Boldis Csenge tarolt Pozsonyban
Három aranyéremmel zárta a Pozsonyban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét a Dunaferr SE tehetséges kajakosa, Boldis Csenge
Szlovákiában, Pozsonyban rendezték meg a közelmúltban az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV), melyen a Dunaferr SE tehetséges kajakosa, Boldis Csenge is rajthoz állhatott. A dunaújvárosi tehetség három számban állt rajthoz, s alázatos, éveken át tartó munkájának, s természetesen az ORV-n nyújtott kiváló teljesítményének köszönhetően mindhárom számban a dobogó tetejére állhatott. Versenyzőnk a kajak egyesek 1000 méteres számában ült hajóba, s nyert végül a cseh Barbora Galádova, valamint Rugási Csilla előtt.
A kajak kettesek 500 méteres versenyében Angyal Villővel párban mérette meg magát Csenge, s a magyar kettős már az előfutamból bejutott a fináléba, ahol óriási csatát vívott a cseh és a szlovák párossal, de végül a mieink örülhettek a sikernek. Csenge a kajak négyesben is helyet kapott, s Pető Adéllal, Buday Gvendolinnal, valamint Ujfalvi Laurával együtt lapátolva behúzták az 500 méteres finálét is, megelőzve a német, valamint a másik magyar egységet. A Dunaferr SE tehetsége ezúttal is bizonyította tehát sokoldalúságát, hiszen egyesben, párosban és négyesben is remekül kajakozott.
A rovat további hírei: Sport
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.
Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán
2024. máj. 11.
Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.
Mindent elkövetnek a pontokért
2024. máj. 11.
Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán
2024. máj. 10.
A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.