Újraélesztési rekordkísérlet - Beszálltunk mi is
Nekivágtunk a harmadik dunaújvárosi rekordkísérletnek: tizenegy napon át kell újraélesztést végezni egy ambu babán a mozinál. Beszállt a szerkesztőség is.
A szervezői csapat, Nagy Attila, Orosz Csaba, dr. Máté Ágnes és Feth Kata ezúttal azt a célt tűzte ki, hogy megdöntik a Szombathely által tavaly felállított rekordot, ahol 240 órán át végeztek újraélesztést egy ambu babán. A mostani terv az, hogy tizenegy napon, vagyis 264 órán át végzik az újraélesztést. A rekordkísérlet kedden 17 órakor hivatalosan is kezdetét vette, Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnökének jelenlétében, aki szinte már hazajár Dunaújvárosba.
Nagy Attila elmondta, körülbelül száz csapat jelentkezett, akik egy-két órával kiveszik a részüket a folyamatos gyakorlatból. Elsősorban iskolai és munkahelyi társaságok segédkeznek, de még mindig vannak szabad órák, amikor szívesen várják az önkéntesek segítségét, és persze, ami a rekordkísérlet célja, hogy minél több embernek megtanítsák az újraélesztés technikáját.
Az első napon a szervezők mellett a tornászok, a Decathlon áruház, a Dutrade munkatársai és szerkesztőségünk, a Dunaújváros Közéleti Hetilap és a Dunaújváros Online csapata is részt vett a rekordkísérletben.
A finálé az alsó Duna-parton lesz, a Parázs Varázs helyszínén. Orosz Csaba tűzoltóparancsnok elmondta, május 26-án többféle szabadtéri program lesz a mozi előtt, majd egy külön forgatókönyv szerint fogják levinni az ambu babát a Duna-partra.
A rovat további hírei: Közélet
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.