Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ezüstös fiatalok

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2018. jún. 03., 08:15

A Dunaújváros PASE U17-es és U19-es csapata is a második helyen fejezte be a korosztályos bajnokságok harmadosztályának küzdelmeit.

Idegenben, a Százhalombattai VUK SE otthonában lépett pályára a Dunaújváros PASE U17-es és U19-es labdarúgó csapata az NB III-as bajnokság Közép-Nyugat Csoportjának utolsó fordulójában. Az ugyan már korábban eldőlt, hogy a mieink nem szerezhetik meg az első helyet, így is volt tétje a találkozóknak, mert a dunaújvárosi fiatalok szerettek volna sikerrel búcsúzni az idei szezon küzdelmeitől.
Az U17-esek igyekeztek hamar tudatosítani ellenfelükkel, hogy sok jóra ezúttal nem számíthatnak, mert Kovács Barnabás már az első percben bevette a hazai kaput, majd pár minutummal később     egy újabb Kovács-gól után már 2-0-s dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A házigazdák ugyan a középkezdés után szépítettek, ám a félidőből hátralévő időben még háromszor mattolta ellenfelét a DPASE, mely a szünetre már 5-1-es vezetéssel vonulhatott. A második félidő már nem hozott túl sok izgalmat, előbb a mieink, majd a vendéglátók szereztek egy-egy gólt, így a dunaújvárosi fiatalok sima, 6-2-es sikerrel, a második helyen zárták a bajnokság küzdelmeit.

Kép: DO-archív

Az U19-esek lényegesen nehezebb mérkőzés játszottak a házigazdákkal, hiszen hiába szerezték meg a vezetést Vig Tamás Imre találatával az első félidő 24. percében, s várták minimális előnnyel a második felvonást, a Százhalombatta bő tíz perccel a szünet után egyenlíteni tudott. A folytatásban mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, ám a 75. percben Hamar Erik Viktor is beköszönt, s mivel erre már nem volt válasza az ellenfélnek, így a DPASE fiataljai 2-1-es győzelemmel, a második helyen fejezték be a 2017/2018-as pontvadászatot.

Eredmények, gólszerzők

U17
Százhalombattai VUK SE – DPASE 2-6
(1-5)
Gólszerzőink: Kovács Barnabás 3, Al-Sheraji Rauf Mohamed 2, Kelemen Róbert 1.

U19
Százhalombattai VUK SE – DPASE 1-2
(0-1)
Gólszerzőink: Vig Tamás Imre 1, Hamar Erik Viktor 1.

A rovat további hírei: Sport

Szoros vereséggel kezdtek az U18-asok

Szoros vereséggel kezdtek az U18-asok

2024. szep. 17.

Hiába vezetett még két góllal az utolsó negyed előtt, büntetőlövések után szenvedett egygólos vereséget a két DFVE-játékossal felálló magyar U18-as női vízilabda válogatott a kínai korosztályos világbajnokság nyitómeccsén.

Vereséggel kezdtek az Acélbikák

Vereséggel kezdtek az Acélbikák

2024. szep. 16.

A meccs közel egyharmadát emberhátrányban töltve kapott ki két góllal a FEHA19 vendégeként a DAB jégkorong csapata az Erste Liga első idei mérkőzésén.

Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit

Orosz vezetőedző irányítja a DFVE vízilabdázóit

2024. szep. 16.

A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is.

A hozzáállásra nem lehetett panasz

A hozzáállásra nem lehetett panasz

2024. szep. 15.

Szoros meccsekkel, két 3-1-es vereséggel vágott neki a korosztályos bajnokság küzdelmeinek a DSE Röplabda Akadémia U17-es csapata a Dózsa iskolában.

Megvédte címét a DKSE

Megvédte címét a DKSE

2024. szep. 15.

A DKSE női tornászainak első és második helyével ért véget a Központi Tornacsarnokban megrendezett Szuper Csapatbajnokság.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2024. szep. 14.

Nem tudták borítani a papírformát a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III egyik élcsapata ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Nem várt pofon hazai pályán (galériával)

Nem várt pofon hazai pályán (galériával)

2024. szep. 14.

Felejthető védekezéssel szenvedett hétgólos vereséget a Szombathely elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  2. Alakul a DFC 2026-os kerete

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Elvitte a három pontot a VRCK

  5. DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Embedded thumbnail for DSTV: petárdák helyett kutyatáp

DSTV: petárdák helyett kutyatáp

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

  5. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő