Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Küzdelmes iksz a Pécs ellen

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2021. okt. 05., 07:30

Fordulatos csatában ért el 4-4-es döntetlent a PEAC elleni hazai mérkőzésen a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese a másodosztályú bajnokság negyedik fordulójában.

Alaposan megerősített kerettel, a PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatta az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese az egyetemi sportcsarnokban hétfőn este hét órától. Facskó József játékosai a szezon első pontjaira hajtottak, s ennek megfelelően is kezdtek, mert a csapatba visszatérő Németh László jól eltalált lövésével már a 2. percben megszerezték a vezetést (1-0).

Sokáig nem örülhettünk azonban a fórnak, mert a vendégek pillanatok alatt egalizáltak egy kontra után, s bár Kovács Krisztán újra előnyhöz juttatta a házigazdákat, erre is volt válasza a pécsieknek, így a 11. percben kezdődhetett minden elölről (2-2). Ugyan helyzetek akadtak szép számmal mindkét oldalon, egészen a hajráig nem találtak kapuba a felek, ám a 19. percben Nagy Márk parádés kapásgóljának köszönhetően a Facskó-csapat vonulhatott minimális vezetéssel a pihenőre (3-2).

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét követően próbálkozott a dunaújvárosi alakulat, de rengeteg volt a hiba a hazaiak játékában, s az eladott labdákból nagyon veszélyesen kontrázott a PEAC, mely a 32. percben újra egalizált sőt, két perccel a meccs vége előtt ismét gólra váltott egy védelmi megingást, s a meccsen először a vezetést is megszerezte (3-4). Azonnal át is ált öt a négy elleni játékra együttesünk, s erőfeszítéseit siker is koronázta, mert bő egy perccel a találkozó vége előtt Cseresnyés kapus egalizált, kialakítva ezzel a 4-4-es végeredményt.

Bár a remélt győzelem elmaradt, a játék képe így is jobban nézett ki, mint az ezt megelőző meccseken, s amennyiben sikerül össze is szoknia a mieinknek, úgy a közeljövőben már remélhetőleg sikereknek is örülhetnek a dunaújvárosi futsalosok.

Dunaújváros Futsal – PEAC 4-4 (3-2)
Gólszerzők: Németh L., Kovács K., Nagy, Cseresnyés, ill. Bartal 2, Vénosz, Kovács A.

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés – Csányi, Bartha, Perjési, Németh L. Csere: Oroszi, Kovács, Muncan, Szabó, Németh T., Nagy M. Edző: Facskó József.

A rovat további hírei: Sport

Hazai éremeső a Gárdonyiban

Hazai éremeső a Gárdonyiban

2022. nov. 07.

Szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat a Danubius KSE tollaslabdázói a Gárdonyi iskolában megrendezett országos ranglista versenyen.

Folytatás az éllovas ellen

Folytatás az éllovas ellen

2022. nov. 07.

Nagyon nehéz negyven perc vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a listavezető TFSE ellen az NB II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában.

Fontos pontokkal gazdagodtak

Fontos pontokkal gazdagodtak

2022. nov. 07.

Bár az első játékot elbukta, végül magabiztos győzelmet aratott a Szolnok elleni hazai mérkőzésen a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Ligában.

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

2022. nov. 07.

Remek kezdés után, hibátlan emberelőnyös játékkal aratott 7-4-es győzelmet a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az UTE elleni hazai találkozón az Erste Ligában.

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

2022. nov. 06.

A hetedik helyen végzett a gerenda világbajnoki szerdöntőjében a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.

Szépen csillogó ezüst a Világligában

Szépen csillogó ezüst a Világligában

2022. nov. 06.

Óriás küzdelemben, ötméteresek után veszítette el a Világliga szuperdöntőjének fináléját a magyar női vízilabda válogatott a házigazda spanyolok ellen.

Sima győzelemmel javított a DFC

Sima győzelemmel javított a DFC

2022. nov. 06.

A szezon egyik legjobb játékát nyújtva győzte le négy góllal az Újpest második együttesét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a stadionban ma délután.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  2. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  3. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

  4. Illóolajok világa: választás az egyedi és a keverék olajok között

  5. Csak egy pont jutott a DFC-nek

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. Választás 2026: szavazási tudnivalók és teendők

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő