Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzelem a megyeszékhelyen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
felkészülés
Fehérvár KC

facebook megosztás

spigott - 2017. szep. 28., 19:48

Végig vezetve aratott 31-28-as sikert az Alba Fehérvár KC elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

A bajnoki szünetben sem pihennek felnőtt női kézilabdázóink, ugyanis György László együttese ma este Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lépett pályára edzőmérkőzésen. Ahogy a hazaiaktól, úgy a mieinktől is hiányzott négy-négy válogatott játékos, így mindkét gárda kissé tartalékosan vágott neki a találkozónak. Melynek már az első félidejében elhúzott ellenfelétől a Kohász, s György László tanítványai egészen a második felvonás derekáig tartották is, hét-nyolcgólos vezetésüket.

Kép: DO-archív

Ekkor jött azonban egy nagyobb hullámvölgy a mieink játékába, több technikai hibát is elkövettek kézilabdázóink, s bár a hazaiaknak sikerült ekkor kettőre csökkenteni hátrányukat, a hajrában megőrizte előnyét a Kohász, s végül 31-28-as sikert aratott. Csapatunk azonban nem örülhet sokáig mai sikerének, ugyanis pénteken délelőtt tizenegy órától már a fővárosban lépnek pályára Monoriék a Vasas ellen.

Alba Fehérvár KC – DKKA 28-31 (11-17)

DKKA: Csapó – Kazai 3, Monori 6, Szalai 4, Cifra 1, Szekerczés 7, Grosch 3. Csere: Vártok (kapus), Nick 1, Molnár 2, Dombi 2, Bouti 2, Mihály P. Takács D., Moutsogianni. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Átrobogott a Kohászon az ETO

Átrobogott a Kohászon az ETO

2024. szep. 18.

Nagyon gyorsan, alig negyed óra alatt eldőlt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének győri fellépése.

Elérték céljukat futsalosaink

Elérték céljukat futsalosaink

2024. szep. 17.

Idegenben is nyolc gólt szerezve húzta be első idei bajnokiját a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az NB II Nyugati csoportjában.

Szoros vereséggel kezdtek az U18-asok

Szoros vereséggel kezdtek az U18-asok

2024. szep. 17.

Hiába vezetett még két góllal az utolsó negyed előtt, büntetőlövések után szenvedett egygólos vereséget a két DFVE-játékossal felálló magyar U18-as női vízilabda válogatott a kínai korosztályos világbajnokság nyitómeccsén.

Vereséggel kezdtek az Acélbikák

Vereséggel kezdtek az Acélbikák

2024. szep. 16.

A meccs közel egyharmadát emberhátrányban töltve kapott ki két góllal a FEHA19 vendégeként a DAB jégkorong csapata az Erste Liga első idei mérkőzésén.

Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit

Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit

2024. szep. 16.

A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is.

A hozzáállásra nem lehetett panasz

A hozzáállásra nem lehetett panasz

2024. szep. 15.

Szoros meccsekkel, két 3-1-es vereséggel vágott neki a korosztályos bajnokság küzdelmeinek a DSE Röplabda Akadémia U17-es csapata a Dózsa iskolában.

Megvédte címét a DKSE

Megvédte címét a DKSE

2024. szep. 15.

A DKSE női tornászainak első és második helyével ért véget a Központi Tornacsarnokban megrendezett Szuper Csapatbajnokság.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  3. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  4. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  5. Két vereség az Andersen Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő