Felemás hétvége

spigott - 2018. április 16. 18:09

A Dunaújváros PASE U17-es labdarúgó csapata simán nyert, az U14-esek és az U15-ösök viszont kikaptak a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

A Dunaújváros PASE utánpótlás csapatai közül hárman is pályára léptek a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában. Eredetileg négyen mérették volna meg magukat, ám az U19-esek Taksony elleni mérkőzését elhalasztották, így az U17-esek mellett az U15-ös és az U14-es gárdára várt szombaton újabb feladat.
A dunaújvárosiak U17-es együttese a hatodik helyezett Taksony gárdáját látta vendégül a harmadosztályú bajnokságban, s mivel a mieink két hellyel és tíz ponttal álltak vetélytársuk előtt a tabellán, így hazai pályán kötelező volt számukra a győzelem. Lőrincz Emil tanítványai ennek megfelelő elszántsággal vetették is magukat a küzdelembe, fél óra elteltével már 3-0-ra vezettek, s végül könnyed, 4-0-s győzelemmel erősítették meg negyedik helyüket a tabellán, s bár hátrányuk nyolc pont az éllovas Főnix-Gold FC mögött, még mindig két meccsel kevesebbet játszottak a listavezetőnél.

Kép: DO-archív

U15-ös együttesünk a második helyezett Viadukt SE vendégeként lépett pályára, ám ezúttal nem jutott túl sok sikerélmény Éliás Zsolt csapatának, ugyanis a házigazdák 2-1-es első félidőt követően 6-1-re nyertek fiataljaink ellen, akik vereségük ellenére maradtak a másodosztályú bajnokság negyedik helyén. Az U14-esek szintén Biatorbágyon mérették meg magukat, s szenvedtek 2-0-s vereséget úgy, hogy ellenfelük az első és a második felvonásban is egy-egy gólt szerezve kaparintotta meg a három pontot. A DPASE U14-es együttese tizenhét lejátszott találkozót követően a negyedik helyen áll tizenhárom csapatos mezőnyben.

Eredmények, gólszerzők

U17
DPASE – Taksony SE 4-0
(3-0)
Gólszerzőink: Al-Sheraji Mohamed 2, Kovács Barnabás 1, Lencsés Dénes József 1

U15
Viadukt SE – DPASE 6-1
(2-1)
Gólszerzőnk: Gráczer Máté 1

U14
Viadukt SE – DPASE 2-0
(1-0)

A rovat további hírei: Sport

Végül biztos Kohász-siker

Végül biztos Kohász-siker

2024. máj. 21.

Újabb győzelemnek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es együttese a felnőtt NB II-es bajnokságban.

Kovács-Seres Hunor parádésan úszott Piombinóban

Kovács-Seres Hunor parádésan úszott Piombinóban

2024. máj. 20.

Remek versenyzéssel végzett a rendkívül erős mezőny huszadik helyén Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók Európa Kupájának első, olaszországi állomásán.

Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa

Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa

2024. máj. 20.

Bő fél órát emberhátrányban játszva szenvedett 3-0-s vereséget az éllovas Szentlőrinc elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Ifjú hosszabbítók az Acélbikáknál

Ifjú hosszabbítók az Acélbikáknál

2024. máj. 19.

Négy fiatal játékosa is szerződést hosszabbított a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatával.

Elhozta a két pontot Kisvárdáról a Kohász

Elhozta a két pontot Kisvárdáról a Kohász

2024. máj. 19.

Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet a DKKA felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.

DSTV: sportágat választottak

DSTV: sportágat választottak

2024. máj. 18.

A dunaújvárosi oktatási intézmények igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a fiatalok lehetőség szerint sportoljanak, vagy legyen valami sportos hobbijuk. Nagy hagyománya van a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a sportágválasztó napnak is – a közelmúltban kilenc különböző mozgásformával ismerkedhettek meg az alsósok. Hangkép.

Nehéz hatvan perc előtt a DKKA

Nehéz hatvan perc előtt a DKKA

2024. máj. 18.

A kiesés elkerüléséért küzdő Kisvárda otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.