Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Sok nőnek elengedik a diákhitelét

Közélet
diákhitel
gyermekvállalás
Novák Katalin
kormány

facebook megosztás

doszerk - 2017. okt. 05., 12:20

A családalapítást, a gyermekvállalást és -nevelést szeretné segíteni a kormány a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló döntésével ‒ mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Novák Katalin azzal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót, hogy kedden megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely szerint a diákhitellel rendelkező nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét is elengedik, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

A részletekről szólva elmondta, a felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és a vér szerinti, valamint az örökbefogadott gyerekek esetében is érvényesíthető. A kedvezménybe a már meglévő gyerekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak. A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem növekszik, és ha valaki mindkét típusú diákhitellel rendelkezik, akkor eldöntheti, hogy melyikre vonatkozóan érvényesíti a kedvezményt ‒ tette hozzá az államtitkár.

Novák Katalin felidézte, a diákhitel rendszerét 2001-ben az első Orbán-kormány vezette be. Azóta csaknem 380 ezren vették igénybe, 315 milliárd forint értékben. Szólt arról is, hogy az évek során a kormány igyekezett mindig kedvezőbbé tenni a hitel feltételeit, először bevezették a szabad felhasználású Diákhitel1 után a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2-t. Idén októbertől további könnyítésként kamatmentessé teszik a Diákhitel2-t, jövőre pedig további változások lépnek majd életbe.

Február 1-jétől a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget. Az igénylés korhatárát mindkét diákhiteltípus esetében a jelenlegi 40-ről 45 évre emelik.

A fél- vagy egyéves külföldi tanulmányokban, például Erasmus-ösztöndíjban résztvevőknek arra is biztosítanak lehetőséget, hogy a Diákhitel1 összegének kétszeresét, azaz akár 140 ezer forintot vegyenek fel havonta. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegen nyelvi képzésekben részt vevők is igényelhetik az úgynevezett térítési díj kiegyenlítésére.

További változás, hogy a Diákhitel1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe. A gyesen és gyeden lévő szülőhöz hasonlóan pedig a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében az ellátás folyósításának ideje alatt az állam átvállalja a kamat megfizetését az ügyfél helyett ‒ mondta el Novák Katalin.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

"Rajta, Újváros" Egyesület: speciális felkészítés a frakció tagjainak

"Rajta, Újváros" Egyesület: speciális felkészítés a frakció tagjainak

2020. júl. 13.

A Városháza és a városi fenntartású cégek életébe nyertek betekintést a "Rajta, Újváros!" Egyesület önkormányzati képviselői azon az előadássorozaton, amit a napokban rendeztek a frakció tagjainak. 

Távozik a MEKH éléről dr. Dorkota Lajos

Távozik a MEKH éléről dr. Dorkota Lajos

2020. júl. 12.

A hírt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szombati közleménye erősítette meg – tudtam/tudtuk, hogy eljön az idő, már az is csoda, hogy csak most. Itt a hivatalos közlemény, egy hosszabb és egy nagyon rövid mondat kiegészítéssel.

Zöldhulladék: baj lehet a figyelmetlenségből

Zöldhulladék: baj lehet a figyelmetlenségből

2020. júl. 10.

Fontos problémára hívta fel a lakosság figyelmét Orosz Csaba: a 10. számú választókörzet önkormányzati képviselője Mészáros László, a DVG. Zrt. Erdészeti és Parkfenntartási Ágazatának vezetője társaságában a táborállási területen keletkezett zöldhulladék nem megfelelő elhelyezésére, és az ezzel járó kockázatra, veszélyre figyelmeztet.

Telekfelmérések kezdődnek

Telekfelmérések kezdődnek

2020. júl. 10.

Több helyszínen végeznek úgynevezett geotechnikai és mérnökgeológiai vizsgálatokat a szakemberek a városban a közeljövőben, tájékoztatott a Polgármesteri Hivatal Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztálya.

A tiszta beszéd jegyében: sajtópert nyert az önkormányzat a Magyar Nemzet ellen

A tiszta beszéd jegyében: sajtópert nyert az önkormányzat a Magyar Nemzet ellen

2020. júl. 10.

Több ponton valótlanságokat állított a Magyar Nemzet Dunaújváros önkormányzatáról egy januári cikkében. Mint azt Medgyesi Miklós, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta: a bíróság négy pontban kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet. Tételes lista a hajtás után!

Borovszky Ambrusról nevezik el a Martinász szobor környékét

Borovszky Ambrusról nevezik el a Martinász szobor környékét

2020. júl. 09.

A Vasmű legendás vezérigazgatójának nevét veszi fel a Vasmű úti Martinász szobor környezetében lévő, jelenleg „névtelen park”. Pályakép és kezdeményezés a hajtás után.

Faültetéstől a fogorvosi megelőzésig

Faültetéstől a fogorvosi megelőzésig

2020. júl. 09.

Több fajsúlyos kérdésről is egyeztetett a 8. körzet bejárásán Pintér Tamás polgármester és Székely Károly képviselő a napokban.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő