Dunaújváros Hetilap

Időjárás: csütörtökig tél, aztán jön a kikelet!

Öcaline - 2020. március 23. 10:25

Extrém hűvös, télies napok várnak ránk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. A tavaszi tél csütörtökig tart, aztán gyorsan emelkedik a hőmérséklet.

"Extrém hideg csütörtökig" – ezzel kezdte szokásos hétindító prognózisát Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztője. Ahogy térségünkben tapasztalhatjuk is, eleinte elszórtan alakulnak ki hózáporok, majd délkelet felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Siófok-Kecskemét vonaltól délre egyre többfelé, máshol csak néhol várható havazás, hószállingózás. A télies jelleget erősíti, hogy nagy területen erős, helyenként viharos lesz az északkeleti szél – nap közben 1 és 5 fok között alakul a hőmérséklet, délen lesz a hidegebb.
A friss modellek szerint kedden még télies lesz az időjárás – erősen felhős időre számíthatunk, délen a zártabb felhőzettel. Szórványosan havazhat, míg északabbra kevés napsütés is várható. Viharos marad a légmozgás, hajnalban fagyhat, és nap közben is csak 1-7 fok közötti értékeket mérhetünk. 
Marad a borongós időjárás a közeli kilátások szerint szerdán is, a tiszántúli területek kivételével több helyen lehet kisebb havazás, majd havas eső. Az évszakhoz mérten hűvös idő várható, nap közben is csak 6-10 fok között alakul a csúcsérték. A keleti szél erős lesz.
Valódi változást ígér a csütörtöki nap, a középtávú előrejelzések specialistája szerint északkelet, kelet felől határozottan csökken a felhőzet, a Dunántúlon is megszűnik a vegyes csapadék. Erőteljes melegedés kezdődik, nyugaton 6-12, máshol már 13-17 fok között változik a maximum hőmérséklet. A hét végére visszatér az igazi tavaszi idő, péntektől egyre több napsütéssel, 15-17 fok körüli maximumokkal.

 De ez senkit se biztasson meggondolatlan lépésekre: mindenki maradjon otthon!

(Fotó: a szerző felvétele, otthonról, naná!)

A rovat további hírei: Közélet

Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson

Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson

2024. máj. 14.

Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson. 

DSTV: meglepetés anyák napjára

DSTV: meglepetés anyák napjára

2024. máj. 12.

A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
 

És valóban: együtt – egymásért...!

És valóban: együtt – egymásért...!

2024. máj. 11.

Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt. 

Három szép nap európai barátainkkal

Három szép nap európai barátainkkal

2024. máj. 10.

Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

2024. máj. 10.

Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.