Dunaferr-ügy: elfogadhatatlan a szakszervezeti vezetők menesztése!
Választ várnak a kormánytól a Dunaferr-ügyben, elítélik a szakszervezeti vezetők kirúgását – közleményben fejtette ki a Párbeszéd álláspontját a Vasmű helyzetéről Szabó Zsolt elnökségi tag, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
Azzal, hogy váratlanul kirúgták a Dunaferr szakszervezeti vezetőit, a Párbeszéd szerint tovább folytatódik a munkavállalók jogainak, érdekeinek megsértése, valamint az egyébként is legyengített Munka törvénykönyvének figyelmen kívül hagyása.
Az ISD Dunaferr Zrt.dolgozói az elmúlt tíz évben a munkahelyük megtartása érdekében folyamatosan mondanak le egyes juttatásaikról, azzal a feltétellel, hogy azokat később megkapják. A dolgukat nehezíti, hogy a cég augusztus közepén felmondta a kollektív szerződést, amely többletjuttatásokat tartalmazott a dolgozók számára, október óta pedig a fizetésüket, illetve a béren kívüli juttatásaikat sem időben kapják meg.
Hosszabb ideje kérdéses a Dunaferr jövőbeni sorsa, áll a honlapunkhoz eljuttatott összegzésben – ezáltal Dunaújváros és térségének sorsa is, hiszen a vállalat a térség meghatározó foglalkoztatója, közvetlenül 4500, közvetve pedig több mint 10 ezer ember és család sorsa múlik a vállalatcsoport jövőjén. Ez nem helyi, hanem nemzetgazdasági kérdés.
Éppen ezért Dunaújváros önkormányzata felterjesztéssel élt a magyar kormány felé, hogy az önkormányzat bevonása révén a helyben lakók bevonásával keressenek megoldást. Így a városi közgyűlés – a társaság nehéz pénzügyi helyzete miatt – felkérte a kormányt: biztosítsa a társaság munkavállalóinak teljes munkabérét 2020. december 31-ig, valamint nemzetközi kapcsolataikat felhasználva vegyék fel a kapcsolatot az orosz tulajdonossal a helyzet rendezése érdekében. A kormányzat ettől elzárkózott, magára hagyta a térséget, magára hagyta a dolgozókat.
A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul a kormányhoz a Dunaújváros felterjesztésében szereplő pontokkal kapcsolatban. Elvárjuk, hogy a kormányzat végre szólaljon meg az ügyben, mert elfogadhatatlan, hogy több ezer család karácsonya bizonytalanságban és aggódással teljen ebben az egyébként is nehéz időszakban, áll Szabó Zsolt, a Párbeszéd elnökségi tagja, Dunaújváros alpolgármestere közleményében.
Kapcsolódó tartalom:
ISD Dunaferr: zárt kapuk, nyitott kérdések (katt) >>
(Archív fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Dunaferr
ISD Dunaferr: hamis iratokra alapozták a "gyárfoglalást"
2021. ápr. 19.
Nyomozati anyagok szóbeli ismertetése, bizonyító erejű dokumentumok, szövevényes háttér és lehetséges jövő: rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a múlt pénteki támadást megalapozó iratok hamisságáról dr. Nagy Péter, az ISD Dunaferr Zrt. vezető jogásza ma délelőtt. Krimibe illő, minden túlzás nélkül.
"Innen kérjük Kubatov Gábort, kösse meg a kutyáit"
2021. ápr. 18.
Kemény szavakkal illette a péntek esti támadás mögött vélt politikai szereplőket és a történteket rendkívüli sajtótájékoztatóján Stummer János, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnöke, valamint Kálló Gergely országgyűlési képviselő a Városházán ma délelőtt. Summázat máris itt!
ISD Dunaferr: tovább gyűrűzik a történet
2021. ápr. 17.
Munkavállalói vélemények a tegnapi támadásról a DSTV összegzésében, a döbbenettől a félelemig tartó széles érzelmi skálán, alkalmi linktár és két holnapi, rendkívüli tájékoztató ígérete. A látszólagos nyugalom ellenére jelentős erők feszülnek egymásnak – a történetnek még közel sincs vége, sőt.
ISD Dunaferr: "toborzott zsoldoscsapat" érkezett
2021. ápr. 17.
"Az éjszaka zsoldoscsapattal akarta elfoglalni a Dunaferrt az ukrán kisebbségi tulajdonosi kör" – befutott honlapunkhoz a vállaltcsoport közleménye. Előhang és betűhív közlés itt!
ISD Dunaferr: átutalták a fizetések első részletét
2021. ápr. 12.
Egy technikai bonyodalom miatt csúszott a munkavállalók fizetése a vállalatcsoportnál. De az első részletet már utalták, értesült a DO.
ISD Dunaferr: május elején lesz az "igazi" közgyűlés
2021. már. 29.
Hivatalos közleményben fordult a munkavállalókhoz és a vállalatcsoport partnereihez a ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje – így kívánva tisztázni a elmúlt időszakban történt presztízsromboló eseményeket. És egy fontos bejelentésről is hírt adnak – a hajtás után!
ISD Dunaferr: nem született, nem születhetett döntés
2021. már. 27.
Kemény hangú közleményt adott ki az ISD Dunaferr Zrt. az "ukrán agresszorok hatalomátvételi kísérlete" kapcsán. Fontos témához betűhív közlés dukál, íme!