ISD Dunaferr Zrt.: folyamatos működés a járvány idején is!
Sajnos a COVID-19 világjárvány a Dunaferrt sem kerüli el, az országos tendenciával azonos arányban emelkednek a megbetegedések. De a gyárnak működnie kell!
A folyamatos működés alapkövetelmény az ISD Dunaferr Zrt. esetében, aligha véletlen, hogy a vállalatvezetés mindent megtesz a termelés biztosítása érdekében, hangsúlyozta érdeklődésünkre Borbély Attila biztonsági és védelmi igazgató:
– A járvány kitörése óta számtalan intézkedéssel igyekszünk meggátolni a betegség terjedését. Elrendeltük a belépések korlátozását, a belépéskor történő testhőmérséklet mérést, új eljárásrendet vezettünk be az üzemi mentőszolgálatnál, növeltük a fertőtlenítő takarítások számát, szigorú maszkhasználati szabályokat vezettünk be, veszélyhelyzeti tartózkodót hoztunk létre, ózongenerátoros fertőtlenítéseket végzünk. Azonban ezen erőfeszítések is csak akkor vezetnek eredményre, ha a munkavállalók is együttműködnek – ezúton is köszönöm a kollégáknak hogy betartják és teljesítik az előírásokat, hiszen ezeket a szabályokat mindannyiunk védelme érdekében vezettük be!
A védelmi igazgató elárulta: a Dunaferrt még nem jelölték a létfontosságú rendszerelemek sorában, de lévén folyamatosan működő, veszélyes anyagokkal és technológiával működtetett nagyvállalat, kiemelten fontos a biztonságos működés. A vállalatcsoport a múlt héten írásban megkereste az illetékes szerveket azzal a tervvel, hogy a Dunaferr vállalja a területén egy oltópont létesítését. A kezdeményezés melletti legfőbb érv, hogy a termelés nélkülözhetetlen feltétele a megbízhatóan rendelkezésre álló, speciális tudással rendelkező humán erőforrás. A járvány időszakában különös figyelmet és szervezést igényel a szükséges munkaerő biztosítása, ezért nagy hangsúlyt kap a megelőző tevékenység, emelte ki a DO érdeklődésére Borbély Attila:
– Készek vagyunk arra, hogy amennyiben az kormányzati elképzelésekkel összeegyeztethető és beleilleszthető az oltások beadásának rendszerébe, oltópontot létesítsünk, és biztosítsuk ennek feltételeit. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy jelenleg még nem áll rendelkezésre korlátlanul az oltóanyag, de szeretnénk felkészülni arra az eshetőségre is, hogy a jelenlegi oltópontok bármelyikén megmaradó, esetlegesen el nem oltott vakcinák beadását a kormányzati követelményeknek megfelelő módon elvégezhessük. Ennek helyszínét és egészségügyi személyzetét is biztosítjuk!
(Fotó: Németh Zsolt)
A rovat további hírei: Dunaferr
Letartóztatták a Dunaferr egyik "támadóját"
2021. jún. 09.
A futballmérkőzések és a Városligetben zajló építkezések biztosításáról ismert, de a Dunaferr elleni emlékezetes támadásban is szerepet vállalt Tóth Csabát és társait hétfő hajnalban őrizetbe vették, írta meg a hvg.hu. Az Index információi szerint költségvetési csalással gyanúsítják őket.
ISD Dunaferr: döntött a Győri Ítélőtábla
2021. máj. 13.
Semmis a cégbíróság végzése, új eljárás jöhet; jogilag talán nem teljesen egzakt, de nagyon rosszul áll a cégcsoport irányításának átvételét szervező alakulat szénája. Sajtóközlemény.
ISD Dunaferr: "a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs"
2021. máj. 06.
Hivatalos közleményben fejtette ki a mai "közgyűlési kísérlettel" kapcsolatos álláspontját az ISD Dunaferr Zrt. A DO a téma jelentőségére tekintettel betűhíven közli a dokumentumot. A történet folytatódik – és legalább május 20-ig várni kell a megoldásra.
Cáfol a Dunaferr: szélhámosok, ügyeskedők, hazugságok hálójában
2021. ápr. 29.
Több tételben cáfolta Szergej Taruta állításait az ISD Dunaferr Zrt. – a cégcsoport szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos nem higgadt és főként nem megbízható üzletemberként járt el valójában, mint ahogy feltüntette magát egy nyilatkozatában.
Habsburg György: szélhámos a Dunaferr-ügyben felbukkant "rokon"
2021. ápr. 22.
Tudtuk, persze, csak nem sejtettük – az igazi Habsburg tisztázta a tisztázandókat, adta hírül a Euronews. Most már tényleg csak ET vagy a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók hiányzik, hogy kerek legyen a Monty Python-i magasságokat ostromló történet.
ISD Dunaferr: "szó sincs új cégvezető kinevezéséről"
2021. ápr. 22.
Hivatalos közleményben cáfolja az új cégvezető kinevezésével kapcsolatos (ál)hírt az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje. Jogi lépéseket tesznek, feljelentés születik az ügyben. Betűhív közlés.
DSTV: támadás a Dunaferr ellen
2021. ápr. 20.
Terjedelmesebb összeállításban dolgozza fel az országos visszhangot kiváltó péntek esti eseményeket a DSTV stábja. A riportban idézik Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Stummer János bizottsági elnök álláspontját is. Hangkép.