A város tisztább levegőjéért

Brousil Csaba - 2018. október 11. 16:41

Dunaújváros levegőminőségének aktuális kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester csütörtökön.

Cserna Gábor kiemelte, hogy az elmúlt időszakban sok panasz érkezett a hivatalhoz szóban és írásban is arról, hogy szennyezett a város levegője. Mint mondta, ebben a város legnagyobb foglalkoztatója, a Dunaferr a legérintettebb. Emlékeztetett arra, hogy a cég a 2004-es privatizációs szerződésében garanciákat vállalt arra nézve, hogy a légszennyezettségi helyzetet kezeli és javítja, de ez a mai napig nem valósult meg. Éppen ezért arra kéri a vasmű menedzsmentjét, hogy ez év december 31-ig készítsenek egy helyzetelemzésen alapuló intézkedési tervet – ami később számon is kérhető lesz rajtuk – amelyben felvázolják, hogy hogyan próbálják meg betartani a privatizációs szerződésben benne foglalt légszennyezettség csökkentésére vonatkozó előírásokat, illetve ha ezt eddig nem tették meg, akkor mit kívánnak tenni a jövőben ennek megvalósítása érdekében.

Mint mondta, a vasmű menedzsmentjének többsége Pestről jár le a városba, és mint fogalmazott: ők azok, akik, baloldali szavazatukkal a jobbikos képviselőt juttatták országgyűlési mandátumhoz, aki szintén Budapesten tartózkodik” így egészen más képük van a városról, a város levegőjéről, mint az itt élőknek, akik szeretnének normális környezetben, normális levegőjű városban élni. Kiemelte, hogy a Járási Hivatal a következő hetekben soron kívüli, helyszíni ellenőrzéseket végez majd és amennyiben a levegő fokozott szennyeződését tapasztalja, úgy bírságot szabhat ki és eljárást indíthat a vasmű ellen. Mint mondta, nem a bírságolás a cél – melynek összege mérési pontforrásonként elérheti az egymillió forintot – hanem a város levegőminőségének javítása az itt élők érdekében. Arról is szólt, hogy egyes szakértők szerint évtizedek óta nem megoldott probléma a konverteres acélgyártás során keletkező porkibocsájtás megszüntetése, ahogy a zsugorítóműnél sem megfelelő hatásfokkal működik a porleválasztó berendezés. Mint mondta, készültek intézkedési tervek ezeknél az egységeknél, de azok megvalósítási határideje a 2021-es évre esik, ami túl messze van az ügy fontosságát tekintve. Kiemelte, hogy a legszükségesebb esetben a város dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos segítségét fogja kérni, hogy járjon közben ennek az ügynek a hathatós megoldásában.

A rovat további hírei: Dunaferr

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

2020. nov. 17.

Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

2020. okt. 22.

Egyetlen, ám annál fontosabb napirendet tárgyalt rendkívüli ülésén a közgyűlés a Városházán ma délután. A képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a kormánynak benyújtandó előterjesztést az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói érdekében. Ugyanezt a témát boncolgatja az a levél is, amelyet Pintér Tamás polgármester írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amelyet lapunk betűhíven közöl!

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

2020. okt. 22.

Bármi is történik az ISD Dunaferr Zrt. háza táján, az hatással van a város és a térség gazdasági életére – márpedig az elmúlt napok meglehetősen viharosan alakultak a cégcsoport életében; csak a bizonytalanság biztos, miközben ma délután rendkívüli közgyűlés lesz a Városházán a vasgyári helyzet kapcsán. Összegzés.

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

2020. okt. 15.

Éles hangú közleményben utasított vissza minden olyan politikai szándékot az ISD Dunaferr Zrt., amely a vállalatcsoport nehéz helyzetét kihasználva igyekszik népszerűségre szert tenni. Fontos téma, betűhív közlés a hajtás után.

Kálló Gergely: "Nem engedünk a vasakaratból!"

Kálló Gergely: "Nem engedünk a vasakaratból!"

2020. aug. 28.

Az állami vásárlás bevallottan kudarcot vallott, de van létjogosultsága a Vasműnek, nyilatkozta lapunknak Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője.  Interjú.

Jelentős kárral járó porrobbanás történt a vasműben (galériával)

Jelentős kárral járó porrobbanás történt a vasműben (galériával)

2020. aug. 24.

Porrobbanás történt, a nagyolvasztói zsugorítóműben üzemelő elektromos filter "szállt el" a DO információi szerint az ISD Dunaferr területén ma délelőtt. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős, tudatta honlapunkkal a megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Exkluzív képtárral!

"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"

"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"

2020. aug. 24.

A régi kontraktus lejártáig elkészülhet az új kollektív szerződés, ráadásul hamarosan pont kerülhet az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonlásával kapcsolatos kérdések végére – rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a Evgeny Tankhilevich cégvezetővel folytatott tárgyalásokról Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője. Haélagyár a hajtás után.