben fejlődött csapatunk, hanem gondolkodásban és lelkiekben egyaránt.
Mihók Attila, a Dunaújváros vezetőedzője és csapata az elveszített bajnoki döntőt követően szomorú volt, hiszen egy alkalommal sem sikerült győzniük az UVSE ellen. Erre pedig rászolgáltak volna, hiszen a fináléban lejátszott meccseken folyamatosan javuló teljesítményt nyújtottak, melyet az utolsó csata bizonyított a legjobban, amikor ötméteresekkel dőlt el az összecsapás. Néhány nappal a sorozatot követően arra kértük a vezetőedzőt, hogy értékelje csapata idei teljesítményét, ám ennél sokkal mélyebb gondolatokat osztott meg velünk Mihók Attila.
- Nagyon hosszú utat tett meg a csapat az idei szezonban addig, míg a bajnoki döntőig jutott. Számodra milyen volt ez az út, hiszen a bajnokság a válogatott mérkőzések miatt nagyon szaggatott volt?
- Olyan bajnokságot zártunk, mint amilyenben bíztunk és reménykedtünk. Az év elején az volt az elképzelésünk, hogy megmutassuk, ebben az évben is képesek vagyunk előre lépni. Nagyon szerettünk volna a döntőbe jutni, hiszen az tavaly nem sikerült, ami akkor némi csalódottságot okozott mindannyiunk számára. Ezen mindenképpen változtatni szerettünk volna. Azt is fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk magunkra figyelmet, valamint meg szerettük volna mutatni, hogy olyan minőségű szakmai munkát végzünk, aminek láthatóvá válik az eredménye.
- Miben változott a csapat az előző évhez képest?
- Tovább fiatalodtunk azzal, hogy – bár a csapat gerince változatlan maradt - a bajnokság kezdetén visszanyúltunk saját utánpótlásunkhoz, és onnan építettünk be új játékosokat. Ebből adódott az a fejlődés, hogy valóban megtörtént az, hogy a bajnokság végére azonos képességű játékosoknak és csapatnak tartottuk magunkat, mint bármelyik ellenfelünk, ideértve az UVSE-t is. Az én meglátásom szerint ez inkább mentális, mint fizikális fejlődés volt, hiszen utóbbival eddig sem volt probléma. Ennek érdekében egész évben folytattuk a felkészülést, és a mentalitással való foglalkozást, amelyben figyelembe kellett venni az életkori sajátosságokat is. Azt, hogy ez nagyszerűen sikerült, azt az elődöntő és a döntő is bizonyította. Itt nem teljesen arra gondolok, hogy csapatként tudtunk jobbakká válni, hiszen az erős csapatszellem ránk mindig jellemző volt, hanem arra, hogy azok a játékosok, akik a válogatott keretben is szerepelnek, eddig nem kapták meg a felnőttek között azt a bizalmat és azokat a lehetőségeket, amelyekre vágynak. Ők az elődöntőre és a döntőre valóban magukat teljes értékű rátermett ellenfélként tudták értékelni. Itt rá kell, hogy kanyarodjak a döntőre, hiszen az egész évi teljesítmény abban csúcsosodott ki. Mindig abban bíztunk, arra készültünk az egész évi felkészülés során, beszélgetéseink arról szóltak, hogy hogyan kell bejutni ennek a bajnokságnak a döntőjébe, majd azt megnyerni, hiszen ez tűnt számunkra az igazán nagy kihívásnak és feladatnak.
- Mit jelent az számodra, hogy az idei évben számos olyan játékost sikerült válogatott, vagy ahhoz közeli szinte hozni, akik közül akár többen is ott lehetnek az olimpián?
- Nyilvánvalóan ez a történet több funkciós, hiszen mi nem csak egy jó eredményt igyekszünk elérni a bajnokságban, hanem azoknak a játékosainknak, akik 12-15 éves korukban bizalmat szavaztak nekünk azzal, hogy a dunaújvárosi vízilabdázást választották, egyben felelősséget is jelent. Ők többen azért váltottak sportágat és jöttek hozzánk az ország különböző pontjairól, mert ebben a sportban lehetőségeket láttak. Olyan célokat tűztek ki maguk elé, mint például a felnőtt válogatottság, vagy akár az olimpia. Tehát amellett, hogy jó eredményt érjünk el a csapattal, nekem legalább olyan fontos feladatom, hogy eljuttassam őket arra a szintre, hogy versenyképesek legyenek az ország, vagy a világ legjobbjaival. Ez ebben az évben maradéktalanul megtörtént.
- Mindezt úgy kellet végrehajtanotok, hogy gazdasági téren nem versenyezhettek a leggazdagabb csapatokkal.
- Erről ritkán szoktunk beszélni, de mi egészen más anyagi lehetőségekkel rendelkező egyesület vagyunk, mint az ellenfeleink többsége. Mi nem megvásároljuk a játékosokat, és abból gyúrunk össze ütőképes csapatot, hanem az elmúlt években az utánpótlásunkban felnevelt, felhozott játékosainkra építjük az együttest. Így van ez már legalább öt-hat éve. Ennek megfelelően azonban vonzóvá kell tennünk magunkat. Ezt olyan munkával érhetjük el, hogy azok a kislányok, akik az idei, vagy a múlt évben kerültek Dunaújvárosba olyan példaképeket lássanak maguk előtt, mint akik a jelenlegi felnőtt csapatban vannak. Kiemelhetném többek között Kasó Orsit, a fiatalok közül Gurisatti Grétát, Horváth Brigittát, vagy akár Vályi Vandát, akik munkájukkal a jelenleginél még feljebb szeretnének lépni.
- A döntő után szomorú nyilatkozatokat hallottunk, olvastunk. Most milyen lelkiállapotban vagy, vagytok?
- Még mindig szomorú vagyok, és a csapat is szomorú, hiszen ötméteresekkel elveszíteni az UVSE ellen egy ennyire fontos mérkőzést, azt nehéz feldolgozni. Az egész évet tekintve egy olyan ellenfélről beszélünk, akiket a bajnokság során nem sikerült egyszer sem legyőznünk. A lelki erőnkkel nem volt probléma, melyet mind a három mérkőzésen igazoltunk. Három-négygólos hátrányokból tudtunk felállni, de ez egyben komoly tanulság is volt számunkra, hiszen nem szabadott volna egyszer sem ilyen hátrányba kerülni. A fejlődés meccsről meccsre látható volt, és a harmadikon mi lőttük az utolsó gólokat, de ez sem volt elég ahhoz, hogy még egyszer hazahozzuk a mérkőzést. Ezért vagyunk szomorúak. Ez olyan szintig igaz, hogy azok között a gyermekek között, akik itthon a felvezetésben segítettek nagy harc folyt, hogy ki kinek a kezét foghatja majd meg. Ezt is szerettük volna még egyszer átélni, ezzel nekik is élményt nyújtani. Nagyon megható volt ez, hiszen ebből is látszott, hogy nem csupán a válogatottakat szeretik, tisztelik gyermekeink. Szerettük volna átélni azt az élményt is, melyet nagyszerű hazai közönségünk nyújtott számunkra, akik támaszt nyújtottak mérkőzéseinken. Szakmailag az ad okot a szomorkodásra, hogy szerettük volna egy szép ívű fejlődés lezárásaként megnyerni a bajnokságot.
Képek: DO-archív
- Mikor beszélhetünk a jövőről, ezzel együtt a jövő évi csapat összetételről?
- A csapat gerince biztosan megmarad, de azt, hogy minőségben előrébb tudunk-e elmozdulni, amely akkor jöhetne szóba, ha mindenki maradna, az biztosan nem lesz így. Azt tudni kell, hogy mi mindig jó piac voltunk és vagyunk is. A mi fiatal játékosaink viszonylag alacsony összegekért sportolnak, és azok a klubok, akiknek muszáj erősíteniük, hiszen a mögöttünk végzett együttesek eredményei nem elégségesek a szponzoroknak, el tudják csábítani játékosainkat. Jövőre a bajnokságot nyerő UVSE-re is veszélyesek lehetnénk, ezért ha szeretnék a helyzetüket javítani, akkor mi vagyunk az elsők, akik közül lehetne igazolni. Ezt tudjuk, ennek ellenére a lehetőségeinkhez képest igyekszünk a lehető legnagyobb százalékban megtartani mindnekit. Ez azonban szponzor nélkül nehéz. Nekünk is szükségünk lenne olyan támogatóra, támogatókra, akiknek megéri, hogy sportolóink itt tudjanak maradni, és hozni a szép eredményeket. Jelenleg ez sajnos nem így van, ezért ezen természetesen változtatni szeretnénk. Azt azonban biztosan kijelenthetem, hogy a csapat gerince megmarad. A végleges keret júliusra áll össze, de meg kell várnunk az olimpiát is, hiszen többek számára akkor válik véglegessé, hogy milyen utat választhatnak a jövőben, de lesznek olyanok is, akik családi okokat vesznek figyelembe döntésük meghozatalakor. Most egyetlen olyan játékosról tudok, Szilágyi Dorottyáról, akinek az UVSE sokkal jobb feltételeket ígér, mint amit mi jelenleg biztosítani tudunk.
