Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gólzápor az Aranyban

Sport
futsal
városi futsal bajnokság
DLSZ
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2016. dec. 02., 12:15

A DFDSE tizenegy, míg a Steelworkers gárdája tizenhét (!) találattal szomorította aktuális ellenfelét a városi futsal bajnokság második fordulójában.

Véget ért a városi futsal bajnokság második fordulója, s ahogy az előző héten, úgy ezúttal sem fukarkodtak a gólokkal a sorozatban résztvevő csapatok. Az "A" csoportban két találkozó maradt a hét második felére, melyeken először két pont nélkül álló csapat, a Siker Ablak, valamint a Kemi-Ker Mirage mérte össze egymással erejét. A csatából végül utóbbi jött ki győztesen, s 8-5-ös sikerével feljött a csoport negyedik helyére. A Black and White, valamint a Papa SE meccsén viszont előbbi örülhetett az 5-3-as sikernek, s az ezzel járó három pontnak, így két fordulót követően továbbra is a Mé-Szi Frucht, illetve az Echtefrontin csapatai állnak hibátlan teljesítménnyel a tabella élén.

A "B" csoportban két nagyon sima, valamint egy valamivel kiélezettebb összecsapásra került sor, melyeken előbb a DFDSE gárdája intézte el 11-2-re a Rutin Mix csapatát, majd a Steelworkers tartott erődemonstrációt a River Plate ellen úgy, hogy tizenhét lőtt góljára csak kettővel tudott válaszolni a sereghajtó. A forduló utolsó mérkőzésén a Dunabiztos Micro 4-1-re legyőzte az Asztalos Gumiszervíz formációját, így csatlakozott a szintén hatpontos Kulcsi SE-hez sőt, át is vette a vezetést a városi futsal bajnokság "B" csoportjában.

Eredmények

"A" csoport
Siker Ablak – Kemi-Ker Mirage 5-8 (1-4)
Black and White – Papa SE 5-3 (2-2)

"B" csoport
Rutin Mix – DFDSE 2-11 (1-7)
River Plate – Steelworkers 2-17 (1-6)
Dunabiztos Micro – Asztalos Gumiszervíz 4-1 (1-0)

A bajnokság állása

"A" csoport: 1. Mé-Szi Frucht 6 pont, 2. Echtefrontin 6 pont, 3. Papa SE 3 pont, 4. Kemi-Ker Mirage 3 pont, 5. Black and White 3 pont, 6. Széchenyi Pékség 1 pont, 7. Kan-Ászok 1 pont, 8. Siker Ablak GSV 0 pont.

"B" csoport: 1. Dunabiztos Micro 6 pont, 2. Kulcsi SE 6 pont, 3. Steelworkers 3 pont, 4. DFDSE 3 pont, 5. Asztalos Gumiszervíz 1 pont, 6. Zéró Tolerancia 1 pont, 7. Rutin Mix 1 pont, 8. River Plate 1 pont.

A rovat további hírei: Sport

Elődöntős a Hajdu-Fekete kettős

Elődöntős a Hajdu-Fekete kettős

2022. aug. 03.

A pénteki elődöntőből harcolhatja ki a fináléba jutást a halifaxi kajak-kenu világbajnokságon Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kettőse.

DSTV: táboroztattak a vízilabdázók is

DSTV: táboroztattak a vízilabdázók is

2022. aug. 03.

Véget ért a DFVE vízilabdás nyári tábora a napokban. A Dunaújváros mellett két környékbeli településen is megszervezett akció idén is szép számú fiatalnak biztosított szórakozási és edzési lehetőséget. A tábori tapasztalatokról Gillich Alettával beszélgettünk. Hangkép.

Idegenben javíthat a DFC

Idegenben javíthat a DFC

2022. aug. 03.

Az MTK II. elleni fővárosi találkozóval folytatja az NB III Közép Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este fél hattól.

DSTV: hazatért az Európa-bajnok

DSTV: hazatért az Európa-bajnok

2022. aug. 02.

Minden meccsét magabiztosan megnyerve szerzett Európa-bajnoki címet Pupp Viktória a zágrábi kontinensviadalon. A DKSE tehetsége a napokban itthon járt, s ellátogatott a Gurics György Birkózó Centrumba is, ahol kameránk előtt is értékelte a mögötte hagyott diadalmas napokat. Hangkép.

Kilencedik hely a zárónapon

Kilencedik hely a zárónapon

2022. aug. 02.

Máthé Krisztiánék a kajak-kenusok maraton Európa-bajnokságának utolsó versenynapján is kiadták magukból a maximumot.

Rangos tornán a válogatott

Rangos tornán a válogatott

2022. aug. 02.

Izrael, Görögország, Spanyolország, Olaszország és Hollandia ellen ugrik medencébe Szardínián az Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda válogatott.

Már munkában a jégkorongozók

Már munkában a jégkorongozók

2022. aug. 01.

A közös nyári felkészülés első szakaszában még a fizikai munka kerül előtérbe a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinál.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  2. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  3. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő