Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kína is meghajolt

Sport
Dunaújváros
vízilabda
magyar válogatott
Kína
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2020. jan. 05., 20:49

Támadásban és védekezésben is remekelve aratott kilencgólos győzelmet Kína ellen a magyar női vízilabda válogatott.

A második játéknappal folytatódott ma délután és este a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett négycsapatos nemzetközi női vízilabda torna. A program a szombati két vesztes, a görögök és a franciák találkozójával kezdődött, s ahogy arra számítani is lehetett, előbbiek végül magabiztosan, 13-7-re nyerték az összecsapást. Este hét órától azonban már a magyar csapaton volt az uszoda lelátóit megtöltő szurkolók szeme, ugyanis a tegnapinál lényegesen nehezebb feladat várt Bíró Attila együttesére. A mieink ellenfele ugyanis az a kínai csapat volt, mely szombaton 8-7-re legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes görögöket, így kemény, kiélezett meccsre számíthattunk.

Ebből aztán semmi nem lett, de emiatt nem valószínű, hogy bárki is bánkódott volna a mieink közül, mert válogatottunk valósággal átgázolt ellenfelén. Keszthelyi Rita nyitotta a hazai gólok sorát már az első magyar támadásból, s bár erre, valamint Gyöngyössy találatára is volt válasza a kínaiaknak, Szilágyi megúszásból, valamint Keszthelyi emberelőnyből szerzett góljára már nem, így az első negyed után 4-2-es előnynek örülhettünk. A második felvonásban is remekül működött a magyar védelem, miközben támadásban is alig-alig hibáztak a mieink, így a félidei szünethez érve már 8-3-as vezetést mutatott az eredményjelző.

Balogh Edit felvételei!

Ezzel persze még nem volt vége a találkozónak, de a tetemes előny nem tette kényelmesebbé együttesünket, melynek minden tagja rendkívül motiváltan tette a dolgát mindkét kapu előtt. Ennek eredményeként a harmadik negyedben is eljutott négy lőtt találatig Bíró Attila együttese, melyben ekkor elsősorban Garda Krisztina remekelt, s mivel a védekezés is jól működött, így az utolsó felvonás előtt már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a találkozót a magyar válogatott (12-4). A záró nyolc percben valamelyest csökkent a koncentráció a magyar kapu előtt, így a kínaiak sem voltak akkora nyomás alatt támadásaik alatt, de hiába talált be háromszor is ellenfelünk, cserébe ismét négyet kapott, így a magyar csapat végül nagyon sima, 16-7-es sikerrel lépett újabbat a tornagyőzelem megszerzése felé.

Bíró Attila szövetségi kapitány ezúttal mindhárom dunaújvárosi játékosnak lehetőséget adott a bizonyításra, s közülük ezúttal Garda Krisztina nyújtott kiemelkedőt, három szerzett góljával a csapat egyik legeredményesebbje volt, míg Gurisatti Gréta és Vályi Vanda egy-egy góllal járult hozzá a mieink újabb sikeréhez. Folytatás holnap este hét órától a görögök ellen.

Magyarország – Kína 16-7 (4-2, 4-1, 4-1, 4-3)

Gólszerzők: Keszthelyi 4, Garda 3, Szilágyi 3, Leimeter 2, Gurisatti, Vályi, Illés, Gyöngyössy, ill. Lu Y. 2, Zhang D. 2, Xiong, Wang, Zhang J.

A dunaújvárosi torna eredményei és programja

2020. 01. 04. 17:00 Kína – Görögország 8-7
2020. 01. 04. 19:00 Magyarország – Franciaország 21-5
2020. 01. 05. 17:00 Franciaország – Görögország 7-13
2020. 01. 05. 19:00 Magyarország – Kína 16-7
2020. 01. 06. 17:00 Kína – Franciaország
2020. 01. 06. 19:00 Magyarország – Görögország

Webgalériánk a torna során folyamatosan frissül!

2. Galéria
női vízilabda
magyar válogatott
felkészülés

facebook megosztás

Egyszerre szolgálta a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő női válogatott felkészülését, valamint nyitotta meg újra a Fabó Éva Sportuszodát a magyar vízilabda nagy családja előtt az a nemzetközi válogatott torna, amelynek szombattól hétfőig adott otthont szeretett városunk. Galériánk három napon át folyamatosan frissült – meséljenek a képek!

(1. nap: NyZs Öcaline, 2. nap. Balogh Edit)

Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Nemzetközi válogatott vízilabda torna   - fotó:
Öcaline - 2020. jan. 04.

A rovat további hírei: Sport

Székesfehérvárra látogatnak a Bikák

Székesfehérvárra látogatnak a Bikák

2022. okt. 14.

A FEHA19 elleni találkozóval folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata szombaton délután 14.05 perctől.

Október 15-én indul a távfűtési szezon

Október 15-én indul a távfűtési szezon

2022. okt. 13.

Egy fűtési szezonon már túl van a DVG Zrt. Kalandos volt az indulás, hiszen a Pomázi-cégcsoport által működésképtelenné tett erőműveket újra üzembe kellett helyezni, amit rekordgyorsasággal végzett el a DVG Zrt. A szakemberek az első év során számos tapasztalatot szereztek, amivel tovább tudják javítani a szolgáltatás színvonalát.

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa

2022. okt. 13.

Tizennégy óvoda növendékei mozoghattak és érezhették remekül magukat az Ovifoci Kupa második fordulóján, melyet az Aprók háza Tagóvodában rendeztek meg a közelmúltban.

Meglépett az éllovas

Meglépett az éllovas

2022. okt. 13.

Magabiztos győzelemmel növelte tovább előnyét a listavezető Fejó-Therm gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjában.

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

Ezúttal egy bronz jutott a birkózóknak

2022. okt. 13.

Pupp Viktória révén egy harmadik hellyel gazdagodtak a DKSE U15-ös birkózói a Mogyoródon megrendezett kötött- és szabadfogású országos bajnokságon.

Nagy pofon idegenben

Nagy pofon idegenben

2022. okt. 12.

Támadásban úgy-ahogy, védekezésben viszont nagyon nem ment Mosonmagyaróváron a DKKA női kézilabdázóinak, így pedig esély sem volt a pontszerzésre.

Meglépett a címvédő

Meglépett a címvédő

2022. okt. 12.

Tovább őrzi hibátlan mérlegét a városi kispályás focibajnokság ST Solar csoportjában a címvédő Karmacsi Autó FC együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  2. DSTV: új szakképzési bázis

  3. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  4. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő