Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Másodszor a Haladás ellen

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. dec. 06., 12:00

A mezőny egyik legerősebb csapata elleni hazai bajnokin kell bizonyítania a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Felemás teljesítményt nyújtott az utóbbi hetekben a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, mely legutóbbi öt meccséből kettőt megnyert, egyszer döntetlent játszott, míg kettőt elveszített, így a tabella tizedik helyén zárta az NB II Nyugati Csoportjának őszi szezonját. Facskó József csapatára még három összecsapás vár a 2021-es esztendőben, ezekkel kezdi meg a szezon tavaszi fordulóit, s az elsőre már nem is kell sokat várni, ugyanis ma este hét órától a Haladás II. ellen hazai találkozón kell szerelést öltenie futsalosainknak az egyetemi sportcsarnokban.

A feladat finoman szólva sem ígérkezik azonban egyszerűnek, ugyanis a bajnokság egyik legjobb csapatát látja vendégül együttesünk. A szombathelyiek a második helyen állnak a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott tizenegy meccsükből hatot megnyertek, s egy döntetlen mellett négy alkalommal szenvedtek vereséget. A két gárda az idei szezonban már találkozott egymással, s az első fordulóban lejátszott szombathelyi összecsapáson a több NB I-es bajnokkal felálló hazaiak 8-1-es sikert arattak a mieink ellen.

Ugyan azóta sikerült már rendeznie sorait együttesünknek, ezzel együtt is a vendégek lesznek a mai találkozó esélyesei, s ahhoz, hogy sikerüljön szoros, jó meccset játszani a zöld-fehérekkel, a játék minden elemében a maximumot kell nyújtania futsalosainknak.

A rovat további hírei: Sport

Nehéz ellenfél a kupában

Nehéz ellenfél a kupában

2022. dec. 01.

A DVSC lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ellenfele a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

A címvédő ellen játszanak a Bikák

A címvédő ellen játszanak a Bikák

2022. dec. 01.

Hazai környezetben, a Csíkszereda elleni összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hazatért a válogatott bekk

Hazatért a válogatott bekk

2022. nov. 30.

Tóth Gergely személyében egy ponterős, helyi nevelésű játékossal erősítette meg védősorát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elkészült a második csoportkör menetrendje

Elkészült a második csoportkör menetrendje

2022. nov. 30.

A Catania ellen kezdi, s a holland Leiden ellen zárja a Bajnokok Ligája második csoportkörét a DFVE felnőtt női vízilabda csapata.

Remek hangulatban búcsúztatták az évet

Remek hangulatban búcsúztatták az évet

2022. nov. 30.

Közel kétszáz gyermek vett részt a DKSE és a Gurics György BDSE birkózóinak évzáró rendezvényén a mezőfalvi Petőfi iskolában.

Rácalmásra "költözik" a Kohász

Rácalmásra "költözik" a Kohász

2022. nov. 29.

A Dunaújvárosi Sportcsarnok helyett Rácalmáson játssza következő két hazai bajnoki találkozóját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Fenntartani az utánpótlás sikerességét

Fenntartani az utánpótlás sikerességét

2022. nov. 29.

Nem sokkal a felnőtt gyorsasági szakág után, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége elfogadta az utánpótlás kajak és kenu válogatott következő szezonra vonatkozó felkészülési programját is.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: birkózó emlékverseny

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  4. A címvédő érkezik

  5. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő