Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Rangadó vár a röplabdázókra

Sport
Dunaújváros
röplabda
Dunaferr SE
bajnokság
Debrecen

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2019. nov. 09., 08:04

A férfi röplabda első osztályú bajnokságban újabb nehéz meccs vár a Dunaferr SE együttesére, mely ezúttal Debrecenben lép pályára.

Az idei szezonban megörvendeztette szurkolóit a Dunaferr SE első osztályban játszó csapata azzal a teljesítménnyel és eredményességgel melyet láthattunk tőlük, hiszen jelenleg csoportjukban a harmadik helyen állnak. Ráadásul olyan mérkőzéseket tudtak megnyerni, így a Szolnok, vagy a MÁV Előre ellen, melyek rangadóknak számítanak. De így lesz ez most szombaton is, amikor Tomanóczy Tibor legénysége Debrecenben vendégszerepel majd.

Kép: DO-archív

Az idegenbeli, 16 órakor kezdődő összecsapáson azzal a házigazdával küzd majd a Dunaferr, amely az idei bajnokságban ugyan a mieink mögött öt ponttal, a tabella hatodik helyén áll, de a pályán mutatott teljesítménye felfelé ívelő tendenciát mutat. Ezt főként a legutóbbi fordulóban, a Pénzügyőr otthonában elért 3-2-es vereségük jelez, melyen pontot tudtak rabolni a jelenlegi listavezetőtől. Összességében tehát a Dunaferrtől maximális teljesítmény kell ahhoz, hogy tovább gyarapíthassa pontjainak a számát. Mi azonban bízunk a fiúk teljesítményében, hozzáállásban, valamint abban, hogy ponttal, pontokkal térnek majd haza Debrecenből.

A rovat további hírei: Sport

Végre győzelem!

Végre győzelem!

2024. ápr. 01.

Stabil védekezéssel, valamint Szepessy Róbert bravúros góljával aratott 1-0-s győzelmet a Bonyhád-Majos vendégeként a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Nagy fordítás az alsóházban

Nagy fordítás az alsóházban

2024. már. 31.

Kétszettes hátrányból felállva arattak szép győzelmet a DSE Röplabda Akadémia fiataljai a Gyöngyös ellen az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Idegenben küzdenek az első tavaszi győzelemért

Idegenben küzdenek az első tavaszi győzelemért

2024. már. 31.

A tabellán kilencedik Bonyhád-Majos vendégeként lépnek pályára a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III-as pontvadászatban vasárnap délután négy órától.

Könnyed siker Tatabányán

Könnyed siker Tatabányán

2024. már. 30.

Mindössze négy gólt kapva aratott magabiztos győzelmet tatabányai bajnokiján a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

A török vendégszeretettel is megismerkedtek kenusaink

A török vendégszeretettel is megismerkedtek kenusaink

2024. már. 30.

Három edző, három nagy csapattal dolgozik együtt a törökországi Dalyanban, ahol különleges körülmények között, igen szívmelengető fogadtatásban részesültek az ott edzőtáborozó sportolóink, így a dunaújvárosi Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám is. A kiutazó kajakosokkal és kenusokkal Matyus Zsolt, Pétervári Pál és Németh Szabolcs foglalkozik.

Elvárható a három pont megszerzése

Elvárható a három pont megszerzése

2024. már. 29.

A tabellán nyolcadik Tatabánya otthonában folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután négy órától.

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  2. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  3. Két vereség a megyei rivális ellen

  4. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  5. Miért népszerű a scrapbookozás?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő