Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Továbbra is élen a serdülők

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

doszerk - 2017. nov. 21., 08:24

Az Országos Serdülő Bajnokságban két győzelem, míg az Erima bajnokság küzdelmeiben egy siker és egy vereség volt a DKKA fiataljainak mérlege a közelmúltban.

Négy mérkőzést is játszott a közelmúltban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia harmadik számú serdülő együttese. Takács Józsefné tanítványai először akadémiánk második csapatával mérték össze erejüket az Országos Serdülő Bajnokságban, s ugyan tizenegy hétméteresükből hetet kihagytak, így is sikerült kétgólos, 24-22-es sikert aratniuk. Következő mérkőzésüket a pécsiek ellen játszották fiataljaink, akik itt sem hibáztak, s bár ellenfelük igyekezett mindent elkövetni a szoros eredményért, az első félidő hajrájában, valamint a második felvonásban már felszabadult, jó teljesítményt nyújtottak a dunaújvárosiak, akik végül 23-17-re nyertek, s kilenc fordulót követően vezetik a Dél-Nyugat Csoport tabelláját.

(Kép forrása: kohaszkezi.hu/Turcsán Fruzsi felvétele)

Az elmúlt hét végén az Országos Gyermek Bajnokságban is befejeződtek a csoportküzdelmek, s a mieink Kozármislenyben zárták a sorozat első szakaszát. Akadémiánk U13-as csapata az Alba Fehérvár ellen játszott először, s könnyed játékkal aratott nagyon sima 35-16-os győzelmet. A szombathelyiek ellen viszont igen sok hibával játszottak fiataljaink, büntetőket, ziccereket hagytak ki, a védekezés sem működött, így 20-13-as vereséget szenvedve a negyedik helyen végeztek a Nyugat D csoportban.

Eredmények

Országos Serdülő Bajnokság

DKKA II – DKKA III 22–24 (10–9)
DKKA III – PÉCS 23–17 (14–8)

Erima Gyermekbajnokság

DKKA – Alba Fehérvár KC 35–16 (21–8)
DKKA – Szombathely 13–20 (7–11)

A rovat további hírei: Sport

Az Üstökös Kupáért küzdöttek

Az Üstökös Kupáért küzdöttek

2022. nov. 01.

Közel kilencszáz ifjú kézilabdázó húzott szerelést a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás tornán szombaton, illetve vasárnap.

Újabb megyei rangadó előtt az Acélbikák

Újabb megyei rangadó előtt az Acélbikák

2022. nov. 01.

Nehéz meccs vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a javuló formát mutató FEHA19 ellen ma este fél hattól.

Kovács Zsófia vb-döntős gerendán

Kovács Zsófia vb-döntős gerendán

2022. okt. 31.

Hasfalsérülése ellenére is bejutott a gerenda fináléjába Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságán.

Mohácsi öt gólja jelentette a különbséget

Mohácsi öt gólja jelentette a különbséget

2022. okt. 30.

Tizenöt gólos meccsen kapaszkodott fel a tabella harmadik helyére az APR-Tech FC együttese a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjának középszakaszában.

Torna vb: végleges a szerleosztás

Torna vb: végleges a szerleosztás

2022. okt. 30.

A DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia végül csak két szeren, ugráson és gerendán méreti meg magát a liverpooli világbajnokságon.

DSTV: páros versennyel zárták az évet

DSTV: páros versennyel zárták az évet

2022. okt. 29.

Ha dartsról van szó, akkor a helyi egyesület által szervezett megmérettetéseken garantált a jó hangulat. Ez most sem volt másképp a Dunaújvárosi Darts Club által szervezett évzáró páros dartsversenyen, ahol kis túlzással az ország szinte minden pontjáról érkeztek versenyzők. Hangkép.

Diadalmas miskolci túra

Diadalmas miskolci túra

2022. okt. 29.

Ötszettes csatában szakították meg a MEAFC-Miskolc remek bajnoki sorozatát a DKSE felnőtt röplabdázói pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újra élnek a bajnoki remények

  2. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  3. Eb-döntős a magyar válogatott!

  4. DSTV: vereség emelt fővel

  5. Közmeghallgatás a Városházán

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Mentálhigiénés segítség az álláskeresőknek

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő