Második helyen végzett a Dunaferr!
Székesfehérváron, hat csapatos felkészülési röplabda tornán vett részt a Dunaferr SE csapata, melyen a rendkívül szép második helyet szerezte meg.
Ezúttal Székesfehérváron lépett fel felkészülési tornán a Dunaferr SE röplabda csapata. A hat csapatos rendezvényen a Nyitra, a MAFC, a Bratislava, a Sümeg és a hazai MÁV Előre neveztek a mieinken kívül. Az első összecsapáson a fővárosiak ellen léptek pályára Hatvany Zsolték, amely találkozón voltak nagyon szép időszakaink is, ennek ellenére a bravúr, vagyis a MAFC legyőzése nem sikerült. Sajnos a szettek sem lettek szorosak (25-16, 25-18, 25-20), vagyis sima 0-3 lett a vége. A második meccsen viszont, a Bratislava ellen sikerült a győzelem annak ellenére, hogy az első szett még elment (25-23), ezt követően azonban fordított (25-27, 20-25) a Dunaferr, és a három szettig tartó összecsapást 1-22 arányban nyerte meg. A harmadik találkozót a Sümeg ellen játszották Tomanóczy Tibor tanítványai. Ezen a találkozón a fiúk az első, szoros felvonás után (25-23) már magabiztos játékot mutattak, és végül 25-20-as és 25-13-as szettekkel 3-0-ra győztek. Ekkor a fiúk számára az volt a tét, hogy amennyiben legyőzik a hazai MÁV Előrét, akkor bekerülnek a torna döntőjébe.
Kép: DO-archív
Ezt azonban mindkét fél tudta, éppen ezért nagyon komolyan vette a meccset, melynek első felvonását a mieink nyerték 25-23-ra. A folytatásban sem állt le az újvárosi gépezet, melynek az lett a vége, hogy a szettet 25-18-ra zárták le Tomanóczy Bálinték, vagyis ekkor eldőlt, hogy mi leszünk a döntő egyik résztvevője. A harmadik felvonásra fejben kiengedtek a fiúk, így azt a hazaiak nyerték 25-22-re, a lényeg azonban a meccs 2-1-es megnyerése volt. Ezzel kialakult a helyosztók párosítása, mely alapján a Dunaferr vasárnap délben játszhatta visszavágóját a MAFC ellen. Az éjszakai pihenő jót tett a csapatoknak, mivel a döntő igen magas színvonalat hozott. A mieink szépen tartották magukat az első felvonásban fővárosi ellenfelükkel szemben (14-16), a végjátékra ez a lendület azonban nem tartott ki (20-25). A második szett sajnos nem sikerült jól, hiszen abban végig a MAFC dominált, akik végül 25-19-el húzták azt be. Ezzel, a harmadik felvonás ellenére eldőlt, hogy a mieink a második helyen zárják a tornát, de azért fiaink a harmadik játékra összekapták magukat. Nagyszerű játékkel húztak el 14-9-re, mely előnyt még növelni is tudtak (16-9). A vége 25-16 lett, vagyis győztes szettel zárta a tornát együttesünk.
Eredmények:
MAFC – Dunaferr 3-0
Bratislava – Dunaferr 1-2
Sümeg – Dunaferr 0-3
MÁV Előre – Dunaferr 1-2
Döntő:
MAFC – Dunaferr 2-1
A Dunaferr összeállítása: Ambrus, Balázs, Tomanóczy, Laczi, Iván B., Quintz, Sümegi (liberó), Majoros, Hatvany, Iván G., Mészáros, Kecskeméti, Tamasi, Gebhardt (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
A rovat további hírei: Sport
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.
Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán
2024. máj. 11.
Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.
Mindent elkövetnek a pontokért
2024. máj. 11.
Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán
2024. máj. 10.
A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.
Szoros siker a felnőttek között
2024. máj. 10.
Végig vezetve, de nagy küzdelemben aratott 32-31-es győzelmet Budaörsön a DKKA U21-es együttese az NB II-es felnőtt bajnokság csütörtöki fordulójában.
Növelte előnyét a Karmacsi
2024. máj. 10.
Az éllovas hozta a kötelezőt, a második és harmadik helyezett rangadóját viszont biztosan nyerte a Hangover a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar Csoportjában.