"Az én életem a gyár volt..."

(2019-ben, a Magyar Acél folyóirat téli számában jelent meg vele egy nagyobb lélegzetű portréinterjú. Ennek néhány részletével kívánunk boldog születésnapot és jó egészséget az ünnepeltnek!)

– Hogyan kezdődött az ismerkedés a kohászat világával?
– Már egészen korán, általános iskolás koromban megfogalmazódott bennem, hogy kohómérnök szeretnék lenni, ha felnövök. Vasárnaponként édesapámmal, aki szintén kohómérnökként dolgozott a gyárban, bejártam a Vasműbe. Ma márnem tennék ezt lehetővé a szigorú biztonsági előírások, de annak idején, amíg ők értekeztek, én bebarangoltam a vállalatot. Csoda volt számomra az épülő nagyolvasztó belseje, és az is, ahogyan láthattam felépülni a hengerműveket. Egyetemistaként 1966 nyarán már benn dolgoztam a gyárban, mint hengerész a Hideghengerműben.
– Melyek voltak azok a legfontosabb termékfejlesztések a Dunaferrnél, amelyek az ön irányításával vagy közreműködésével jöttek létre?
– Talán a két szabadalmat említeném első helyen: a folyamatosan öntött brammából hengerelt, pikkelymentesen zománcozható acéllemezt, melyet ma is alkalmaznak, illetve a Meleghengerműben a szalagsori reveponthibák minimálisra csökkentését a revétlenítési rendszer és a hengerlési technológia módosításával. De fontos megemlítenem a hidegen jól alakítható, élhajlítható nagy szilárdságú acélcsalád kifejlesztését és szabványosítását, a saválló acélok és DP-acélok gyártástechnológiájának a fejlesztését, a triplex lemez gyártásának fejlesztését, majd ezek kiváltását bór mikroötvözésű, nemesíthető, kopásálló acélokkal, vagy a kiválóan mélyhúzható acélok és a termomechanikusan hengerelt nagy szilárdságú acélok kifejlesztését.

Több, a közreműködésemmel fejlesztett termék jelentős szakmai elismerést nyert el, például Industria Nagydíjat, vagy Magyar Minőség Háza Díjat. Ilyenek voltak a lakkbeégetéssel keményíthető acélok, a zománcozható acélok, a lézer- és mikroplazma-vágásra alkalmas, feszültségmentes, melegen hengerelt táblalemezek és szélestekercsek. De közreműködtem hidegen hengerelt és a Sendzimir-rendszerű szalaghorganyzó soron horganyzott, többes fázisú acélminőségek kifejlesztésében is.
– Hogyan gondol vissza erre a tartalmas, szép szakmai pályára? Mire a legbüszkébb?
– Én minden egyes munkanapot egyformán fontosnak érzek így utólag is. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a pályafutásom során végig megadatott számomra a szakmai önállóság, a függetlenség, és ez hihetetlenül nagy dolog. Az alkotó műszaki ember nem dolgozhat hatékonyan és kreatívan, ha ez a feltétel nem biztosított a számára. Én nagyon szerettem a munkámat, boldoggá tett, ha a termelésben láttam hasznosulni a kutatásaim eredményeit. Nagyon örültem annak, hogy a munka révén nagyon sok országba eljuthattam, és annak is, hogy sok kollégához a munkakapcsolaton túl jó barátság is fűzött. A feleségem sokszor mondogatta, néha rosszallóan is, ha túl hosszúra nyúltak a munkanapok, hogy az én életem a gyár volt. Félig viccesen, félig komolyan sokszor elmondtam baráti társaságban, hogy ha nyerek a lottón, én megveszem a hengerműveket. De az élet úgy hozta, hogy sajnos nem nyertem...

Szilágyi Irén
(Címlap- és nyitókép: Németh Zsolt; belső oldali fotó: Dunaferr)