Elkerített valóság 2

doszerk - 2019. július 25. 16:14

Ki ne hallott volna az orosz rulettről? Egy hatlövetű pisztoly, egy golyó, megpörgetni a dobtárat, és lőni. Halál vagy dicsőség: a legrizikósabb szerencsejáték.

Ennek sajátos magyar változata jutott eszembe, amikor a közelmúltban egy levelet fújt be a szél szerkesztőségünkbe. Ha már befújta, el is olvastam, amelyet a Dunaferr egy igazgatója – a menedzsment nevében – a „Kollégáknak” írt. Mondhatni betárazott. El is szégyelltem magam, talán egy kicsit helyette is. Régen is voltak ugyanis konfliktusok az érdekképviseletekkel, sőt még a mindenkori politikával is akadtak nézetkülönbségek, de ennyire elzárkózni a közvetlen környezettől, a nyilvánosságtól – megítélésem szerint – egyetlen korábbi vállalatvezetésre sem volt jellemző.

„Dunaújváros minden lakója tudja, hogy a város és a vasmű elválaszthatatlan…”, olvasom. Ezt eddig is tudtuk, csak azt is látjuk, hogy ezt épp a jelenlegi menedzsment egyes tagjai nem érzik magukénak. Ez veszélyes játék. És itt nem egy vasasnapi invitálás meglétéről, vagy épp annak elmaradásáról van szó. Sokkal többről. Együttműködésről közvetlen környezetünkkel, a térségért érzett felelősségről. A tényeket egy, a munkavállalóknak írt levélben pedig nemcsak elhallgatni, hanem egyenesen megtagadni bizony nem csak etikailag kérdőjelezhető meg.

Azért egy kis emlékezetfrissítés nem árt. Három évvel ezelőtt épp a jubileumi, 40. vasasnap maradt el. Nem a szakszervezetek és nem a dolgozók miatt. Ezután helyeződött át a hangulatos nyitott Duna-parti környezetből a betondzsungel kellős közepébe zárva a munkavállalók közösségének legnagyobb ünnepe, ami egykoron tradicionálisan a város és a térség ünnepe is volt egyben. Aztán ha a közvetlen interaktív kommunikációról kell beszélnünk a munkavállalókkal, akkor annak leghitelesebb fóruma épp egy munkásgyűlés lehetne, amelyre szűk tíz éve nem került sor a cégnél. Emellett – legalábbis ezt mutatja a cég jelenlegi gyakorlata – a szakszervezetek mozgásterét is folyamatosan nehezítik, egyrészt a törvényi előírások, illetve a kollektív szerződésben meghatározott képviseleti jogok sajátos értelmezésével.

A mostani acélpiaci helyzet közismert. Ám egy vállalat működőképességének fenntartása sok mindentől függ. Az időben elvégzett fejlesztésektől, vagy azok hiányától, ideértve a környezetkárosító tevékenységek megszüntetéséhez szükséges, ám meg nem valósult – a levegő tisztaságra vonatkozó – környezetvédelmi fejlesztéseket, a bevételek alakulásától, a költségektől, azok optimalizálásától, és még folytathatnám. Ebbe bizony beletartozik a költségcsökkentés is, amiben az érdekképviseleteknek is szerepet kell(ett) vállalniuk. Ám a „közös teherviselés jegyében” a szakszervezetektől éves szinten elvont több mint 50 millió forint „extra támogatás” alig harmincada a munkavállalók szabadságos bérének átütemezésére tett egyoldalú munkáltatói kísérletnek. Talán nem véletlen, hiszen gondoljunk csak bele: ez utóbbi volt előbb és az előbbi történt utóbb. Mindez azonban eltörpül a 2017-es mérlegadatokból kiolvasható 18 milliárd forintnyi profit mellett.

És nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy korábban a munkavállalók teherviselése lett feltételül szabva a kohóátépítés megvalósításának, amely teherviselés része volt a menedzsment által belengetett drasztikus létszámleépítés is. Tudjuk, a kohó szimbólum. A város, a vállalat működésének, megmaradásának szimbóluma. Ezzel játszani kockázatos dolog!

Nos e kockázat csökkentése érdekében a leépítéseket épp a térség korábbi ország­gyűlési képviselője, jelenlegi miniszterelnöki biztos, dr. Galambos Dénes, a város polgármestere, Cserna Gábor és a Magyar Kormány összehangolt tevékenységének köszönhetően lehetett elkerülni, amit egy 480 millió forint összegű munkahelymegtartó támogatással, az Országos Foglalkoztatási Alapon (OFA) keresztül biztosított az állam. A cég ezt követően visszavonta a leépítésre tett nyilatkozatát a munkaügyi hivatalnál.

Köztudott, hogy az acéliparban az uniós előírások gátat szabnak annak, hogy a cég közvetlen állami támogatást kapjon, mert ezt Brüsszelben piactorzító hatásként értékelnék. A költségvetési támogatás éppen ezért csak munkahelyek megtartására, képzésre, környezetvédelmi célokra adható. Más területeken költségvetési támogatás csak akkor kerülhet szóba, ha a magyar állam részesedést szerez a Dunaferrben, és mint tulajdonos tőkeemelést hajt végre. A Magyar Kormány – hogy segíteni tudjon – a Dunaferr vonatkozásában vételi szándékát több alkalommal jelezte.

Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik egy, a Dunaferrnél megvalósítandó innovatív tanműhely létrehozásának finanszírozása is, amely 540 millió forint támogatást jelent a cégnek. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter még idén februárban ítélte meg ezt az összeget, amely a teljes beruházási volumen 73 százalékát jelenti, ami jelen esetben az előírások szerint nyújtható maximum. Ezzel a vállalat a már létező dunaújvárosi tanműhelyének két épületét bővíti, korszerűsíti, illetve egy jelenleg telefonközpontként működő épületét is tanműhellyé alakítja, továbbá taneszközöket szerez be a megnövekedő tanulói létszám megfelelő színvonalú gyakorlati képzése érdekében. Ebből is látszik, hogy a lehetőségekhez mérten a Magyar Kormány Dunaújváros MJV önkormányzatával karöltve figyelmet fordított és fordít a munkavállalók helyzetére. Nem volt ez mindig így, emlékezzünk csak arra, hogy a Medgyessy – Gyurcsány kormány a privatizációs szerződésben a vevőknek csak öt évre írta elő a munkahelyek megtartását. A környezetvédelmi beruházások elvégzését lényegében ki sem kötötte, a szemérmetlenül alacsony vételár pedig közismert.

A Dunaferr részéről sokszor hangoztatott törvényi előírásoknak való megfelelés a gazdasági életben egy vállalat működése során nem holmi kegy a környezete felé, hanem kötelező. A matematika nyelvén szólva szükséges, de nem elégséges feltétele egy cég környezeti integrációjának, elfogadottságának. Jelenleg itt tartunk.

Úgy tűnik betáraztak…

- Várkonyi Zsolt/Dunaújvárosi Hírlap - 

Várkonyi Zsolt Sevcsik Mónika igazgató asszony körlevelére célzott a fenti írásában. Mi csak annyit fűznénk kollégánk logikus érveléséhez, hogy a fentiekből egyértelmű, hogy nem volt és most sincs rossz kapcsolat a gyár dolgozói, érdekképviselete és a város lakói és vezetői között. Nyilvánvaló, hogy a város vezetése -  ahogy eddig is - ezután is eljár a kormánynál annak érdekében, hogy a vasmű működőképes maradjon, az ott dolgozóknak biztos megélhetése legyen.

Ám a menedzsmenttől határozottan követeli, hogy a kötelezettségeit teljesítse, a város lakóit előre megfontolt szándékkal ne mérgezze. Mert a vasműs dolgozók és családtagjaik élete védelmében ezt kötelessége megkövetelni. Aki pedig mindezt úgy akarja megakadályozni, hogy tudatosan ellentétet táplál a város és a város vasműve között, annak a város és a gyár határain kívül a helye.  Zárójelben és vigye magával azt is, aki mindehhez asszisztál, segédkezet nyújt, legyen az maga az éppen/jelenleg országgyűlési képviselő újfasiszta, jobbikos Pintér Tamás.

 

A rovat további hírei: Dunaferr

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet

2020. nov. 17.

Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

2020. okt. 22.

Egyetlen, ám annál fontosabb napirendet tárgyalt rendkívüli ülésén a közgyűlés a Városházán ma délután. A képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a kormánynak benyújtandó előterjesztést az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói érdekében. Ugyanezt a témát boncolgatja az a levél is, amelyet Pintér Tamás polgármester írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amelyet lapunk betűhíven közöl!

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

2020. okt. 22.

Bármi is történik az ISD Dunaferr Zrt. háza táján, az hatással van a város és a térség gazdasági életére – márpedig az elmúlt napok meglehetősen viharosan alakultak a cégcsoport életében; csak a bizonytalanság biztos, miközben ma délután rendkívüli közgyűlés lesz a Városházán a vasgyári helyzet kapcsán. Összegzés.

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

2020. okt. 15.

Éles hangú közleményben utasított vissza minden olyan politikai szándékot az ISD Dunaferr Zrt., amely a vállalatcsoport nehéz helyzetét kihasználva igyekszik népszerűségre szert tenni. Fontos téma, betűhív közlés a hajtás után.

Kálló Gergely: "Nem engedünk a vasakaratból!"

Kálló Gergely: "Nem engedünk a vasakaratból!"

2020. aug. 28.

Az állami vásárlás bevallottan kudarcot vallott, de van létjogosultsága a Vasműnek, nyilatkozta lapunknak Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője.  Interjú.

Jelentős kárral járó porrobbanás történt a vasműben (galériával)

Jelentős kárral járó porrobbanás történt a vasműben (galériával)

2020. aug. 24.

Porrobbanás történt, a nagyolvasztói zsugorítóműben üzemelő elektromos filter "szállt el" a DO információi szerint az ISD Dunaferr területén ma délelőtt. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős, tudatta honlapunkkal a megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Exkluzív képtárral!

"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"

"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"

2020. aug. 24.

A régi kontraktus lejártáig elkészülhet az új kollektív szerződés, ráadásul hamarosan pont kerülhet az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonlásával kapcsolatos kérdések végére – rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a Evgeny Tankhilevich cégvezetővel folytatott tárgyalásokról Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője. Haélagyár a hajtás után.