Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Győzelemmel rajtolt a Dunaferr!

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
Nyírgyulaj
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. már. 29., 21:02

Óriási csatában aratott 3-2-es sikert a bajnoki rájátszás első fordulójában a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a Nyírgyulaj otthonában. Takó Csaba tanítványai remekül küzdöttek a jó formában lévő házigazdák ellen, s megérdemelten hozták el a nagyon fontos három pontot vetélytársuktól.

Az alapszakasz végén két csoportra osztották azokat a csapatokat, melyek a rájátszás során folytatják a futsal első osztály küzdelmeit. A mieink az „A” jelű csoportba kerültek, ahol a Berettyóújfalu, a Nyírgyulaj, az FTC, illetve a Debrecen ellen kell minél több pontot szerezni ahhoz, hogy sikerüljön elérni a célkitűzést, vagyis a bajnoki döntőbe kerülést. Ehhez az első lépést ma kellett megtenniük játékosainknak, akik idegenben, az egyre jobb játékot mutató Nyírgyulaj otthonában léptek pályára. A győzelem megszerzése az előzetes meccsek alapján nem tűnt könnyű feladatnak, hiszen míg a Dunaferr Dunaújvárosban 4-3-ra győzött, addig idegenben csupán 2-2-es döntetlent sikerült elérni. Ami alapján azonban mégis bizakodhattunk az az volt, hogy Takó Csaba vezetőedző végre minden játékosára számíthatott, vagyis teljes kerettel vágott neki a mai találkozónak. Nagyszerű ritmusban, hatalmas elszántsággal állt bele a Dunaferr a mérkőzésbe, melynek első helyzete Fekete Róbert előtt adódott, majd Hosszú Ádám mutatott be egy kiváló szólót, de a nagy helyzet sajnos kimaradt.

A támadások után kiválóan védekezett a Dunaújváros, így a hazaiaknak nem volt esélyük a vezetés megszerzésére. A mai napon kimagasló teljesítményt nyújtó Németh Péter révén szereztük meg a találkozó első gólját (0-1), melyre meg volt a válaszlehetőségük a hazaiaknak is, de a kapufa ezúttal velünk volt. Sorra vezettük a szebbnél szebb akciókat, miközben Reveland Zoltán brillírozott a kapunkban, így továbbra is sikerült kézben tartani az irányítást. Sőt, az első félidő közepén Hosszú Ádám találatával megdupláztuk előnyünket (0-2). Ezt követően nagyobb sebességre kapcsolt a Nyírgyulaj, de a mai napon élete talán legjobbját nyújtó Reveland Zoltán eszén nem tudtak túljárni. Hazai időkérés után Schrancz Balázs szabadrúgása okozott veszélyt, majd szépítettek a vendégek. A hazai akcióról sajnos kicsit lemaradt Pál Patrik, melyet kegyetlenül kihasznált a Nyírgyulaj (1-2). Erre Varga Csaba próbált meg azonnal válaszolni, lövését azonban Pallai kitornázta. A meccs első félidejének hajrája a hazaiaké volt, Reveland Zoltán azonban újabb bravúrokat bemutatva megtartotta csapatunknak a vezetést. Az utolsó percben, pontosabban kettő másodperccel a szünetet jelző dudaszó előtt hatalmasat tévedett a játékvezető, amikor a hazaiaknak megítélt egy büntetőt, melyet azonnal nagy vita követett. Mivel azonban a spori hajthatatlan volt, csak elvégezték azt a hazaiak, de Reveland Zoltán ezt is megfogta, így 2-1-es vezetéssel fordultunk.

A második félidő legelején ismét kapusunk bizonyította tudását, majd inkább a küzdelem dominált, miközben rengeteget állt a játék. Fekete Róbert lövése csattant a felső lécen, majd Hosszú Ádám bombáját blokkolták a hazai védők. Pál Patrik, majd Hosszú Ádám után Fridrich Dávid is kiválóan került helyzetbe, de ezek a lehetőségek kimaradtak. A következő percek ismét Revaland Zoltánról szóltak, aki bravúrt bravúrra halmozott. Hat perccel a vége előtt Szeghy Szabolcs állt nagyon közel a gólszerzéshez, lövése azonban a kapufán csattant, majd hazai időkérés után kilenc perccel a vége előtt a Nyírgyulaj kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a pályára. Remekül zárt azonban a Dunaferr védelme, melyből kontrázni, és gólt szerezni is sikerült, mégpedig Hosszú Ádám révén (1-3). A hazaiak azonban nem adták fel, és két perccel a vége előtt szépítettek (2-3), de az erejükből az egyenlítésre már nem futotta, így megérdemelten győzött a rájátszás első felvonásán a Dunaferr.

Képek: DO-archív

Zemankó Zoltán csapatvezető: - Régen láttam a csapatot ennyire motiváltan, elszántan játszani, mint ma. A nagy akarat hozta meg a sikert, melyet a szív diadalának is mondhatok. Nagyon pontosak voltak a fiúk, nagyon kevés hibát ejtve. Nagyon jó, az utóbbi időben igen megerősödött kerettel rendelkező csapatot sikerült legyőznünk, de teljesen megérdemelten. A telt házas találkozón parázs volt a hangulat a pályán és azon kívül is, de végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést. Németh Péter emberfeletti teljesítményt nyújtott, hiszen a mérkőzés 40 percén keresztül végig a pályán volt, és egyetlen hiba nélkül oldotta meg feladatát. Ő mellette Reveland Zoltán élete mérkőzését játszotta, aki még azokat a labdákat is hárította, melyeket már a sokan a hálóban láttak. Ráadásként pedig büntetőt hárított. A találkozó nagyon magas színvonalú, szakmailag kifogásolhatatlan volt.

Nyírgyulaj KSE - Dunaferr DUE Renalpin FC 2-3 (1-2)

Nyírgyulaj KSE: Pallai Gábor - Angyalos András, Sánta János Attila, Nagy Imre, Siska Gergő. Cserék: Opre Rajmund - Skorov Maksym, Slivchenko Oleksandr, Klushyn Anton, Faragó Lajos, Kerti Levente, Gömze Antal, Vass Ottó László, Nagy Bence. Vezetőedző: Lovas Norbert.

Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán - Németh Péter 1, Pál Patrik, Fekete Róbert, Hosszú Ádám 2. Cserék: Cseresnyés Alex - Horváth Norbert, Schrancz Balázs, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Varga Csaba, Szabó Tibor, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Takó Csaba.

A rovat további hírei: Sport

Óriási az érdeklődés a válogatott mérkőzéseire

Óriási az érdeklődés a válogatott mérkőzéseire

2022. máj. 20.

A szövetséghez érkezett előzetes megkeresések alapján óriási az érdeklődés a magyar labdarúgó-válogatott júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzései iránt Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivőjének elmondása szerint.

Fényes érmek a Gymnasiadén

Fényes érmek a Gymnasiadén

2022. máj. 20.

Csapatban bravúros ezüstöt, míg egyéni összetettben Mayer Gréta révén bronzérmet szereztek a magyar tornászok a normandiai Gymnasiadén.

Diadalmas szezonzáró

Diadalmas szezonzáró

2022. máj. 19.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia serdülő és ifjúsági csapata is biztos hazai győzelemmel zárta a korosztályos bajnokságok idei küzdelmeit.

Vizes vb 2022 - Elindult a jegyértékesítés

Vizes vb 2022 - Elindult a jegyértékesítés

2022. máj. 19.

Egy hónappal a rajt előtt elindult a jegyértékesítés a magyarországi vizes világbajnokságra.

Irány az Európa-bajnokság

Irány az Európa-bajnokság

2022. máj. 19.

Remek hazai és nemzetközi eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat a DKSE birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Finn kapus az első érkező

Finn kapus az első érkező

2022. máj. 18.

A finn Juuso Karna a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak U21-es és felnőtt együttesében is szerepet kaphat a 2022/2023-as szezonban.

DSTV: háziverseny a DKSE úszóinál

DSTV: háziverseny a DKSE úszóinál

2022. máj. 18.

Nagy sikerű, kiváló hangulatú háziversenyt szerveztek a DKSE úszói a szakosztály ifjú versenyzőinek részére. A viadalon száznál is több kisgyermek vett részt, akik az általuk választott úszásnemben álltak rajthoz – végül pedig mindenki ajándékot kapott. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  2. Húsz percig bírta a Kohász

  3. DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

  4. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  5. DSTV: két győzelem, egy vereség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő