Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nyolc fa kíséri végig a diákéveket

Közélet
faültetés
Vass Ádám
Gárdonyi iskola
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2019. okt. 02., 16:30

A Móra, a Rudas és a Gárdonyi iskola elsősei, illetve kilencedikesei ültettek egy-egy saját fát szerdán délután az iskolák melletti területen.

Három iskola közreműködésével indult egy új, hagyományteremtő akció a Római városrészben. Az ötlet és a faültetés koordinálása Vass Ádámnak, a körzet kormánypárti képviselőjelöltjének köszönhetően jött létre. Mint mondta, a Móra, a Rudas és a Gárdonyi igazgatóit közel egy hónapja kereste fel azzal az ötlettel, hogy minden elsős, illetve kilencedikes osztály egy-egy fát ültessen a közeli területen. Ezek a fák végigkísérik őket a tanulóéveken, sőt, még a ballagás után is évtizedekig itt állnak majd. A Móra iskola és a Gárdonyi iskola elsősei kettő, a Rudas kilencedikesei pedig négy fát ültettek el szerdán kora délután, csoportonként, illetve osztályonként egyet-egyet.

 

A nyolc hársfa Mészáros Lászlónak, a DVG Zrt. erdészeti és parkfenntartási ágazatának vezetőjének köszönhetően érkezett meg a Móra iskolával szembeni, a Rudas iskola mögötti nagy zöldterületre, a szakemberek pedig az ásásban is segítettek a diákoknak, de az ültetést és a gödrök betemetését már a tanulók végezték el. Vass Ádám elmondta, ezzel az akcióval nem csak az iskolák közti együttműködést segítik, hanem a gyerekek környezettudatosságra nevelését is, hiszen az örökbefogadott fákat ők fogják gondozni és évről-évre figyelemmel kísérhetik a fejlődésüket, növekedésüket. Mindezek mellett pedig lehetőségük lesz minden tanévben osztályképet készíteni a fák előtt, amik nyolc év múlva, az általános iskolások ballagásakor már 6-8 méteresre is megnőnek majd. Hangsúlyozta, hogy az akció hagyományteremtő szándékkal jött létre, így néhány év múlva egy gyönyörű parkká válhat a terület, amit sétánnyal, padokkal, ivókúttal tennének még kényelmesebbé.

A rovat további hírei: Közélet

Ments meg három életet – naná, véradással!

Ments meg három életet – naná, véradással!

2022. júl. 31.

Várhatóan a nyár utolsó hónapjában sem csökken a vérigény, éppen ezért mind városunkban, mind a térségben sok alkalom közül választhatnak az önkéntes véradók. Az alkalmak listája színes – hosszú idő után visszatérő helyszín, de még retró véradás is játszik! 

Körkép a 3-as számú választókörzetből

Körkép a 3-as számú választókörzetből

2022. júl. 30.

Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő választókörzete sem maradt ki a fejlesztések sorából. Mint arról a képviselő beszámolt, két új napelemes lámpát helyeztek el a szakemberek a kért helyszíneken, valamint folytatódott a járdafelújítások sora. 

Varázsoljuk tisztává Dunaújvárost!

Varázsoljuk tisztává Dunaújvárost!

2022. júl. 29.

Régi vágya már a városlakóknak, hogy tiszta, rendezett körülmények legyenek a közterületeken is. A város vezetése mindent megtett azért, hogy a lakosság ezen vágya teljesüljön. Most új program kezdődik, tíz héten át tart a szervezett várostakarítás.

Kiemelt kérdés a klímavédelem Dunaújvárosban

Kiemelt kérdés a klímavédelem Dunaújvárosban

2022. júl. 29.

Sajtótájékoztatót tartott Szabó Zsolt, településünk gazdasági és koordinációs alpolgármestere. Mint mondta, az önkormányzatoknak már nemcsak a kormányzati elvonásokkal kell szembenézniük, hanem egy új, elvitathatatlan feladattal is meg kell birkózniuk. 

Strandok Éjszakája az élményfürdőben

Strandok Éjszakája az élményfürdőben

2022. júl. 28.

Idén is visszatér a tavalyi évben is rendkívül népszerű program, a Strandok Éjszkája. Az országos kezdeményezéshez csatlakozott a helyi élményfürdő, a program kiváló hangulatú eseménynek ígérkezik a hétvégén. 

Bárki javaslatot tehet a "Dunaújvárosért" díjra augusztus végéig

Bárki javaslatot tehet a "Dunaújvárosért" díjra augusztus végéig

2022. júl. 28.

Az elismerés olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki vagy amely Dunaújvárosban vagy Dunaújvárosért maradandót alkotott vagy tett – várják az előterjesztéseket!

Újabb negyedév a jótékonyság jegyében

Újabb negyedév a jótékonyság jegyében

2022. júl. 27.

Ismét sikeres volt a Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció: az áprilistól június végéig tartó időszakban a városlakók minden megvásárolt város kenyere után 50 forinttal a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesületet támogatták. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: harmadjára is nagy siker

  2. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  5. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő