Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Elmaradt a bravúr

Sport
Dunaferr DUE Dutrade FC
Dunaújváros
futsal
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2019. ápr. 05., 20:21

Jól játszott, de kétgólos vereséget szenvedett a listavezető Berettyóújfalu otthonában a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

Nem kezdte jól a rájátszást a Dunaferr DUE Dutrade FC, hiszen az első két mérkőzését elveszítette. Azóta azonban remek sorozatot tudhatnak maguk mögött Rigó Lászlóék, mivel a folytatásban csak győzelmet arattak. Ezzel a teljesítménnyel az alapszakasz vége előtt négy fordulóval jelenleg a veretlen Berettyóújfalu mögött az "A" csoport második helyén áll együttesünk, mely pillanatnyilag a bronzcsatához elég. De hogy ezt bebiztosítsák Fehér Zsolt tanítványai, még kellenek a győzelmek, a bravúrok. Azt nem lehetett mondani az első percek után, hogy egymásnak estek volna a felek, viszont a hazai csapat ennek ellenére több helyzetet is ki tudott alakítani. Az első csere után azonban a Dunaferr is eljutott Mezei kapujáig, mégpedig egy formás támadással, melynek végén Öreglaki előtt adódott gólhelyzet. A folytatásban alaposan belőtték Rigót, melyből főként Da Silva Gomes Ricardo Amílcar vette ki a részét. A Berettyóújfalu érezhetően irányította a találkozót, miközben a Dunaferr megpróbálta megszerezni, megtartani a labdát, de nem sok sikerrel. Nem volt meglepetés, hogy gyorsan jött az első gól, melyet Gál szerzett egy szabadrúgás kombináció végén (1-0).

A folytatásban Hosszú Ádám szerzett labdát saját térfelén, mellyel azonnal megiramodott, viszont az utolsó pillanatban nyolc méterre a kaputól utolérte őt a hazai védő, és nemes egyszerűséggel fellökte. A szabadrúgás kombinációt ezúttal Pál Patrikra játszották ki a mieink, aki zúgó kapufát lőtt. Az egyenlítési lehetőség után gyorsan büntettek a hazaiak. Szabadrúgásból született ismét a gól, ezúttal azonban Nagy Imre nem passzolt, hanem egyből kapura lőtt, akinek labdája Rigó lába alatt vágódott a hálóba (2-0). A kétgólos vezetés az amúgy sem ideges hazaiakat megnyugtatta, ezzel szemben a Dunaferr a szokásosnál idegesebben játszott. Ebből adódtak technikai hibák, pontatlan átadások, labdavesztések. Ezért, meg persze a hátrány miatt nyúlt bele Fehér Zsolt a felállásba, aki a félidő közepénél kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a pályára. Miután ez nem hozott sikert visszaálltunk az alap felállásra, viszont ekkor Rigótól kellet a bravúr, aki Gál bombáját tenyerelte oldalra. A félidő kétharmadánál már az ötödik szabálytalanságot fújták ellenünk a játékvezetők, így tehát arra is ügyelni kellett fiainknak, hogy több faultot ne kövessenek el. Hosszú Ádám lepte meg ellenfelét egy perccel később, akitől saját kapuja előtt ellopta a labdát, de a lövésébe még éppen bele tudott nyúlni a védő, így a labda centikkel mellé szállt. Ami azonban akkor nem sikerült, a következő támadásunknál, a 18. perc elején igen. Ezúttal Öreglaki húzta magára a vészkapus szerelését, de ő nem a saját, hanem az ellenfél kapuja előtt tűnt fel. És ha már kapott egy remek passzt, akkor a labdát be is belsőzte a hálóba (2-1).

Képek: DO-archív

A hátralévő időben nagy erőket mozgósított a Dunaferr az egyenlítés érdekében, de az sajnos nem sikerült. Fordulás után Rigótól kellett az első bravúr, aki Amilcar lövését hárította, majd egy labdaszerzés után egyenlített a Dunaferr. Oldal berúgással jöttek a hazaiak, akiktől Pál csente el a labdát a hatosuk előterében, majd teketóriázás nélkül hatalmas gólt lőtt (2-2). A középkezdés után sikerült megúsznunk a Berettyóújfalu tűzijátékát, de a következő szabadrúgást nem, melyet Amilcar passza után Henrique Da Silva Rafael némi szerencsével, és a kapufa segítségével értékesített (3-2). A folytatásban becsülettel küzdött a Dunaferr mindkét sora, akik több helyzetet is ki tudtak alakítani. Közben a hazaiak a negyedik találatuk megszerzéséért hajtottak, így igazán izgalmas meccset láthattunk. Fehér Zsolt ekkor megint húzott egy merészet, hiszen átálltunk az öt a négy elleni játékra. A labdajáratással minden rendben volt, majd Hosszú tüzelt tíz méterről kapu mellé. Sajnos azonban túlságosan kitámadtunk, melyet Gál használt ki, ezzel visszaállítva a kétgólos hazai előnyt (4-2), majd elértük a hatodik hibánkat, melyért büntető járt. A labda mögé Nagy Imre állt, aki higgadtan emelt a kapunkba (5-2). A mieink azonban nem adták fel, melynek a találkozó legszebb gólja lett az eredménye. Ismét öt a négy ellen labdázgattunk, melyből egy keresztjáték végén Öreglaki szerezte meg a harmadik találatunkat (5-3). Ekkor még három perc volt vissza, viszont újabb fordulat nem jött, így végül a hazaiak örülhettek.

MVFC Berettyóújfalu - Dunaferr DUE Dutrade FC 5-3 (2-1)

MVFC Berettyóújfalu: Mezei Dávid - Rábl János, Szabó Péter, Da Silva Gomes Ricardo Amílcar, Henrique Da Silva Rafael 1. Csere: László Márk - Békési Dániel Károly, Nagy Imre 2, Gál István 2, Harmati Tamás, Trencsényi János, Nagy Dániel, Takács Zoltán, Loch Sergio. Vezetőedző: Mullor Cabrera Sergio.

Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó László - Németh Péter, Klacsák Bence, Pál Patrik Krisztián, Hosszú Ádám. Csere: Cseresnyés Alex - Öreglaki Norbert László 2, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Sáhó Kristóf, Kovács Krisztián, Németh László. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

A rovat további hírei: Sport

Kézilabda: fájdalmas botlás, meglepő vereség

Kézilabda: fájdalmas botlás, meglepő vereség

2020. aug. 28.

Nem fogott ki jó napot, különösen támadásban hibázott sokat, így négygólos vereséget szenvedett a Budaörs elleni edzőmeccsen a DKKA felnőtt együttes ma este.

Vízilabda: csoportelső egyetemisták!

Vízilabda: csoportelső egyetemisták!

2020. aug. 28.

Ötgólos győzelmet aratott a BVSC elleni hazai rangadón, így megnyerte a Magyar Kupa "B" csoportját a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Szép volt, csajok, csak így tovább!

Futsal: meggyőző diadal a szezonnyitón (galériával!)

Futsal: meggyőző diadal a szezonnyitón (galériával!)

2020. aug. 28.

Az első félidő kiegyenlített játéka és sovány vezetése után magabiztos, 3-0 arányú győzelemmel kezdte az évadot a Dunaferr DUE Dutrade futsal csapata az Újpest ellen a sportcsarnokban ma este. (Részletek hamarosan!)

Kézilabda : módosított a versenynaptáron a szövetség

Kézilabda : módosított a versenynaptáron a szövetség

2020. aug. 28.

Módosított versenynaptárján a Magyar Kézilabda szövetség, a férfiaknál 20, a nők mezőnyében pedig 19 fordulót rendeznek az élvonalban idén a versenykiírás és a versenynaptár változása nyomán. A változás természetesen érinti a DKKA menetrendjét is!

Magyarország negyeddöntős az első online sakkolimpián

Magyarország negyeddöntős az első online sakkolimpián

2020. aug. 28.

A magyar csapat a németeket legyőzve bejutott a negyeddöntőbe az első alkalommal kiírt online sakkolimpián.

Koronavírusos a magyar birkózóválogatott négy tagja

Koronavírusos a magyar birkózóválogatott négy tagja

2020. aug. 28.

Megfertőződött koronavírussal a magyar birkózóválogatott négy tagja, akiket a szövetség (MBSZ) csütörtöki közleményében nem nevesítettek.

DSTV: edzőtábor a birkózóknál

DSTV: edzőtábor a birkózóknál

2020. aug. 28.

Ismét élettel telt meg a Gurics György Birkózó Centrum épülete: egy nyertes pályázat keretein belül edzőtábort szervezett a Dunaferr SE Birkózó Szakosztálya. A járványügyi helyzet miatt többször is csúsztatni kellett a tábor időpontját, viszont most végre újra együtt gyakorolhattak  birkózóink. DSTV-riport a felkészülésről.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő