Hasznos tapasztalatok
Helyezetlenül zárt élete első Európa-bajnokságán a Dunaferr SE tehetséges birkózója, Nyikos Veronika, aki csak külön engedéllyel vehetett részt a kontinensviadalon.
Győrben rendezték meg július 15. és 17. között a serdülő korcsoport (13-14 évesek) szabadfogású, női és kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságot. A Dunaferr SE a szombati napon volt érdekelt, hiszen a 66 kg-os súlycsoportban a lányok között Nyikos Veronika képviselte Magyarországot. Veronika első mérkőzésén azonnal a torna egyik legjobbja ellen lépett szőnyegre, s jóval erősebb és rutinosabb ukrán vetélytársa magabiztosan le is győzte versenyzőnket. Mivel az ukrán lány ezt követően is menetelt, s döntőbe jutott, így Vera a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket. Sajnos itt olasz ellenfele is jobbnak bizonyult nála, így hiába küzdött becsülettel, végül helyezetlenül zárt.
Kép: DO-archív
A Dunaferr SE versenyzőjét ezzel együtt is dicséret illeti, ugyanis mindössze két éve kezdte a birkózást, már az is nagy eredmény volt, hogy kiharcolta a válogatottságot a mindössze tizenkét éves sportoló, aki fiatalkora miatt csak külön engedéllyel vehetett részt a versenyen. Sokat kell még fejlődnie, tanulnia, erősödnie, de az Európa-bajnokságon hasznos tapasztalatokat és rutint szerzett, melyeket a jövőben kamatoztathat. Két évig még ebben a korcsoportban fog versenyezni, s amennyiben elszántsága megmarad, jövőre komolyabb elvárásokkal vághat neki a felkészülésnek.
A rovat további hírei: Sport
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.
Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán
2024. máj. 11.
Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.
Mindent elkövetnek a pontokért
2024. máj. 11.
Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán
2024. máj. 10.
A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.