ISD Dunaferr: valódi megoldásra, áttörésre várva

Öcaline - 2021. március 4. 10:04

Miközben az országos nyilvánosságban mostanában a szokottnál kevesebb szó esik ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről, a városban továbbra is az a legnagyobb kérdés, hogyan alakul a vállalatcsoport jövője. Az igazi áttörés még várat magára, de "kohóközel"” forrásaink szerint elképzelhető, hogy már nem sokáig.

Mielőtt a legfontosabb tényezőkre térünk, egy rövid helyzetjelentés erejéig mindenképpen át kell tekintetünk az ISD Dunaferr Zrt. (és az acélpiac) jelenlegi helyzetét – ennek híján egyszerűen értelmezhetetlen ugyanis a vasmű válságából vezető lehetséges kiút iránya.

Helyzet, jelentés

Az acélpiaci mozgásokra és a vaságyi üzemelésre rálátó forrásaink szerint még a múlt év végi állapothoz mérten is visszaesett a termelés, a maximális kapacitásnak csak mintegy 28-30 százalékán pörög a vasgyári gépezet. Ez még akkor is abszolút negatív rekordnak, mélyrepülésnek számít, ha tudjuk: konszolidálódott a piac, véget ért az elmúlt hónapokat jellemző acélpiaci robbanás, amely nagyon magas árakat – és nem utolsósorban  a meglévő készletek teljes kisöprését – jellemezte. 
Az árak még mindig jók, ugyanakkor az elmúlt hónapok láza nem múlt, nem is múlhatott el nyomtalanul, figyelmeztetett egy megkérdezett, de névtelenséget kérő szakértőnk. A mostani mozgások jelenleg éppen azoknak a szereplőknek kedveznek, akik hosszú távra rendezkednek be a piacon, vagy éppen – és ezen a ponton léphet be a történetbe a dunaújvárosi acélpiaci bázis jelenlegi válsága – a meglévő kapacitásaik növelésében gondolkodnak. A közelmúlt piaci robbanása ugyanis bármikor megismétlődhet, és ebben a hektikus helyzetben bizony extra hatalmasat szakíthat mindenki, aki gyorsan képes reagálni a változó piaci igényekre. Márpedig a dunaújvárosi vasmű egyik lehetséges erőssége éppen ez lehetne. Forrásunk egyértelműen biztatónak nevezte a piaci állapotokat – és egyértelműen bizakodott a Dunaferr helyzetét illetően is. 

A kokszfronti csata

Mindeközben a jelenlegei válsághelyzet egyik félreérthetetlen jele, hogy – a szakszervezetekkel vívott, lapunk hasábjain rendre ismertetett – csatározások mellett belső feszültségek is terhelik a mindennapi működést. Amint arról a 24.hu internetes lap is beszámolt, az elmúlt időszak egyik fontos fejleménye volt a gyárkapun belül, hogy vállalatcsoport vezetése a közelmúltban menesztette az ISD Kokszoló Kft. ügyvezetőjét. Orova István megbízatása a cégiratok szerint május 31-ig szólt volna. Több vasgyári forrásunk azt is közölte, hogy a Kokszoló Kft. teljes vezetését leváltották: távozott Pász Péter műszaki vezető és Szabolcs Márta gazdasági igazgató is. A vezércserére forrásaink szerint azonnali hatállyal került sor. 
A rapid döntést több forrásunk is azzal indokolta, hogy bár az ISD Kokszoló Kokszoló 100 százalékban az ISD Dunaferr Zrt. tulajdona, a korábbi vezetés nem megfelelően képviselte a tulajdonos érdekeit. A vasmű napi szintű működéséhez szükség van az alapanyagra – a „belvillongás” hátterében több informátorunk egybehangzó állítása szerint a gyáregység területén lévő nagy mennyiségű koksz száll.
A kacskaringós történetben egyetlen biztos tényező van: a kft. ügyvezetője Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató helyettes lett.

A végén csak egy marad(?)

Végül, de közel sem utolsósorban essen szó a stratégiai partner várt-remélt belépéséről. Sajnos a hivatalos megerősítés várat magára, ám több megbízható forrásunk biztató fejleményekről számolt be. Bár a korábban lehetséges partnerként emlegetett angol-indiai Liberty Steel kiszállt a történetből, informátoraink szerint a nyilvánosság kizárásával ugyan, de továbbra is napi szintű egyeztetések folynak egy jelentős érdeklődővel – a meg nem nevezett kazah cégcsoport forrásaink szerint jelenleg is ígéretes tárgyalásokat folytat a menedzsmenttel, de úgy tudjuk, kormányzati szinten is zajlanak az egyeztetések. A tárgyalások sorát – a kazah kormányzat hathatós támogatásával – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezdte meg, jelenleg az ügyet a Palkovics László irányításával működő Innovációs és Technológiai Minisztérium kezeli a Magyar Export-Import Bank Zrt., vagyis az Eximbank, valamint más acélpiaci szakértők bevonásával.  Forrásaink szerint a kazah fél kezdeményezte, hogy az ISD Dunaferr Zrt. kerüljön a kormány stratégiai partnereinek körébe – ez a jelek szerint akár a belépés egyik fontos előfeltétele lehet –, és érdekes adalék, hogy erre a kormány oldaláról határozott ígéretet kaptak.
A gesztus értékű lépések mellett a gyakorlati működés terén is történt előrelépés: információink szerint a leendő partner – és itt tér vissza a történetbe a keretes anyagunkban emlegetett kokszolói vonal – már több egyeztetést kezdeményezett a Dunaferr hitelezőinél a vállalatcsoport helyzetének konszolidálása érdekében. Forrásaink szerint ezek az egyeztetések rendre a működés biztosítását és a kapacitás növelését célozták. 
A partnert több forrásunk komoly kazah kormányzati támogatással is bíró vállalatcsoportként írja le – egy informátorunk Kazahsztán meghatározó banki befektető csoportjaként aposztrofálta. A „kazah szál” viszonylag új vonal a Dunaferr partnerkereső történetében, de ha arra gondolunk, hogy a Kazah Köztársaság a közép-ázsiai térség egyik meghatározó középhatalma, ráadásul a Világbank befektetési szempontból a világ húsz legvonzóbb állama közé sorolta, akkor életszerűnek tűnik a terv; a kazah gazdaság egyik meghatározó szereplőjének porfoliójába remekül illeszkedik a szerepvállalás egy, az EU-n belüli nehézipari vállalatcsoport működtetésében.
Az esetleges belépésről, a tárgyalásokról és a partner kilétéről természetesen érdeklődtünk a Dunaferr menedzsmentjénél is, ott azonban üzleti titokra hivatkozva sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták az értesüléseinket. Az mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy hozzáfűzték: amennyiben érdemi fejlemény történik a stratégiai partner belépése terén, azonnal tájékoztatják a nyilvánosságot.

Valódi megoldás, igazi áttörés lenne – nagyon várjuk!

(Fotó: Németh Zsolt)
 

A rovat további hírei: Dunaferr

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

Rendkívüli közgyűlés – és levél a miniszterelnöknek

2020. okt. 22.

Egyetlen, ám annál fontosabb napirendet tárgyalt rendkívüli ülésén a közgyűlés a Városházán ma délután. A képviselőtestület egyhangúlag fogadta el a kormánynak benyújtandó előterjesztést az ISD Dunaferr Zrt. dolgozói érdekében. Ugyanezt a témát boncolgatja az a levél is, amelyet Pintér Tamás polgármester írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amelyet lapunk betűhíven közöl!

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

"A dolgozókkal vagyunk a bajban is..."

2020. okt. 22.

Bármi is történik az ISD Dunaferr Zrt. háza táján, az hatással van a város és a térség gazdasági életére – márpedig az elmúlt napok meglehetősen viharosan alakultak a cégcsoport életében; csak a bizonytalanság biztos, miközben ma délután rendkívüli közgyűlés lesz a Városházán a vasgyári helyzet kapcsán. Összegzés.

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

Akik nem akarnak segíteni, hagyják békén a Dunaferrt!

2020. okt. 15.

Éles hangú közleményben utasított vissza minden olyan politikai szándékot az ISD Dunaferr Zrt., amely a vállalatcsoport nehéz helyzetét kihasználva igyekszik népszerűségre szert tenni. Fontos téma, betűhív közlés a hajtás után.

Kálló Gergely: "Nem engedünk a vasakaratból!"

Kálló Gergely: "Nem engedünk a vasakaratból!"

2020. aug. 28.

Az állami vásárlás bevallottan kudarcot vallott, de van létjogosultsága a Vasműnek, nyilatkozta lapunknak Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője.  Interjú.

Jelentős kárral járó porrobbanás történt a vasműben (galériával)

Jelentős kárral járó porrobbanás történt a vasműben (galériával)

2020. aug. 24.

Porrobbanás történt, a nagyolvasztói zsugorítóműben üzemelő elektromos filter "szállt el" a DO információi szerint az ISD Dunaferr területén ma délelőtt. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár viszont jelentős, tudatta honlapunkkal a megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Exkluzív képtárral!

"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"

"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"

2020. aug. 24.

A régi kontraktus lejártáig elkészülhet az új kollektív szerződés, ráadásul hamarosan pont kerülhet az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonlásával kapcsolatos kérdések végére – rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a Evgeny Tankhilevich cégvezetővel folytatott tárgyalásokról Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője. Haélagyár a hajtás után. 

Új kollektív szerződés készül!

Új kollektív szerződés készül!

2020. aug. 15.

Felmondta a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződést az ISD Dunaferr Zrt., ezt Evgeny Tankhilevich cégvezető közölte pénteken a szakszervezetekkel.