A migráció veszélyt hoz Európára
A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára - jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.
Halász János elmondta: a testület a Terrorelhárítási Központnál (TEK) tartott kihelyezett zárt ülést, ahol a fő téma ismét a migráció volt. Szó volt arról is, hogy a határkerítés biztonságot jelent a Magyarországnak, ennek köszönhetően a terrorveszély csökkent. Kedd reggel Brüsszel központjában késeltek meg egy rendőrt. Egyes források szerint iszlamista terrortámadás történt.
A Fidesz-frakció szóvivője szerint ismét egy bevándorló hátterű terrorcselekményt hajtottak végre rendőrök ellen. Ezzel ismét az európai hatóságokat, az európai jogrendet, az európai kultúrát támadták meg. Halász János azt mondta: a keddi bizottsági ülésen meggyőződtek róla, hogy a TEK megvédi Magyarországot. A TEK mind felkészültségében, mind tudásában bármelyik hasonló külföldi szervvel felveszi a versenyt - jelentette ki a szóvivő.
Kiemelte: mind az európai, mind a magyar terrorelhárító szervekre egyre több feladat hárul. A valódi felelősség viszont a brüsszeli politikusoké, vezetőké. Jó lenne, ha a "bevándorláspárti brüsszeli elit" végre belátná, hogy az ő politikájuk jelent veszélyt Európára - szögezte le Halász János. Kiemelte: ahol a migránsok megjelennek, ott a terrorveszély, a bűncselekmények, az erőszak veszélye megnő. Látható, hogy a migránsokkal elárasztott településeken az európai emberek nem érezhetik magukat biztonságban - tette hozzá.
Mindeközben az Európai Unió pénzéből több tízezer migránskártyát osztogatnak az itt lévő, illetve az ide tartó migránsoknak, ezzel is megnövelve a terrorizmus finanszírozásának kockázatát - mutatott rá Halász János. Hozzátette, teljesen világos, hogy a mostani "bevándorláspárti brüsszeli elitnek" mennie kell, mert a migránsokkal együtt csak a terrorizmust és a veszélyt hozzák Európára.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.