Lassan elmúlik ez a nap is. És nem kóstoltam egyetlen csepp mézet sem. Pedig illett volna – legalább ma. Mert április 30-a jó két évtizede a mézfogyasztás népszerűsítését szolgálja.
E napot a méhészek egyesülete kezdeményezésére nyilvánították a Méhek Napjának. Kettős céllal. Egyrészt, hogy minél szélesebb körben tudatosítsák, milyen sokrétű egészségvédő hatása van a szorgos kis bogarak által termelt méznek. És hogy szóljanak arról is, amit még köszönhetünk a méheknek: növénybeporzó munkájuk nélkül az emberiség képtelen lenne a mai technológiákkal megtermelni a kellő élelmiszermennyiséget.
A közszájon forgó történet szerint Albert Einstein egyszer azt mondta: ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl. Nos, hogy ez a mondás a nagy fizikustól származna, az csupán városi legenda. És bár ha a gondolat túlzó is, az kétségtelen, hogy a világ méhtársadalma a biztonságos élelemtermelés kulcsszereplője.
A méhek mézgyártó képessége valódi csoda: a mézharmatot begyűjtik, saját anyagaik hozzáadásával kémiailag átalakítják, enzimekkel keverik. A szakleírás szerint a kaptárban dolgozó méhek a szárnyukkal keltett légárammal párologtatják el a felesleges vizet, így teszik sűrűvé és tartóssá a mézet; érlelik, végül a sejteket lefedik, viasszal lepecsételik. A tömény mézben nem képesek az élesztők és a mikroorganizmusok elszaporodni – vagyis a méz az a táplálékunk, ami soha nem romlik meg.
Hazánk a mézfogyasztásban enyhén szólva nem élenjáró: nálunk egy ember éves átlaga 70 dekagramm. Egy napra tehát fejenként mindössze két gramm méz jut. Ezt kimondani is lehangoló. A mai napból még hátravan pár óra. A mulasztást érdemes pótolni. Persze nem csak az átlagos napi két grammal…
!["Szent István nézz Mennyből le"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/15233.jpg?h=96ff4add ""Szent István nézz Mennyből le"")