Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A bronzért játszik a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Magyar Kupa
FTC

facebook megosztás

spigott - 2017. ápr. 01., 17:49

Jól küzdött, de négygólos, 33-29-es vereséget szenvedett a Ferencváros elleni Magyar Kupa elődöntőben a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely vasárnap délután háromnegyed kettőtől a Debrecen elleni találkozón szerezheti meg a sorozat harmadik helyét.

A Magyar Kupa elődöntőjében lépett pályára ma délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a Ferencváros ellen mérette meg magát a kecskeméti négyes döntő második összecsapásán. Az elődöntők első mérkőzése nem hozott nagy csatát, hiszen a Győr nagyon simán, 34-14-re legyőzte a Debrecent, így a mieink összecsapásán az volt tét, hogy melyik gárda lesz az ellenfele a címvédőnek a sorozat fináléjában. Ugyan a Fradiból a hét közben térdsérülés miatt kiesett Zácsik Szandra, így is a fővárosiak voltak az esélyesek, ám a mieink azt ígérték, hogy mindent elkövetnek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el a fővárosi zöld-fehérek ellen.

A mérkőzés első percei ezzel együtt nem alakultak jól a mieink számára, hiszen az első két gólt a Fradi szerezte, s bár innen még visszajött egálra a Kohász, az 5. és a 10. perc között sorozatban rontotta el támadásait, s a gyors indításokból pillanatok alatt meglépett hárommal a fővárosi csapat (5-2). Kovács Anna egy kihagyott hetes után szerencsére megtalálta jó lövőformáját, sorozatban háromszor talált be Szikorának, de egyenlíteni nem sikerült, mert Klujber is kihagyott egy büntetőt, s a csapkodó játékot megelégelve Elek Gábor időt is kért a 14. percben (7-6). A játékrész második felében sajnos nagyon visszaesett a mieink támadójátéka, s hiába kért időt György László, fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség, s a 24. percben már hattal ment a Fradi (15-9). A játékrész hajrájában szerencsére összekapta magát együttesünk, melyből Szalai, Kovács és Vincze volt eredményes úgy, hogy közben a Fradi nem tudott betalálni, így a szünetre ismét "lőtávolba" került a Kohász (18-15).

Képek forrása: kohaszkezi.hu (Turcsán Fruzsina felvételei)

A második felvonásban meglehetősen sok hibával játszott mind a két csapat, így a 40. percig beállt a szünetben is meglévő két-háromgólos különbség (20-17). György László az első tíz perc végén kért időt, hogy még nagyobb összpontosításra sarkallja játékosait, ám támadásban továbbra is nagyon sokat hibázott a DKKA, így pedig nem lehetett esélye arra, hogy még szorosabbá tegye a mérkőzést (25-20). Érezte is ezt György László, aki a véghajrában becserélte csapatunk fiataljait, s ők nem is vallottak szégyent, Kemény, valamint Nick is bombagólokkal köszönt be a válogatott Bíró Blankának, s hatról ismét csak négyre csökkent a mieink hátránya (28-24). Az utolsó percekben pontosabbá vált a fővárosiak játéka, s ismét elléptek hattal, s bár a Kohász a lefújásig becsülettel küzdött, végül 33-29-re kikapott a fővárosiaktól. A vereség mellett sajnos még Kemény Dóra súlyosnak tűnő sérülése miatt szomorkodhattak a DKKA drukkerei, akik holnap a háromnegyed kettőkor kezdődő Debrecen elleni bronzmérkőzésen vigasztalódhatnak.

FTC – DKKA 33-29 (18-15)

DKKA. Csapó – Rácz-Vincze 3, Micijevic 1, Cifra 1, Szalai 4, Kovács 10, Klujber 2. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 2, Takács D. 1, Nick 1, Grosch 2, Gindeli, Kemény 2. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Hogyan tovább a #maradjotthon után?

Hogyan tovább a #maradjotthon után?

2020. máj. 15.

Mozduljunk ki a lakásból, ha már lehet, s a a fokozatosság elvét betartva tegyünk egy lépést újra a szabadtéri mozgás irányába,

Júniustól kezdődhetnek a válogatott edzései

Júniustól kezdődhetnek a válogatott edzései

2020. máj. 15.

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) jelenlegi tervei szerint júniusban kezdődhetnek majd meg újra a válogatottak központi edzései.

Szinte mindenki munkába állt

Szinte mindenki munkába állt

2020. máj. 15.

A kajak-kenusoknál szigorú szabályok mentén indult újra az élet, de a rendeletek betartásában a versenyzők, és a szülők is együttműködnek. Az edzéseken a részvétel sehol sem kötelező, az igazolt sportolók nagy része mégis munkába állt, így komoly lemorzsolódásról sem lehet beszélni.

Horváth András vezeti a junior válogatottat

Horváth András vezeti a junior válogatottat

2020. máj. 14.

Horváth András, korábbi 225-szörös válogatott játékos lett a junior (U20-as) jégkorong-válogatott szövetségi edzője.

Már előre néznek!

Már előre néznek!

2020. máj. 14.

Nem várhatóak komoly személyi változások a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatánál a 2020/2021-es szezonban.

Már munkában a felnőttek!

Már munkában a felnőttek!

2020. máj. 13.

A Dunaújváros PASE felnőtt labdarúgói már elkezdték az edzéseket, az utánpótlás esetében azonban még további egyeztetésekre van szükség, hogy lehető legnagyobb biztonságban vághassanak neki újra a közös gyakorlásoknak a fiatalok.

Csak 2022-ben lesz a vizes vb

Csak 2022-ben lesz a vizes vb

2020. máj. 13.

A jövő évről 2022 májusára halasztotta a fukuokai világbajnokságot a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA).

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő